Nyertes ökoturisztikai létesítmények

Átadták „Az év ökoturisztikai létesítménye” kitüntető címeket.

Nyertesek 2+1 kategóriában

A Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által meghirdetett közös pályázaton két fő kategóriában hirdettek nyertest.

  • „Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2017”címet a Károly-magaslati Ökoturisztikai Látogatóközpont, (Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., Sopron)
  • míg „Az év ökoturisztikai tanösvénye 2017” címet a Folly Arborétum, (Folly Arborétum Nonprofit Kft., Badacsonyörs)nyerte el.
  • Az idei évben a térségi szempontból kiemelkedő jelentőségű létesítményt különdíjjal jutalmazták, melyet idén a Medvehagyma Ház Ökoturisztikai Látogatóközpont, (Orfűi Turisztikai Egyesület, Orfű) kapott.

Látogató- és családbarát legyen

A díjakat Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár és Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség aktív turizmusért felelős igazgatója adta át szeptember 25-én a budapesti Larus Rendezvényközpontban. A pályázat célja az volt, hogy megmérettesse az ökoturisztikai létesítményeket kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján. A kiírás és lebonyolítás a Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért Felelős Helyettes Államtitkársága és az MTÜ együttműködésében valósult meg.

2020-ig bővülő források és sok új létesítmény várható

Dr. Rácz András helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy idén csökkent a pályázati létszám, mely azzal magyarázható, hogy az előző operatív programok során megvalósuló uniós pályázati források már éppen kimerülőfélben voltak, a 2020-ig tartó pályázatok pedig még nem indultak el. A bővülő forrásokkal azonban a jövőben lényegesen több nyertes pályázatra számítanak. A helyettes államttkár kiemelte, hogy a tervek szerint megépül majd a Kis-Balaton  és a Dunakanyar-Dömös látogatóközpont, de fejlesztések várhatók a Nagyberekben is, összesen 92 új nyertes pályázat megvalósulása előtt állnak.

Már nyolc éve fut a program

Mártonné Máthé Kinga megköszönte az Földművelésügyi Minisztériumnak a program 8 éve alatt folyamatos szakmai segítségét valamint kiemelte kollegái, a szakértő team áldozatos munkáját.

A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői (nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások stb.) pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban.

Személyes élmények, nem csak robotika

Az elbírálás szempontjai közül a legfontosabbak, hogy a látogatóközpontok egész évben látogathatók legyenek valamint kisebb és nagyobb csoportokat is fogadni tudjanak. Mártonné Máthé Kinga kiemelte, hogy a technológiai fejlesztések, a robotika a XXI. században ugyan lényegesek, de önmagukban nem elegendők. A nyertes kiválasztásnál fontos szakmai szempont volt az is, hogy személyesen átélhető élményt is nyújtsanak a létesítmények, azaz tényleges utazásra sarkaljanak mindenkit, ne csak a You Tube-on hallgassuk a madárcsicsergést. Ilyen, csak a helyszínen megtapasztalható élmények például a mezítlábas tanösvény vagy a beszélő kövek.

Ma már trend az is, hogy a látogató minél több érzékszervét bekapcsolják a különféle interaktív látnivalókon, programokon keresztül. Látogatóközpont pedig ma már nehezen képzelhető el a 4 lábú kedvencek nélkül, melyre szintén egyre nagyobb figyelem jut.

Egyediség, egész évben nyitva tartás

Az ökoturizmus alapelveinek szem előtt tartása mellett pontozták többek között a természeti és kulturális erőforrások fenntartható használatát, a résztvevők számára nyújtott autentikus és egyedi élményeket, a terület értékeinek alapos és élményszerű megismertetését, illetve a létesítmény tudatosan oktató és szemléletformáló szerepét is. A második fordulóba jutott pályázatokat helyszínbejárás során értékelték a látogató- és családbarát jellegük alapján. Ezen kívül az elbírálásnál az egész évben való nyitva tartás is lényeges szempont volt.

Több mint akadálymentesítés

Egyre fontosabb elvárás az akadálymentesítés is, mely a létesítmények nem csupán kerekesszékekkel való bejárhatóságát jelenti, hanem azt is, hogy a különféle interaktív elemekkel a vakok és gyengénlátók valamint a siketek számára is élvezhetővé tegyék a helyszíni attrakciókat.

A címet elnyert létesítményeket a pályázat lebonyolításában közreműködő szervezetek kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik. A kategóriák győztesei korlátlan ideig használhatják „Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2017" és „Az év ökoturisztikai tanösvénye 2017" címet.

Forrás: Turizmus Online

Forrás: Vendég & Hotel


Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.