Pulzusmérőpontok is vannak a szívbetegek új, budai tanösvényén

Szív- és érrendszeri betegek, valamint cukorbetegek rehabilitációját, rekreációját segítő tanösvényt avattak a budapesti Szent Ferenc Kórház által indított Út az egészséghez program keretében kedden a fővárosban, a Hárs-hegyen.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ez alkalomból azt hangsúlyozta, hogy a tanösvény kialakítása példaértékű társadalmi összefogás, a kórház, az intézményt működtető egyház, az erdészet, az állam és a civil világ együttműködésének eredménye.

Közölte, az intézményben folyó munka megfelel annak a keresztény felfogásnak, miszerint nem lehet egymástól elkülöníteni a testet és a lelket.

A politikus az egyházi intézmények 20. századi történetét felidézve úgy vélekedett, hogy az 1950-es évek elején a nemzeti kultúra egésze szenvedett kárt, amikor államosították az egyházi iskolákat, egészségügyi és szociális intézményeket.

A tanösvény átadását levélben üdvözölte Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. A miniszter azt írta, hogy az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció által működtetett kórház a névadójához méltóan követi Szent Ferenc módszerét, a krisztusi természet szerinti bánásmódot.

Fontos az egészségkultúra terjesztése

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség vezetője arról szólt, hogy a kórháznak nem csupán a gyógyítás, hanem a megelőzés és az egészségkultúra terjesztése is a feladata. A Szent Ferenc Kórház vezetése azt ismerte fel, hogy az embert a környezetével együttesen lehet gyógyítani - mondta.

Zambó Péter, a területet biztosító Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója közölte: az erdészetnek az a célja, hogy a magyar erdőket minél inkább az egészségmegőrzés szolgálatába állítsák.



Toldy-Schedel Emil, az intézmény főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy bár a szív- és érrendszeri betegek akut ellátása Magyarországon ugyanolyan eredményes, mint Nyugat-Európában, egy éven belül mégis sokkal több, szívinfarktuson átesett beteg hal meg nálunk, mint a fejlettebb országokban.

Közölte: ennek a megfelelő rehabilitációs programok hiánya az oka, ezért bocsátották útjára az Út az egészséghez programot.

Tájékoztatása szerint egy infarktusos beteg ellátása 1,2 millió forintba kerül, a tanösvényt pedig mindössze 5 millió forint felhasználásával alakították ki. Ezért terveik között szerepel, hogy országszerte még 7-8 további tanösvényt hoznak létre.

A szív jelzéssel ellátott, a kórház szomszédságából induló túraútvonalak 5,1, és 2,7 kilométer hosszúak. Az erdei utak mentén pulzusmérőpontokat jelöltek ki, továbbá igény szerint teleszkópos túrabotot, pulzusmérő karórát és szívritmusmérőt bocsátanak a látogatók rendelkezésére.

Forrás: MTI


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.