Nyíregyháza is ünnepelt a Turizmus Világnapján

Sóstói idegenvezetés, gasztronómiai ínyencségek, gyógynövényvásár és kézművesek kavalkádja várta a látogatókat.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Hazánkban negyedik alkalommal kerül sor a turizmus napjának megünneplésére. A Nyírség Turizmusáért Egyesület és a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. a turizmus napon köszöntötte a turizmusból, illetve a turizmusért élő és dolgozó szolgáltatókat. Az eseményt Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere is megtisztelte jelenlétével. A turizmusnak kiemelkedő jelentőséget tulajdonító városvezető méltatta a vállalkozások elmúlt időszakban tett erőfeszítéseit. A polgármester továbbra is elkötelezett az ágazat iránt, amely a GDP közel 10%-át termeli meg hazánkban. Az összes foglalkoztatott 13-14%-ának, mintegy 400-450 ezer embernek ad munkát, és Nyíregyházán is sokan élnek belőle. Polgármesterként kiemelt figyelmet fordít a húzóágazatra, személyesen aktív szerepet vállal a desztináció népszerűsítésében. A rendezvényen kötetlen beszélgetés keretében vázolódtak a következő időszak főbb teendői és feladatai.

Nyíregyháza egyre vonzóbb és divatosabb célpont a turisták számára, a városvezetés, a helyi szolgáltatók és turisztikai vállalkozások együttműködésének is köszönhetően.  A szolgáltatókkal közösen szervezett, a kínálatot piacra segítő akciók valósultak meg az elmúlt években, s szándékaik szerint mindez a jövőben is folytatódni fog. Továbbra is fontos, hogy a turizmusban részt vevő kis- és középvállalkozások a lehető legnagyobb mértékben bevonhatóak legyenek ebbe a folyamatba.

Nagymértékben nő a vendégéjszakák száma

2013-ban a feltörekvő turisztikai célterület jóval az országos vendégforgalom 5,3%-os bővülése felett volt képes növelni vendégforgalmát: a városban a belföldi vendégéjszakák száma 30%-kal, a külföldi vendégéjszakák száma 33%-kal emelkedett, s idén további két számjegyű növekedés várható. Az előzetes KSH adatok alapján 2014. július 31-ével bezárólag a vendégéjszakák száma Nyíregyházán az elmúlt évi időszakhoz képest 11,7 %-kal nőtt.

A vendégéjszakaszám folyamatos növekedésének köszönhetően minden évben nő az idegenforgalmi adóbevétel - 2013-ban 62%-kal -, melyet a város teljes egészében visszaforgat a turizmusba a turisztikai attrakciókon, rendezvényeken és a TDM szervezeten keresztül. Az elmúlt évek teljesítményeit szakmai elismerések is bizonyítják. 2013-ban a város megkapta „Az év feltörekvő turisztikai települése” díjat, 2014-ben pedig elnyerte „Az év turisztikai városa” címet.

A nemzeti turisztikai marketingszervezet által kezdeményezett, a Turizmus Világnapjához kötődő számos akcióhoz Nyíregyháza is csatlakozott. Szeptember 27-én szombaton a nagyközönség számára két alkalommal sóstói idegenvezetést indítottak, amelyen kedves meglepetésként az Asszonyságok-kedvencével, avagy Krúdy kedvenc almás kockájával várták a részvevőket. A Turizmus Világnapja kapcsolódik a Szeretlek Magyarország nyíregyházi programhoz, ahol a színpadi rendezvények mellett Tirpák utcza (gasztronómia), Herbária utcza (gyógynövényvásár) és Kézművesek utczája várja a vendégeket.


Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén

Sziget fesztivál: meglepő változás az egyik zóna esetén 

Európa első party-padel klubja érkezik a Szigetre.
Már tart a Hévíz Álommeló

Már tart a Hévíz Álommeló 

Javában zajlik a nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya.
Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni

Ismét lehet a Duna fővárosi szakaszán fürdeni 

Nyitva az Árasztó-parti szabadstrand.
    Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján

Kortárs művészeti pop-up kiállítás a Balaton északi partján 

Július 11. és augusztus 23. között a lovasi Nagy Gyula Galéria ad otthont a Heart & Cherry Galéria pop-up kiállításnak, amely közel húsz kortárs magyar alkotó több mint ötven művét mutatja be.
Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul!

A napi kontaktlencse nyáron még jobb választásnak bizonyul! 

A nyári időszak a szabadságról, az utazásról, a vízparti élményekről és a felhőtlen kikapcsolódásról szól. Ilyenkor mindannyian arra vágyunk, hogy a mindennapi rutinunk a lehető legegyszerűbbé váljon, és semmilyen technikai akadály ne gátolja a mozgási szabadságunkat.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.