Utazási irodások a királyok városában

Január 28-án Székesfehérvár adott otthont a Magyar Utazási Irodák Szövetségének immár 90. közgyűlésének.

A Magyar Király Hotelben rendezett eseményen Molnár Judit, a MUISZ elnöke köszöntőjében elmondta, amit később elnöki beszámolója során is külön hangsúlyozott: a MUISZ küldetése, hogy igazi szolgáltató- és érdekvédelmi szervezetként működjön, amihez három pillér – a szakma érdekében kifejtett lobbitevékenység, a szakmai utak és képzések, valamint a tagság és a nagyközönség felé irányuló kommunikáció – összehangolt munkája szükséges.

A tavalyi esztendő nagy sikerei közé sorolta, hogy a kötelező árrés áfa alkalmazásáról szóló törvény – lobbitevékenységüknek köszönhetően – nem idén, hanem majd csak egy év múlva lép életbe, valamint a Pénzügyminisztériummal továbbra is folynak különböző egyeztető tárgyalások – szintén az utazási irodások jobb működésének érdekében. Emellett szintén sikernek könyvelte el, hogy egyre több utazási iroda alkalmaz teljes árat.

A megoldásra váró feladatok sorában az elnökasszony beszámolójában a hatósági ellenőrzéseket említette (a jogosulatlan utazásszervezők kiszűrése érdekében), és ezzel összefüggésben azt is kiemelte, fontos, hogy a beutaztatás során kötelező legyen majd a nyilvántartásba vétel – az ügyeskedők kiszűrése érdekében.

Szintén fontos feladat még az elkövetkezőkben, hogy a helyi iparűzési adóra vonatkozó törvényt szinkronizálják a többi adótörvénnyel, valamint szó esett még a kötelező felelősségbiztosításról, és a főváros turisztikai problémáiról (jogosulatlan idegenvezetés, turistabuszok közlekedése a városban, a repülőtér jobb megközelítése, autóbuszok parkolása, pénzváltók irreális árfolyamai váltáskor stb.) A Várnegyed egyre nehezebb megközelítése, valamint a Parlament látogatói díjának évközi emelése szintén szóba került.

A tavalyi évre visszautalva az elnöknő kiemelte a MUISZ tavaszi, beleki közgyűlését, valamint szervezetük 45. évfordulós vacsoráját, és további rendezvényeket (vacsorákat vendégelőadók részvételével, reggeliket egy-egy fontos témára fókuszálva, az Utazás Kiállításon közös megjelenést) is megemlített. Tavaly számos tanulmányutat (Esztergom, várprogramok, Irán, Sanghaj) szervezett a MUISZ, és nemzetközi konferenciákon  is részt vett, emellett 70 különböző jelentős sajtómegjelenésük is volt. Kiderült az idei, tavaszi közgyűlés helyszíne is: ez Egyiptom lesz, Hurghada és Luxor kincseinek felkeresésével összekötve.

 

Díjazottak régi és új kategóriákban

A közgyűlésén hirdették ki a szervezet idei díjazottjait, immár összesen öt kategóriában:  

Az év rendezvényhelyszíne: Four Points by Sheraton Kecskemét

Az év személyszállítója: Gál-Busz Transzport

Az év légitársasága: Turkish Airlines

Az év szállodája: Mercure Hotel Korona

Az év utazási tanácsadója: Munkácsi Mihály (IBUSZ Eger) 2. helyezett: Éles Orsolya (Orex Travel Budapest), 3. helyezett: Kováts Annamária (IBUSZ Baja)


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.