MTÜ álláspont: A helyzet most drámai, de a nyár talán menthető

A kormány által bejelentett veszélyhelyzetre reflektálva, a hazai turisztikai szakmát érintő és befolyásoló tényekről, valamint a kormány ezzel kapcsolatos terveiről számolt be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Mielőtt azonban az MTÜ vezérigazgatója a jelenlegi helyzetet ismertette, pár szóval felvázolta a közelmúltat. Amelyben szó volt szárnyaló GDP-adatokról, folyamatosan felfelé ívelő növekedésről, impozáns számokról - igaz, rövid időszakban budapesti visszaesésről is szó esett: 2016 elején, valamint az úszó vb idején -, valamint belföldi- és külföldi vendégek arányáról (50-50%), a fővárost ellepő külföldi turistadömpingről, valamint sorozatos rekordévekről a hazai turisztikai ágazat területén. És bár hiába jósolták még tavaly év végén egyemberként a turisztikai szakértők, hogy az idei év még jobb lesz, mint 2019 volt (a tavalyi 13,2%-os GDP hozzájáruláshoz képest idén már a 16 százalékos álomhatárt jelölték meg), senki nem számolt a COVID-19 világjárvánnyá alakulásával, amelynek drasztikus hatása alól Magyarország sem kivétel.

Ismét rekordév jöhetett volna, de nem az lesz

"Még soha nem volt ilyen helyzetben a világ turizmusa, mint most a koronavírus-járvány miatt; a helyzet drámai" foglalta össze röviden Guller Zoltán a jelenlegi helyzetet. Majd hozzátette: Európába 89 százalékkal kevesebb repülő érkezett más kontinensről, mint egy évvel korábban ilyenkor, Húsvétra az európai turizmus 85 százalékkal fog visszaesni. 

A kormány várakozása szerint a vírus rövid távon Húsvét időszakában jelenik meg erőteljesen, majd júniusban tetőzhet Magyarországon, utána várható, hogy csökken majd a megbetegedések száma. Azonban a helyzet rendkívül gyorsan változik, és igazából kiszámíthatatlan, tette hozzá a vezérigazgató. Példaként említette, hogy az MTÜ-höz tartozó Mahart Passnave-nál a tegnapi 32 kikötői lemondás után mára (azaz 24 órán belül)  mindent lemondtak, azaz egyetlen szállodahajóóriás sem fog érkezni Budapestre április végéig, ez 1,5 millió eurós bevételkiesést generál a BAHART esetében, amely cég az MTÜ fennhatósága alá tartozik.

NTAK-adatok: űrbéli sebesség a KSH számaihoz képest
Majd elmondta azt is, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) naprakész adataiból az látszik, hogy egyre nő a visszamondások száma: a márciustól induló három tavaszi hónapra összesítve a külföldi vendégektől érkezett közel 163,5 ezer foglalás 24 százalékát mondták le.

A top10 küldőpiac közül a legnagyobbnak számító Németország esetében 14,9 százalékos a tavaszi lemondási arány. Magas a tervezett utak lemondási aránya Izraelből (43,2 százalék), Olaszországból (43,2 százalék) és Romániából (27,9 százalék). A belföldi foglalások közül a külföldiekhez képest arányaiban jóval kevesebbet, 14,9 százalékot mondtak le.

Vidék még tartja magát, Budapest elesett

Budapesten a foglalások visszamondásának aránya Kína (57 százalék) és Izrael esetében (44 százalék) a legmagasabb. A visszaesés vidéken szerencsére nem ilyen drámai mértékű, a húsvéti foglalások még megmaradtak: ott 10-15 százalékos a lemondások aránya. A nyári szezon vidéken a reményeink szerint megmenthető, jelentette ki a vezérigazgató.

Guller megemlítette a szallas.hu internetes szállásfoglaló portál erre vonatkozó felmérését, amely 15-20 százalékos visszaesést jelzett vidéki foglalások esetén, azonban ezzel kapcsolatban megkerestük az adott portál vezetőjét, Szigetvári Józsefet, aki felhívta a figyelmet kutatásukkal kapcsolatban arra a tényre, hogy ez a felmérés még a múlt héten készült, a veszélyhelyzet kihirdetése előtt, és azóta, partnereiktől kapott visszajelzéseik alapján azt látják, hogy alaposan változik a helyzet óráról-órára mindenütt. Sok helyütt az emberek nem foglalnak szállást, inkább kivárnak, mert nem tudják, mit hoz a jövő.

Mit tesz ebben a helyzetben az MTÜ?

Guller Zoltán elmondta, a lehetséges megoldásokon dolgoznak jelenleg, és ha minden jól sikerül, akkor 10 hónap alatt visszaállhat a hazai turizmus a 2019-es szintre.

Az ügynökség minden reklámkampányt felfüggesztett a járvány végéig, kizárólag utána indítja majd belföldi kampányát, amelynek kapcsán kérdésünkre elmondta a vezérigazgató, hogy már most dolgoznak rajta azért, hogy reményeik szerint júniusban nagy erőkkel elindíthassák, először kizárólag erre koncentrálnak majd. Valamint hétpontos akciótervet terveznek a kormány elé vinni, ezek között lesz forgalomélénkítő kampány, és a létrehozott 1 milliárd forintos vis maior alap felhasználása, mintegy 30 jelentős szakmai szervezet közreműködésével. Hozzátette még azt is, az elkezdett turisztikai fejlesztések mindenképpen folytatódnak a mostani nehéz helyzet ellenére.
Végül hallhattuk, a helyzet megoldása a kormány, az önkormányzatok és a turisztikai szektor közös, nagy mértékű áldozatvállalásával történhet csak meg. Valamint az hangzott el, hogy az EU-ban turisztikai "Marshall-tervet" készítenek elő az ágazat beszakadásának helyreállítására.

A nagyon gyorsan, a kormány tegnapi veszélyhelyzetet meghirdető döntésére reagáló, és azt a turisztikai szakma oldalát megvilágító MTÜ-s háttérbeszélgetés újságírók által feltett azonnal kérdésekre adott őszinte válaszokkal, valamint egyéni interjúkkal zárult.

 

 

 

Forrás: MTI


Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.
Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond

Jelentkezne a Balaton-átúszásra? Van egy kis gond 

Az idei, a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja már betelt, több jelentkezőt nem fogadnak.
Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai

Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai 

Mit vár el a Z generáció?
Vendégmunkások: életbe lépett a szigorítás, de nincs teljes tilalom

Vendégmunkások: életbe lépett a szigorítás, de nincs teljes tilalom 

A Fülöp-szigetekről, Georgiából és Örményországból péntektől nem jöhetnek gyorsított eljárásban vendégmunkások.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.