Tata lett a Marketing fővárosa

Először díjazta a magyar városok elmúlt évi marketingtevékenységét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ): az egyes települési kampányokkal elnyerhető, úgynevezett marketinggyémántok száma alapján Pest megye érdemelte ki a Marketingaktív megye 2015 címet – tájékoztatott a pályázatot kiíró MMSZ.

Hinora Ferenc, a szövetség elnöke elmondta: önkormányzatok, azok szervezetei és cégei, illetve egyesületek, nonprofit szervezetek, szakmai érdekképviseletek, alapítványok, civil szervezetek, magánszemélyek pályázhattak hat kategóriában. Egy-egy pályázó több pályamunkát is benyújthatott, a szakmai zsűri a legegyedibb, legérdekesebb városmarketing-kampányokért adott marketinggyémántokat.

A szövetség elnöke példaként említette, hogy Eger és Győr egyaránt hat pályázatot adott be, s ezeket mérlegelve a zsűri végül mindkét városnak 4-4 gyémántot ítélt oda, míg Tata mind az 5 pályázata gyémántot ért, ez alapján Tata nyerte el a Marketing fővárosa 2015 díjat.

A megyék versengését az döntötte el, hogy egy-egy megyehatáron belül hány település nyert el marketinggyémántokat. A kiírt pályázatra 36 város (szervezet), közöttük 4 fővárosi kerület jelentkezett. Az elbírálásnál a fő szempont az volt, hogy az egyes marketingakciók mennyire járultak hozzá az adott település (kerület) jobb „láttatásához" - ismertette az elnök.

A napokban minden nyertes megkapja azt az elektronikus védjegyet, amelyet bármelyik kommunikációs felületére (például a honlapjára) feltehet, és elkészül egy városmarketing-térkép is, jelölve a gyémántokat, valamint az idei marketingdíjakat elnyert településeket. A Magyar Marketing Szövetség szeretné elérni, hogy a jövő évi versenyen még több pályázó induljon.

A Marketingaktív megye 2015 díjat a nyertes Pest megyei önkormányzat nevében Ambrus András, a megyeháza hivatalának sajtófőnöke vette át, aki az MTI megkeresésére azt mondta: a jövőben még intenzívebben folytatják a régió értékeinek összegyűjtését.

Forrás: MTI/Kreatív Online


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.