#UtazásÉlményMúzeum

Mintegy 400 intézmény csaknem 2000 programmal regisztrált eddig az idén június 22-én megrendezendő Múzeumok Éjszakájára, melynek kiemelt témája idén az utazás és a digitalizáció jegyében az #UtazásÉlményMúzeum szlogen, a rendezvény 2019-es „fővárosa” pedig Szombathely, ahol 8 helyszínen várják majd a látogatókat a Múzeumok Éjszakáján - jelentette be Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján a budapesti Postamúzeumban.

Az ország legnagyobb kulturális eseményére másfél hét múlva kerül sor. Az idei a 17. alkalom, hogy Szent Iván éjéhez legközelebb eső szombaton, azaz az év legrövidebb éjszakáján szélesre tárják kapuikat a múzeumok, és koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal és egyéb érdekességekkel várják az érdeklődőket. A Múzeumok Éjszakája az a program, amelyen a legtöbb kulturális intézmény vesz részt egyszerre: mintegy 400 közgyűjtemény csaknem 2000 programot kínál országszerte. Látogatószámot tekintve is ez az ország legnépszerűbb kulturális programja: mintegy 400 ezer belépést regisztráltak tavaly összesítve a résztvevő intézmények. Az előzetes becslés szerint ez a szám idén is legalább ilyen magas lesz.

{youtube|id=zoqpb5a5RL8}

Az idei kiemelt helyszín az ország egyik legrégebben alapított városa, Szombathely lesz. A helyi közgyűjtemények közül a Savaria Múzeum, a Szombathelyi Képtár, az Iseum Savariense és a Smidt Múzeum ad helyet a kiemelt helyszín programjainak ezen az estén, de csatlakozik hozzájuk ugyancsak színes programkínálattal a levéltár, a bíróság és a vasút is. Most először a város nagy múltú szimfonikus zenekara is fogadja a látogatókat az egykori zsinagógából kialakított épületében. Ezen a napon két kiállítás is kitárja kapuit a látogatók előtt. A Savaria Múzeumban ezen a napon nyílik meg a Változó kultúrák a változó tájban című állandó kiállítás újabb állomása, amely Vas megye és Sabaria népvándorlás- és középkori történetébe enged bepillantást. A Smidt Múzeumban 19 órakor nyílik meg az Egy szelet Szombathely című kiállítás, amely a kiegyezést követő évtizedek szombathelyi kávéházaiba és cukrászdáiba kalauzolja a látogatókat.

Immár harmadik alkalommal van „szóvivője”, vagyis „arca” a Múzeumok Éjszakájának, idén Liu Shaolin Sándor, Olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó népszerűsíti a rendezvénysorozatot. Idén tavasszal több tárlatvezetésen, interaktív programon vett részt, hogy a Múzeumok Éjszakáján, június 22-én már számos saját élménnyel gazdagabban számolhasson be kulturális kalandjairól, és ajánlhassa azokat a nagyközönségnek. 

{youtube|id=cyj2ES-gdAo}

A budapestiek számára ismét lehetőség nyílik a környezettudatos közlekedésre: idén is közlekedhetnek elektromos autóval a látogatók, melyet a GreenGo jóvoltából GGMUZEJ kuponkódddal 40% kedvezménnyel bérelhetnek. Ahogy már megszokhattuk, hét vonalon üzemelteti a BKV múzeumi körjáratait, emellett a kisebb intézményekhez a három útvonalon közlekedő elektromos kisautó körjáratokat is érdemes igénybe venni. A MÁV most is 50%-os kedvezményt biztosít a vonatjegyek árából több nagyvárosba a Múzéjre utazóknak.


Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.
Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden

Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden 

Három nap, több mint ötven nemzetközi szakértő és rengeteg inspiráló előadás.
Zseblámpával a székesegyházban

Zseblámpával a székesegyházban 

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi várnegyedbe látogatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.