Online platformon vásárolhat a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásáron

Elindult a budapestikaracsony.hu weboldal, ahol online várják az érdeklődőket a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár kiállítói.

A Budapest Brand Nonprofit Zrt. (BB) kampányának fő célja a kialakult járványhelyzet alatt a hazai tárgyalkotó kultúra támogatása, a kézművesek és a vásárlóközönség összekapcsolása. A kezdeményezésben összesen hat kategóriában, közel ötven alkotó vesz részt.

Tavaly Európa legszebb karácsonyi vására volt, idén elmarad

A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak fénypontja, amely során évente közel nyolcszázezer látogató válogatott a hazai kézművesek termékeiből. Tavaly a Ryanair légitársaság a budapesti karácsonyi vásárt Európa legjobb ünnepi forgatagai közé választotta, idén azonban a járványhelyzet miatt a karácsonyi vásárokat nem tartják meg a Budapesten, ezért a főváros turisztikai szervezete egy rendhagyó online platformmal segíti a Magyar Kézműves Szövetség mestereit, iparművészeit és kézműveseit az ünnepek előtt.

Segítség a kézműveseknek

Az alkotókról a BB weboldalán rövid leírás, fényképek és elérhetőség várja a látogatókat, hogy mindenki megtalálhassa a készítőt, és munkái között a számára megfelelő terméket, ajándékot.

„A hazai kézműves- és kreatívipar támogatása talán még soha nem volt ennyire fontos, mint most. Komolyan vesszük a koronavírus-járvány következtében kialakult problémákat, ezért a Budapesti karácsony kampányunk során arra kérjük a lakosságot, hogy hazai kézműves alkotóktól, iparművészektől válasszanak ajándékot az idei ünnepekre, ezzel is támogatva őket. Kis ajándék is nagy segítség kézműveseknek”, emelte ki Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Most marad az online vásárlási lehetőség 

A több mint két évtizede működő emblematikus adventi vásáron többnyire a Magyar Kézműves Szövetség tagjai kínáltak egyedi alkotásokat a szakmai zsűri válogatása alapján. „Vásárlóink szeretnek találkozni velünk, és hazavinni egy kis emléket az otthonukba. Idén rendhagyó módon, főleg az online térben várjuk vevőinket, hogy megismerjék a hazai kézműves mesterségeket. Folyamatosan ötletajánlóval jelentkezünk a Magyar Kézműves Szövetség facebook oldalán is, hogy megismerjék a „nagy mesterségeket”, amely nem könnyen tanulható, apáról fiúra szállt örökség. Ne feledjék, a kézművesség az érték!” – emelte ki Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke.

Kisfilmen is megtekinthető a választék

A budapesti karácsonyi kampány során a Szövetség tagjaival egy kisfilm is készül, melyben kinyílnak a műhelyek és bemutatják a szakma érdekességeit. A videóban bemutatkozik többek között a több generációs 1878 óta működő Kovács Kékfestő családi manufaktúra Panákné Kovács Mária és lányai Annamária, valamint Veronika, majd szintén a nagy múltú K. Nagy György fazekas mutatja be a tradicionális kerámia edények készítésének folyamatait. A bőrdíszműves szakma szépségéről pedig Pankotai Csaba mesél.

Négy adventi hét, négy ismert ajánlóval

A Budapesti karácsony honlapján találkozhatunk bábkészítővel, de a bőr-, fa-, fém-, papír-, üvegműves, keramikus, méhész, textil, tűzzománc-, szappankészítő és a virágkötő szakmák képviselőivel is.

A négy adventi héten Mautner Zsófia szakács, gasztroblogger, Bombera Krisztina újságíró, Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke és Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is népszerűsítik közösségi média felületeiken a jótékonysági kampányt és a kézművesek egyedi termékeit.

A kampányvideó megtekinthető: ITT

A kisfilm pedig: ITT

 

Forrás: Budapest Brand nZrt


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.