Reformáció örökségtúra pünkösdkor

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében gyönyörű középkori templomok találhatók a Felső-Tisza-vidéken. Ezért is szervezi az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. keretein belül működő Europe Direct Tájékoztató Központ idén is pünkösdkor a Reformáció örökségtúrát.

A négy napos kerékpártúra Fehérgyarmattól indul, kibővített útvonalon, még több látnivalóval. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legkeletibb csücskét szeli át Dél-Szatmártól a megye legészakibb pontjáig. Cégénydányád felújított kastélya után Europa Nostra-díjas kistemplomok sorakoznak, majd az út felénél a középkor egyik legjelentősebb településén, a „csengeri hitvallás” (1576) helyszínéül szolgált református templomban csodálhatók meg a festett kazettás deszkamennyezet virágmintái a magyarság legkorábbi időszakából. Újkori látványosság Nagygécen a Megmaradás Temploma, amelyet a közelmúltban újítottak fel, s amely az 1970-es árvíz után kihalt falu zarándokhelye lett.

A második napon is gazdag a kulturális kínálat: Kisszekeres XIV. századi, Nagyszekeres XV. századi gótikus temploma mellett a Vámosorosziban most feltárt és eredeti állapotában megfestett templombelső sokat megmutat a református díszítőművészet kettős gyökeréről. Kölcse, Sonkád, Túristvándi, Szatmárcseke hívószavak a turisták számára.

A kerékpártúra második felében – újabb 100 km-en Penyigétől Beregdarócon át Tuzsérig – a gazdagon díszített középkori templomok mellett olyan látnivaló is feltűnik, amelyről sokáig azt hihettük, az enyészetté válik. Magánkezdeményezésre azonban újjáépült a mándoki kastély, mely kastélyszállóként a modern kor igényeit szolgálja.

Bővebb információ: www.templomut.hu


Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.