Újdonságokkal vár 9. Street Food Show

Szeptember 19-20. közt immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Street Food Show-t és a rendezvény történetében másodszor a város legimpozánsabb pontján, az Andrássy úton, az Európai Mobilitási Hét csúcspontjának számító Autómentes Hétvége keretén belül. A bevált slágerek mellett lesz sok új árus, kitelepül a Belvárosi Piac Giannival, Szabó Győzővel, Bíró Lajossal, jön Lakatos Márk a tihanyi Lakatos Műhellyel és az erőteljes sörfelhozatal mellett borokat, koktélokat, pálinkákat, pezsgőket is töltenek.

Ugyan a jubileumi alkalmakkor szoktak visszatekinteni, de a Street Food Show szervezői nem tudtak addig várni: 3 évvel ezelőtt kinézték maguknak az akkor még lényegében üresen álló, imponzánsabbnál is impozánsabb Hold utcai piacot, és odacsábították a szerintük legjobb street árusokat. Azért őket, mert azt látták, hogy az általuk is tolt éttermek szekere már meglódult, de a street műfajának még lendületet kell adni. Ez olyan jól sikerült, hogy azóta a rendezvény is kinőtte a helyszínt (amit azóta állandó street árusok telepítenek be, köszönhetően a show-nak), és a szervezők azon kapták magukat, hogy már alig tudnak válogatni, hogy kit is hívjanak meg az eseményre. Mert, hogy időközben a környezet is óriásit változott (és változik percről-percre), több-kevesebb sikerrel mindenki street fooddal próbálkozik, új ászok emelkedtek ki, nagyon színes lett a színtér.

Az őszi fesztivál célja továbbra is az, hogy aktuális körképet adjon, meghívva a legizgalmasabb szereplőket, legyenek „bejáratott nagy öregek” vagy „friss csókák”, olyan food truckok, melyeken nemrég száradt meg a festék és természetesen az izmos zászlóvivők. Mindenkitől azt kérték, hogy mutassa meg új arcát is. Hát persze, hogy ételekkel mindezt.

Az invitálást egyébként elfogadta a város egyik legjobb baszk konyháját vivő Bontxo is, almaborban főzött navarrai kolbászukat már nagyon várják a szervezők, ahogy a Callos a la vizcaínát is, azaz a baszk pacalt. Lakatos Márk Tihanyból teleportálja a Lakatos Műhelyt, tangóharmonikás ül majd a ház előtt, miközben például pacalos baguettel tömhetik a hasukat a látogatók.A Hold utcai Belvárosi Piac napfényre jön. A Bíró Lajos-féle A séf utcája is kimozdul, ahogy Szabó Győző  is itt mutatja be először gőzzel párolt keleti jellegű falatkáit, a steamboókat. Bíró Lajossal és a színésszel tart Gianni is, persze ő marad a tésztáknál. A Panificio il Basilico gondoskodik a kiváló pékárukról, a Zsendice-Bükkisajt pedig a sajtokról, tejtermékekről.

A teljes Karaván is kigurul, tart velük többek között a Tésztafeszítő Kisiparos, a MexKitchen, a Twist & Chips és hát hús… na abból sem lesz hiány, hála a Befaló Billnek, a Meat & Sauce-nak, BudDognak, a Mangalica & Társainak, a PolaPolának, a Pista bá’-nak, A Sonkásnak és a Piknik Utczabárnak. Utóbbi például Fóti fekete sörben és soya szószban pácolja majd a mangalica szüzet, jól körbe süti, bepakolja egy fokhagymás vajjal pirított szezámos baguettbe és házi savanyított zöldséget, ruccolat ad mellé. Már kész is a Mangalica 55 névre keresztelt csoda. A Larus Étterem is kitesz magáért, többek mellett „kínai pálcikás paprikás csirkéhez”, narancsos teryjaki szószban sült sertéstarjás szendvicshez, vaníliás-áfonyás passiókrémleveshez  és „Mars veled”-hez terít. Hogy mi az utóbbi, a helyszínen kiderül.

A rendezvényen erőteljes lesz a minőségi sör, bor, pálinkakínálat: 20 stand tölt már bevált klasszikusokat és nemrég csapra került, új kedvenceket. Nagy újdonság viszont, hogy a rendezvény ideje alatt a street árusok is boroznak, pálinkáznak, koktéloznak, pezsgőznek.

A Street Food Show a kezdetek kezdetén egyfajta kultúrdzsemborinak indult. Persze nem színpadokról bömbölő zenével, meg hájpolt sztárokkal, hanem tehetséges művészekkel.  Akik egyszer csak megjelennek a forgatag közepén, mondjuk felmásznak egy faház tetejére és onnan bazseválnak (mint idén júniusban), gangon zenélnek (mint a Hold utcai piacos időszakban), vagy kénytelen megnyílni előttük a tömeg, mert mondjuk sokan vannak és ’utcaszínházasdit’ játszanak (mint 2014 júniusában). A rendezvény most szeptemberben ezen a fronton is erősebb lesz, mint valaha.

Ételárusok listája:

A Sonkás
Befaló Bill
Belvárosi Piac (A Séf utcája, Kolbice, Panificio il Basilico, Pasta & Sugo, Steamboo, Zsendice-Bükkisajt)
Bontxo
BudDog
Csöppentő
Ez Sajt.
Froyo Like
Funnel Cakes
Gofri
Gumicukor
Hal and Chips
HotDog
Lakatos Műhely
Larus Étterem
Lángos Máshogy
Lyan csokoládéműhely
Mangalica és Társai
Meat & Sauce
MexKitchen
MIRELITE Gombóczda
Morzsa Bisztró
Nyakleves
Pasta Familia
Paneer
Piknik Utczabár
Pista bá’-Léhűtő
PolaPola
Shrimpy Food
Spíler
Tésztafeszítő Kisiparos
Twist & Chips
Urban Canteen Berlin
Urban Canteen New York
Vörös Homár
Zing

Italárusok listája:

Bor+pálinka+pezsgő+kávé:
ABorbolt
Borellátó
Bárhol Frizzante
Pálinkház
pop Fröccs
The Green Bus
Törley
Vespresso

Sör:

Angol Sörök Háza
Belga sör
Bigfoot Sörfőzde
Cech In
Domján Sörfőzde
Fóti Kézműves Sörfőzde
Hrabal
Hütte-Rekettye Sörfőzde
IFA Sörbár
Köleses Sör
MONYO Brewing Co.
Stari Kézműves Sörfőzde


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.