Vadőrök munkáját megkönnyítő innováció a hazai erdőkben

Bevált a terepen a magyar startup által fejlesztett csapdafigyelő rendszer, elégedettek a vadőrök a hiánypótló technológiával. Nemzeti parkok is alkalmazhatják hamarosan.

Kivétel nélkül pozitív visszajelzések érkeztek a tesztelésbe bevont vadőröktől a csapdafigyelő rendszerről, amely egy magyar startup nevéhez fűződik. A fejlesztés lényege, hogy a csapdák kezelőinek nem kell mindennap a helyszínen ellenőrizniük az eszközöket, hogy van-e „kapás”, hiszen egy térképen is láthatóvá válik, hogy melyik befogó jelzett éppen. A kísérletben résztvevő vadásztársaságok nyitottak az innováció iránt: hamarosan több szándéknyilatkozatot alá is írhatnak, ami a startup következő befektetési körének előfeltétele.

A nemzeti parkoknak is fontos lehet

Magyarországon a csapdázást több területen is folytatják, ugyanis a vadgazdálkodást folytató vadászatra jogosultakon túl a nemzeti parkoknak is hasznos. A tevékenység ugyanakkor mostanáig közel sem volt zökkenőmentes, mert rengeteg időt, energiát és nem utolsó sorban pénzt emésztett fel, hogy a csapdákat rendszeresen fizikálisan kellett ellenőrizni a terepen.

Ahogy belelép az állat - jelez
A problémát felismerve alkotta meg a piacon egyedülálló csapdafigyelő rendszerét a Feedbackpack startup. Fejlesztésük lényege rendkívül egyszerű: amikor a csapdában lévő mozgó alkatrész zsákmányejtés esetén működésbe lép, az eszköz azonnal jelet küld a felhasználójának. Ezáltal a nap 24 órájában bárki az okostelefonján akár térképes formátumban is nyomon követheti, van-e már fogás az általa felügyelt csapdákban.

Vége a tesztidőszaknak
A technológia mesterséges körülmények között kiválóan teljesített, de az első 30 működőképes példány gyártását követően vadásztársaságoknál is tesztelték azt. Az eszközök a gyakorlatban is jelesre vizsgáztak a vadőrök visszajelzései alapján.
„A partnereinkkel interjúkat is készítettünk, amelynek során egyebek mellett arról érdeklődtünk, milyen stratégia alapján használják a befogókat, mik a napi szokásaik, mi okozza számukra a legnagyobb nehézséget. Ezzel is próbáltunk minden lyukat betömni, hogy a nehézségeket teljesen meg tudjuk szüntetni a közeljövőben”, mondta Olajos László, a Feedbackpack egyik alapító tagja. Kiemelte még, a vízállósággal sem volt gond a gyakorlatban, esőben is tökéletesen adott visszajelzéseket a rendszer.


Forrás: Turizmus Online


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.