Új utazási trendek a Google-keresések alapján

A COVID–19-világjárvány teljesen átformálta 2020-as terveinket, így turisztikai preferenciáinkat és szokásainkat is. A lezárások és az utazási tilalmak jelentős hatást gyakoroltak a globális iparágakra, de különösen az utazási ágazatot érték súlyos károk. A Google megvizsgálta az aktuális turisztikai keresési trendeket, hogy képet adjon, hogyan vélekednek a magyarok az utazásról és a turizmusról ezekben a példátlan időkben. Az iparágban működő vállalkozások pedig felhasználhatják ezt a tudást ahhoz, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjanak a jelen helyzethez, illetve felkészüljenek a következő időszakra.

Visszaeső keresési volumen turizmus témakörben
 
Magyarországon a turizmus témájú keresések volumene a 2020-as év elején 10-15%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának számait. A COVID–19-járvány azonban látványosan megtörte ezt a trendet: március, április és május hónapban jelentős csökkenés volt megfigyelhető a keresések számában, így 2019 azonos időszakához képest idén áprilisban mintegy 50%-kal volt alacsonyabb a turizmussal kapcsolatos böngészések száma, de a nyári időszak is csak a 2018-as szintet érte el, ami a tavalyi adatokhoz képest átlagosan 15%-os csökkenést jelent. Tovább emelkedett a mobilról indított keresések száma, 2020-ban a felhasználók közel kétharmadára (65%) jellemző ez.
 
 

2020 a hazai úti célok keresésének éve

2019 márciustól szeptemberig terjedő időszakában szinte egyenlően oszlottak meg a külföldi és a hazai desztinációkra irányuló turisztikai keresések (55-45%). Az idei év jelentős eltolódást hozott ebben az arányban: a Magyarországról indított turisztikai keresések 72%-a irányult belföldi célokra, míg a külföldre vonatkozó keresések 28%-ra estek vissza.

Az idei év a hazai keresésekről szólt 
 
Hazai (Magyarországról Magyarországra) vs. külföldi (Magyarországról külföldre) turizmus kategóriabeli keresések:

Ha kifejezetten a szálláshelyekre irányuló kereséseket vizsgáljuk, akkor is hasonló trendeket láthatunk: 2020 március és augusztus között a keresések 84%-a volt belföldi irányultságú, szemben az egy évvel korábbi 55%-kal. A belföldi keresések júliusban, a nyári főszezon tetőzésekor 11%-kal nőttek a tavalyi év azonos időszakához képest, míg a nemzetközi szállásokkal kapcsolatos böngészések -szintén júliusban -közel 50%-kal csökkentek. Fontos kiemelni azonban, hogy a magyar desztinációkra vonatkozó keresések növekedése mellett is összességében 10%-os volt az éves csökkenés a teljes volumenben 2019 júliusához képest.

Csökkenő külföldi kereslet Magyarország, mint úti cél iránt

A határok lezárása a külföldről érkező, Magyarországra vonatkozó keresések volumenére is hatással volt. A nemzetközi keresések száma 2020-ban 57%-kalcsökkent, és az országok közötti megoszlás is jelentős változásokon ment keresztül. Míg Németország megőrizte vezető pozícióját, addig például Olaszország több helyet esett vissza a keresési listán 2019 számaihoz képest. Jól mutatja a külföldről érkező szállás jellegű keresések csökkenését, hogy Magyarországra Magyarországról 31-szer több keresés történt, mint a második helyezett Németországból.

Magyarországról külföldi országokra 41%-kal kevesebbet kerestünk 2019-hez képest. A drasztikus csökkenés mellett a legnépszerűbb úti célok sorrendje is megváltozott: 2019 azonos időszakához képest Horvátország átvette a vezetést Olaszországtól, utóbbi desztináció egyébként a legnagyobb volumencsökkenést szenvedte el a vizsgált időszakban: idén közel 70%-kal csökkent az országra irányuló keresések száma.

Változó szálláshely preferenciák

A Google keresési adatai alapján tehát a magyarok nem mondtak le teljesen az utazásról idén nyáron sem, azonban szokásaik nagyban változtak. Ez a változás nem csak az úti célokon, hanem a választott szálláshelyek típusain is meglátszik. Habár a turisztikai jellegű kereséseken belül a hotel kategória továbbra is háromszor akkora, mint más szállástípusok, 2020 március-szeptember időszakában az “egyéb szálláshelyek” (apartmanok, panziók, vendégházak stb.) és a kempingek népszerűsége a járvány ellenére is 10%-os növekedést ért el 2019 azonos időszakához képest. Ha pedig a szállás kategória pontos keresési kifejezéseit vizsgáljuk, az is kiderül, hogy a legnagyobb növekedés a vidéki és “nem hotel” típusú böngészéseknél figyelhető meg, helyenként két-háromszoros növekedést mutatva az előző évhez képest. A legnagyobb emelkedés a “wellness faház szállás” (+383%), a “szállás Tisza-tó” (+142%), az “erdei szállás” (+140%) és az “olcsó balatoni szállás” (+129%) keresési kifejezéseknél volt tapasztalható.

Vidéki és természetközeli desztinációk előnyben

A kevesebb ember, a nagyobb terek és a természet közelsége is magyarázhatja, hogy a vizsgált időszak legnagyobb nyertesei turisztikai szempontból a vidéki desztinációk. A Magyar Turisztikai Ügynökség  kampányainak szintén a magyarok országon belüli utazási kedvének visszaállítása volt a célja, ezzel fokozatosan újraindítva a szálláshelyek forgalmát. Hatalmasat nőtt az érdeklődés a vidéki településekkel kapcsolatban, többek között a Tisza-tó partján fekvő Poroszló (+58%) vagy Tiszafüred (+22%), a Balaton környéki települések, amelyek közül látványosan kiemelkedik Badacsonytomaj (+30%), a Békés megyei Szarvas (+19%), vagy a Kelet-Magyarország Káli-medencéjeként is emlegetett Noszvaj (+14%) iránt. A COVID negatív hatása leginkább a fővárosban látványos: a TOP10 legkeresettebb magyarországi város közül a legnagyobb visszaesést tapasztalta a keresési adatok alapján (-54%).

A vidék dominanciáját mutató trendek a látnivalók népszerűségének alakulásán is meglátszanak: a Balaton környéki és természetközeli látványosságok tudták a legnagyobb népszerűség-növekedést elkönyvelni 2020 vizsgált időszakában. A Folly arborétum keresései például 107%-kal nőttek 2019 azonos időszakához képest, de a Turai kastély (+208%) és a Rudabányai tó (+109%) iránti érdeklődés is hatalmasat emelkedett ezekben a hónapokban.

Felkészülés a jövőre

"A koronavírus-járvány teljesen átformálta a turisztikai preferenciákat, szokásokat és lehetőségeket. A Google által mért magyarországi keresési trendek egyik legnagyobb tanulsága, hogy a hazai turisztikai iparág jelenleg túlnyomó részben a belföldi kereslettől függ. Az idei év sutba dobott utazási tervei után sokan gondolkodnak a következő lehetséges úti célokról, azonban ebben a folyamatosan változó helyzetben nehéz megmondani, hogy ténylegesen milyen irányba fog változni a fogyasztói magatartás. Ebben kíván segítséget nyújtani a Google. A Google Trends valós idejű keresésekből származó információkat szolgáltat a piac szereplői számára, hogy jobban megértsék és gyorsabban tudjanak reagálni a fogyasztók változó igényeihez. Ezen kívül a Google a kormányoknak és a közegészségügyi szerveknek is segítséget nyújt a koronavírus elleni küzdelemben, a hetente frissülő és nyilvánosan elérhető COVID-19 közösségi mobilitási jelentéseivel, amelyek az utazási, illetve helyváltoztatási szokások trendjeinek alakulásába adnak betekintést" - hangsúlyozta Erdős Ádám, a Google iparági menedzsere.

“A Covid által okozott átalakulás a már évek óta meglévő trendeket erősítette fel, így az ezekhez való alkalmazkodás hosszú távon is kulcs a hazai turizmus sikeréhez. A szálláshelyeknek egyedi jellemzőkkel kell rendelkezniük, továbbá igazi hangulatot és megkülönböztető élményt kell biztosítani a hosszú távú sikerhez. A digitalizáció megkerülhetetlen lesz a turizmusban, amelyben a Szallas.hu érintésmentes biztonságos fizetési szolgáltatásával is segíti a kisebb szálláshelyeket” - tette hozzá Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

 

Forrás: Turizmus Online


Nincs Húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs Húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár a Balatonnál

Három nap – nyolc világsztár a Balatonnál 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.
Online in elérhető a magyar Kéktúra film

Online in elérhető a magyar Kéktúra film 

Április 17-től online is elérhetővé válik a New Yorkban, Los Angelesben, Houstonban és Stockholmban is díjazott magyar Kéktúra film.
Szenzációs felfedezés: megtalálhatták Mátyás király sírját

Szenzációs felfedezés: megtalálhatták Mátyás király sírját 

Egy arcrekonstrukciós program és az igazságügyi antropológiai vizsgálatok megerősítették a szenzációs bejelentést.
Minden, amit a hazai rendezvénypiac beárazásáról tudni érdemes

Minden, amit a hazai rendezvénypiac beárazásáról tudni érdemes 

Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz a hazai rendezvénypiac számára.
Húsvéti díszben a dinnyési kisvonat

Húsvéti díszben a dinnyési kisvonat 

Nyuszivonat, tojásfestés és kerámiaszobrok a Skanzen Körtemplomában.
Hagyományőrzés digitálisan – itt az új applikáció

Hagyományőrzés digitálisan – itt az új applikáció 

Az idei húsvétkor kiváló példát mutat számos magyar település arra, hogyan lehet a gyakran több száz éves néphagyományokat életben tartani, továbbadni a fiatalabbaknak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.