Új vezetés a Vas Megyei Turizmus Szövetség élén

A Vas Megyei Turizmus Szövetség legutóbbi ülésén új vezetést választott. Az elnök dr. Kondora Bálint, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke lett. 

Az elnök munkáját alelnökként Szendi Kata, a Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. projektmenedzsere és Kevy Albert, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője segíti. Az új elnököt a terveikről kérdeztük.

- Az új elnökség elsődleges célja, hogy az elmúlt időszakban tapasztalat passzivitás után új lendületet vegyen a szövetség munkája - fogalmazta meg dr. Kondora Bálint.

- Újra összehívjuk, és rendszeressé kívánjuk tenni a megyei turisztikai egyeztető fórumot. Ebbe a már meglévő tagság mellett turisztikai szektoronként várjuk majd az adott területen működő további szervezeteket és cégeket. Kiemelt célunk a megyei turizmusban érdekelt szervezetek véleményének fokozottabb figyelembe vétele mellett a megye turizmusa fejlődésének elősegítése.

A megyei szövetség hogyan illeszkedik a hazai turizmus megváltozott rendszerébe?

- Alapvető feladatnak tekintjük azt is, hogy az új rendszerbena megyében meghatározó szerepünk legyen. Ennek jegyében fontos a Magyar Turisztikai Ügynökséggel való jó kapcsolat kialakítása, valamint tagságunk segítése abban, hogy az új szervezetrendszerben ők is gyorsan megtalálják a helyüket. A szövetségünk közvetítő szerepet kíván betölteni az országos irányítás és a turizmus megyei szereplői között: továbbítjuk a szakpolitikai üzeneteket, és megfogalmazzuk tagságunk igényeit. Az új elnökség célja még a szervezetfejlesztés, új, a megye turizmusában érdekelt tagok bevonása a szövetség munkájába. Dolgozunk egy megyei turisztikai brand kialakításán, amelyhez a napokban nyertük el a pályázati támogatás. Az ezzel kapcsolatos munka hamarosan megkezdődik. Ennek fő vezérfonala a megyébe érkező vendégek számának és tartózkodási idejük növelése lesz.

Azután választott új elnököt a szövetség, miután április 6-ával Balogh Károly, a korábbi elnök három év után lemondott posztjáról. Balogh Károly szerkesztőségünknek elküldött levelében kiemelte: „A körülmények ismeretében szakmai céljaink megvalósítását nem látom lehetségesnek.” Balogh Károly három évig volt a szövetség elnöke, korábban három évig szintén elnöki pozíciót töltött be a Magyar TDM Szövetségnél, előtte pedig a Bükfürdői TDM szervezetnél menedzserként tevékenykedett.


Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.
Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában

Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában 

Csütörtökön megnyitja kapuit az ország legjelentősebb művészeti seregszemléje, az Art and Antique Budapest.
Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont

Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont 

Felbukkant egy új, veszélyes betolakodó: a nutria.
Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély

Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély 

Az érdeklődők egy digitális időutazás során egyszerre fedezhetik fel az épület egykori lepusztult állapotát és a felújított kastélyt.
Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető

Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető 

Tematikus sétákon mutatják be a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének virágzó trópusi orchideáit e hét szombaton, majd február 22-én is.
Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny

Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny 

A száz évvel korábbi legelső kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért térről indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely az esztergomi bazilikánál zárul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.