Nyáron gyakrabban ellenőrzik az utazási irodákat

Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) kereskedelmi hatóságként folyamatosan, egész évben ellenőrzi a Magyarországon letelepedett, utazásszervezői tevékenységet folytató vállalkozásokat, de a legtöbb ellenőrzést a nyári utaztatási főszezonban végzi - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala. 

A tájékoztatás szerint a nyári utaztatási főszezont megelőzően, május 31-ig az 593 érintett utazási vállalkozó köteles volt a kormányhivatal felé bejelenteni a tavalyi, számviteli törvény szerint elszámolt, utazásszervezői tevékenységéből származó nettó értékesítési árbevételét.

Ennek alapján valamennyi működő utazásszervező esetében felülvizsgálják a 2017. évre igazolt vagyoni biztosítékokat. Az eddigi adatok szerint a biztosíték emeltetés mértéke meghaladja a 221 millió forintot.

Az ellenőrzések elsődlegesen az utazók befizetéseinek biztonságát, valamint az utazásszervező fizetésképtelensége esetén az utasok hazaszállításának és kényszerű kint tartózkodásának költségeit fedező, megfelelő mértékű vagyoni biztosíték meglétét vizsgálják.

A már lezárt vizsgálatok során nem vonták vissza egy cég jogosultságát sem - írták.

A vagyoni biztosíték mértéke függ az értékesíteni kívánt utazások jellegétől, így például, belföldről külföldre, külföldről külföldre történő utaztatás esetében a vagyoni biztosíték összege nem lehet kevesebb a tervezett nettó árbevétel 12 százalékánál, de legalább az ötmillió forintot el kell érnie.

Amennyiben az előbb említett utazások valamelyikét az irdoda úgy értékesíti, hogy ahhoz charterjáratot vesz igénybe vagy a garantált szerződésből származó kötelezettségei az árbevétel 25 százalékát meghaladják, akkor a vagyoni biztosítéknak az értékesítési nettó árbevétel 20 százalékát, de legalább húszmillió forintot el kell érnie.

Belföldről belföldre történő utazást tartalmazó utazási csomag értékesítése esetén a vagyoni biztosíték mértéke a szolgáltatás értékesítéséből származó tervezett értékesítési nettó árbevétel 3 százaléka, de legalább ötszázezer forint. 

Forrás: MTI


Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.