Óvatjával az üdülési jogot értékesítő cégekkel!

Az üdülési jog jelentése és jellemzői széles körben ismertté váltak a fogyasztók körében, azonban az értékesítéskor elhangzó megtévesztő tájékoztatások több problémát is okoznak – derül ki mind a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), mind az általa megbízott, vele együttműködésben dolgozó Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodahálózat Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsett és Győrött működő irodáihoz érkező piaci jelzésekből.

A GVH több versenyfelügyeleti eljárásban is vizsgálta az üdülési jog (időben megosztott üdülőhasználati jog, timeshare) továbbértékesítésével kapcsolatos üzleti gyakorlatot, valamint az annak népszerűsítésére szolgáló szóbeli tájékoztatásokat, amelyek miatt valamennyi vizsgált esetben jogsértést állapított meg, és bírsággal is sújtotta az érintett vállalkozásokat.

A vizsgált ügyekben a cégek egyeztető előadásokon értékesítették az üdülési jogot, sokszor olyan fogyasztóknak, akik már rendelkeztek egyéb üdülőhasználati joggal. Ezekben az esetekben az üdülési jog továbbértékesítésére vonatkozó ajánlatok elsősorban olyan fogyasztóknak szóltak, akik életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt már nem tudják igénybe venni az üdülési lehetőséget, és egyre nagyobb teherrel jár számukra a megnövekedett összegű éves fenntartási díj befizetése.

A GVH döntései szerint a rendezvényre invitáló telefonhívások, és az eseményen elhangzó tájékoztatások tartalma több szempontból is megtévesztő volt. A vállalkozás képviselői rendszerint olyan helyzetbe hozták a fogyasztókat, hogy döntsenek azonnal, hiszen a kedvező ajánlat csak a rendezvényen érhető el. Hamis ígéretet tettek a fogyasztók meglévő üdülési jogának továbbértékesítésére, egy újabb üdülési jog megvásárlására késztetve őket, és valótlan tájékoztatást adtak nekik az árról és a beszámításról, mint árkedvezményről is. A régi üdülési jog eladása szinte egyáltalán nem fordult elő. Sokkal gyakoribb, hogy a fogyasztó végül két üdülési jog költségeit viseli.

A GVH jelenleg is több hasonló ügyben folytat eljárást. Az ilyen gyakorlatból származó megtévesztések elkerülése érdekében hangsúlyozza a fogyasztók tudatosságának fontosságát, és javasolja, hogy mindenki gondolja végig higgadtan, hogy valóban szeretne-e egy kedvező ajánlat (pl. kedvezményes árú wellness-hétvége, meglévő üdülési jog eladása) ígéretével a hirdetett rendezvényen részt venni. Fontolja meg a vevő, hogy tényleg elköteleződne-e, tervezte-e egy második üdülési jog költségeinek 20-30 évig történő viselését, ehhez hitel felvételét, vagy akár egyéb szolgáltatások, szállásajánlatok igénybevételét. Szintén érdemes figyelembe venni, hogy a szerződést nem feltétlenül kell aláírnia, ha nem kívánja igénybe venni az ajánlatot, távozhat a rendezvény helyszínéről. Amennyiben a szerződés megkötését követően meggondolta magát, éljen a 14 napos elállási jogával.


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.