Mindent bevet a cseh turisták kegyeiért Eger

Fontos szerepet tölt be Csehország Eger turizmusában, az elmúlt években jelentősen nőtt ugyanis az innen érkező vendégek száma a városban. Míg 2011-ben kevesebb, mint 2500 fő érkezett Egerbe a területről, ez a szám 2015-ben már az 5000 főt is átlépte.

A cseh vendégek átlagosan 3,9 éjszakát töltöttek tavaly a hevesi megyeszékhelyen, ami nemzetközi viszonylatban is kimagasló érték. A tendenciát felismerve 2016. július 18. és augusztus 28. között aktív kampányba kezdett Csehországban az egri Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezet (TDM).

Tapasztalatok a cseh piacról

A TDM tapasztalata szerint a cseh turisták többsége jelenleg bár a nyugat-dunántúli térségbe utazik, meghatározó részük hajlandóságot mutat más térség megismerésére is, így például az észak-magyarországi régióra.

Azok körében, akik már jártak az Eger-Miskolc-Tokaj tengelyen, kedvelt célállomásnak számított a régió. Növekvő érdeklődés tapasztalható a kerékpáros térképek, útvonalajánlatok és szálláshelyek iránt. Az erről a területről érkezők közül kevesen beszélnek idegen nyelvet, ezért fontos, hogy rendelkezésre álljanak a térségről cseh és szlovák nyelvű információs kiadványok.

A fiatal házaspárok jellemzően gyerekkel érkeznek és a (kerékpáros) túrák, a vizek, illetve az épített örökség iránt érdeklődnek. A középkorú házaspárok többnyire gyermek nélkül utaznak, prioritásaik közt a hotelek, gyógyvizek, bor és pihenés szerepelnek, illetve az olyan lehetőségeket keresik, ahol mindent egy helyen találnak meg. Az idősebb házaspárok utazási irodával utaznak – az áprilisi vásár eredményeként egy utazási iroda már felvette kínálata közé Egert, az első szenior csoportjuk már a városban üdül.

Csehországi kitelepülések

A potenciális utazók elérésére az egyik leghatékonyabb eszköznek mindmáig a kitelepülések számítanak, idén ezért négy csehországi kiállításon és vásáron is képviseltette magát Eger a Magyar Turisztikai Ügynökség Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságával karöltve. A város cseh nyelvű leporellóval, kerékpáros térképpel, illetve az észak-magyarországi TDM-ek összefogásával 10.000 példányszámban kiadott cseh és szlovák nyelvű imázskiadvánnyal jelent meg a közönség előtt.

Idei kitelepülések

Január 14-17.
BRNO - GO / Regiontour / RegFoodFest
Nemzetközi Idegenforgalmi Vásár

Február 17-21.
PRÁGA - Holiday World 2016
Nemzetközi Idegenforgalmi Vásár

Március 4-6.
OSTRAVA
Nagyközönségi idegenforgalmi vásár, Dovolená a
Region, Lázeňství

Április 26-28.
PRÁGA
19. Nemzetközi Vásár Bor&Finomságok

Médiamegjelenések

A hagyományos kitelepülések mellett a szervezet új eszközzel is meg kívánja szólítani a csehországi utazókat, 2016. július 7-10. között ezért a Magyar Turisztikai Ügynökség prágai külképviselőjének segítségével a TDM egy utazási magazinműsort gyártó cseh TV stábot látott vendégül Egerben. A csoport 5-6 perc hosszúságú kisfilmeket forgatott a városról a TDM ajánlása szerinti témakörökben. A szervezet célja, hogy a tartalommal még hosszabb tartózkodási időre ösztönözzenek, illetve újabb utazási témákat és apropókat ajánlanak a cseh utazóknak. A kisfilmek hat, egymást követő hétfőn kerülnek adásba a TV R1 JIH-en, majd ezután ismétlik őket a TV POHODA RELAX, TV ZLÍN, TV DAKR, REGIONÁLNÍ TELEVIZE.Cz helyi csatornákon. A kampánnyal adásonként 250.000 néző érhető el.

A témák a következők:

1. Törökként Egerben: Vár, Minaret, Pasa Sátra, Hammam
2. Aktív Eger: Borok, kerékpározás, túrázás
3. Eger borokra hangolva: A Juhász Testvérek Pincészete és az Egri Bikavér Borünnep
4. Eger a gyerekek paradicsoma: Varázstorony, Egri Vár, Eger Termál, Kopcsik Marcipánia
5. Mezőkövesd: A százrózsás város, félórányi távolságra Egertől
6. Szilvásvárad: Az ország egyik legromantikusabb kirándulóhelye Eger közelségében

Jövőkép

Az Egri TDM jelenleg több tematikus kiadványt is készít, ezek közül a gyerekes családoknak, illetve az aktív kikapcsolódást keresőknek szóló füzeteket cseh és szlovák nyelvre is tervezik adaptálni. Kimondottan a cseh piacokra és vásárokra dedikáltan Hotel, Gyógyvíz, Bor és Pihenés témájú flyerek készülnek, illetve még az idén csomagajánlatokat állítanak össze a cseh beutaztató irodák felé, illetve megtörténik a kapcsolatfelvétel is ezekkel a szolgáltatókkal.


Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.