Új gasztró és szórakoztató komplexum épül Budán

Arie Yom-Tov ingatlanfejlesztő, a Gozsdu udvar megálmodója és alapítója kb. 1 milliárd Ft értékű beruházással egy különleges gasztró és szórakoztató központot hoz létre a II. és III. kerület határán, a Kolosy tér szomszédságában. Az Új Udvar épülete némi átalakítással szellősebbé, tágasabbá, átjárhatóbbá válik, és egy mediterrán falu hangulatát hozza el.

A Buda Entertainment and Gastro elnevezésű komplexum kiemelt szerepet szán a gasztronómiának: számos nemzetközi és hazai ízt kínáló étterem és kávézó biztosítja majd a széles kínálatot. A központ a budai éjszakai élet meghatározó szereplője lesz több termes táncos szórakozóhelyével, music pubokkal, bárokkal.

A komplexum egyik különlegessége az úgynevezett Bed Movie, amely jelenleg egész Európában egyedül Londonban található, ahol is a moziba látogatók heverőkből nézhetik a filmeket, miközben a felszolgált ételt, italt is el tudják fogyasztani. Két termes disco is várja majd az érdeklődőket, emellett családi programok biztosítják a legkisebbek és szüleik kikapcsolódását.

Egy másik helyszínen folklór műsorok szórakoztatják majd a külföldi látogatókat és a hazai érdeklődőket. Külön szinten kézművesek és fiatal divattervezők állítják ki alkotásaikat, az épület egyik oldala mellett pedig, a párizsi Montmartre mintájára, festőművészek alkothatnak, illetve képeiket állíthatják ki ők is. A legfelső szinten Magyarországon egyedülálló bonsai ligettel körbevéve sky bar terasz és éttermek kapnak helyet, hangulatos kilátással a környékre.

A komplexum kialakításának első szakasza 2014 őszén zajlik (ekkor már működni fog az említett Bed Movie), a projekt befejezése 2015 nyarára várható.

„A Gozsdu udvart 16 évvel ezelőtt álmodtam meg, amikor még senki nem hitt benne. Büszke vagyok, hogy mára egy, a magyarok és külföldiek számára egyaránt népszerű célponttá vált. Budán viszont nincs hasonló szórakoztató központ, az Új Udvar pedig kiváló adottságokkal rendelkezik, amelyekre építve egy egyedülálló megoldás születik az országban. Fiatalok és idősebbek, felnőttek és gyerekek egyaránt megtalálhatják a maguk számára kedvelt szórakozási formákat, és ebből az izgalmas egyvelegből egy sajátos hangulatú és különleges helyszín születik” - mondja Arie Yom-Tov, az új komplexum társtulajdonosa.

Forrás: Vendég & Hotel


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.