Százötven forintos BKV-jegy és bulivillamos a hétvégén

Budapest 150. születésnapja alkalmából, pénteken 150 forintos belépővel látogatható a BKV Földalatti Vasúti Múzeum állandó és időszakos kiállítása, valamint újra jár majd a bulivillamos is - közölte a BKV Zrt. az MTI-vel kedden.

Mint írták, a Deák téri múzeum időszakos tárlata - a Budapest 150 programsorozat részeként - az 1873 és 2023 közötti legfontosabb és legérdekesebb közlekedési eseményeket felvillantva jeleníti meg a főváros másfél évszázadát.

A 150 eseményt fotók és tárgyi emlékek - ikonikus járművek modelljei, alkatrészek, viszonylattáblák, régi jegytípusok és jegylyukasztók - elevenítik fel.

Az időszakos kiállításon a Földalatti Vasúti Múzeum a kontinens első földalattijának állít emléket, amely egy régi alagútszakaszban tekinthető meg. A muzeális járművek mellett a látogatók tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok, tervrajzok, térképek, fotók és modellek segítségével ismerhetik meg az 1896 óta működő MillFAV, vagyis a kisföldalatti történetét. A tárlat év végéig látogatható - olvasható a közleményben.

 A 150 forintos belépőket pénteken 10.00 és 16.45 között lehet majd megvenni a Deák téri aluljáróban található múzeumban.

Budapest 150. születésnapja alkalmából újra elindul a bulivillamos is. A GANZ ipari csuklós csütörtöktől szombatig 17 és 23 óra között közlekedik Kelenföld és a Deák Ferenc tér között.

Le- és felszállni csak a végállomásokon lehet. Egyszerre nyolcvanan utazhatnak a születésnapi különjáraton, előzetes regisztrációval. Regisztrálni az ÉnBudapestem applikációban lehet - áll a közleményben.

Forrás: BKK


Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába

Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába 

Súlyos rovarfertőzés miatt hét hónapra bezár a Pannonhalmi Főapátság klasszicista teremkönyvtára.
Május végén nyit a Lupa

Május végén nyit a Lupa 

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach.
Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján

Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján 

Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja.
Növények napja Szegeden

Növények napja Szegeden 

Újra megrendezik a növények napját a szegedi egyetemi füvészkertben.
Családi programmal ünnepelnek a vízimentők

Családi programmal ünnepelnek a vízimentők 

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, amelynek alkalmából különleges családi rendezvényre várják az érdeklődőket.
Hamarosan érkezik a nyár legnépszerűbb kulturális kalandja

Hamarosan érkezik a nyár legnépszerűbb kulturális kalandja 

Június 21-én újra Múzeumok Éjszakája.
14 helyszín 1 karszalaggal – videóval

14 helyszín 1 karszalaggal – videóval 

Programhegyek az esztergomi Múzeumok Éjszakáján.
Ha nyár, akkor KeszthelyFest

Ha nyár, akkor KeszthelyFest 

A szervezők bejelentették: már teljes a 2025-ös KeszthelyFest program.
Ecsetre kívánkozó fesztivál Budapesten

Ecsetre kívánkozó fesztivál Budapesten 

Egész napos akvarell bemutató a MagNet Közösségi Házban.
Több száz programmal vár Hajdúszoboszló

Több száz programmal vár Hajdúszoboszló  

A város turizmusa jelentős hatással van a kulturális programkínálatra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.