Újraindult a szakmai párbeszéd a turizmusban

Öt év kihagyás után június 23-án hivatalos formában is újraindult a párbeszéd a szakma képviselői és az államigazgatás között, miután a Nemzetgazdasági Minisztérium összehívta a Nemzeti Turisztikai Fórumot.

A szakmai párbeszédet a mai naptól a Nemzeti Turisztikai Fórum erősíti - tájékoztat az eseményről a kormány.hu portál. 

A hivatalos közleményből kiderül, hogy "A kormányzat és a turisztikai szektor szereplői közötti szakmai párbeszéd élénkítésére, a turizmussal kapcsolatos kérdések megvitatására, stratégiai ügyek véleményezésére – formalizált testület helyett – egy operatív fórumot hívott össze a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Tagjai olyan sikeres, eredményorientált szakemberek, akik megfelelő ismeretekkel és tapasztalattal rendelkeznek a turizmus és vendéglátás szakma képviseletéhez.

A Fórumon keresztül a civil, vállalkozói szempontok, szakmai javaslatok jeleníthetőek meg és csatornázhatóak be a kormányzati munkába. A szakmával való korábbi kötött, képviseleten alapuló, formalizált együttműködést egy rugalmas, gyakorlati meglátásokra épülő folyamatos konzultáció a váltja fel, amelyhez a Fórum adja a keretet. A Fórum összehívásának célja, hogy teret adjon a stratégiai, hosszú távú közös gondolkodásnak valamint annak vizsgálata, hogy a meglévő – sokszor spontán folyamatok által alakított – kedvező helyzetet hogyan lehet a szakmával való együttműködésben tartóssá tenni.

A másik cél az, hogy bizonyos időközönként konkrét, aktuális szakmai kérdésekben konzultálhasson a tárca a meghatározó szakmai szereplőkkel, illetve a szakmának legyen lehetősége a kérdéseit, felvetéseit szervezett keretek között feltenni.

Az első találkozón szó esett a 2014-20 időszakban turizmusfejlesztésre rendelkezésre álló EU-s dedikált forrásokról, valamint azokról az egyéb keretekről, amelyek reményeink szerint minél nagyobb arányban szolgálhatnak turizmusfejlesztési célokat is. A résztvevők egyben üdvözölték, másrészt szorgalmazták a folyamatban lévő, illetve tervezés alatt álló emblematikus nagyprojektekkel kapcsolatos szakmai konzultációt, amely a több ezer fős kongresszusi központra, a Liget Budapest Projektre, illetve már megvalósult rendezvényhelyszínek jövőbeni, a turizmust minél inkább szolgáló hasznosítására is kiterjednek.

A Fórum tagjai személyükben kaptak felkérést, tapasztalataik alapján.

Az ülés meghívottjai:

Bánki Erik, a Parlament Gazdasági Bizottságának alelnöke

Bunkoczi László, a Magyar Turizmus Zrt. korábbi marketingigazgatója

Csizmadia László, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének korábbi elnöke, a BGF nyugalmazott főigazgatója

Erdei Bálint, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója

Jávorkai Péter, a Premium Incoming és az STH Special Tours ügyvezető igazgatója

Jo Gowie, a Mellow Mood korábbi szállodafejlesztési igazgatója

Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója

Kocsy Béla, a KDNP Turisztikai Szakbizottságának elnöke

Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke

Probáld Ákos, a Központi Statisztikai Hivatal Szolgáltatásstatisztikai Főosztályának korábbi vezetője

Puczkó László, a Xellum tanácsadó cég ügyvezetője és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Turizmus, Szabadidő és Szálloda Intézetének vezetője

Rókusfalvy Gábor, a MaReSz elnökségi tagja és a Roxer Event & More ügyvezető igazgatója

Zsámboky Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. korábbi vezérigazgatója

Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai Gasztronómiai Csoport vezetője

A tárca képviseletében Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár, valamint Dr. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár vettek részt az ülésen.

A koordinációs feladatokat és az operatív teendőket az NGM turisztikai szakterülete látja el, a megbeszélések összehívása 2-3 havi rendszerességgel várható" - zárul a hivatalos tájékoztató. 

Emlékezes, hogy a korábban a turisztikai szakma és a kormányzat közötti egyeztetés fórumának számító Országos Idegenforgalmi Bizottságot (OIB), amelyet később Nemzeti Turisztikai Bizottságnak kereszteltek át, 2010 óta nem hívták össze, így hivatalosan nem szűnt meg ugyan, de munkát nem végzett, vagyis a formális egyeztetés a szakma és az államigazgatás között hivatalosan mostanáig szünetelt. Utolsó ülésén Horváth Endre turisztikai helyettes államtitkár mutatkozott be, azóta nem ülésezett a bizottság. Ezt az állapotot több szakmai szervezet is kritizálta az elmúlt évek során. 

 


Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély

Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély 

Immár negyedik éve szervezik meg a találkozót, amely akkora népszerűségre tett szert, hogy kihagyhatatlan programelemmé vált.
Országjáró turnéra indul a cirkusz

Országjáró turnéra indul a cirkusz 

Budapest után kelet felé indulnak, Miskolcon, Nyíregyházán és Debrecenben lépnek fel.
Hihetetlen kincsek egy veszprémi könyvtárszoba mélyén

Hihetetlen kincsek egy veszprémi könyvtárszoba mélyén 

A Koller-könyvtárat a veszprémi várnegyed megújításának részeként restaurálják.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.