Váltás az MTÜ élén: visszatér Könnyid László

Adatalapú országmarketing, értékesítés, erősebb szabályozási környezet – ezek a következő időszak kulcsszavai a Magyar Turisztikai Ügynökség élére visszatérő Könnyid László szerint.

Könnyid László visszatér a Magyar Turisztikai Ügynökség élére - derül ki abból az interjúból, ami kedden reggel jelent meg a Turizmus.com weboldalán. A szakember 2019-től egészen 2022 májusáig látta el az MTÜ turizmusstratégiai, majd turizmusszakmai és általános vezérigazgató-helyettesi feladatait, 2022 októbere óta a Magyar Turisztikai Minőség Tanúsító Testület (MTMT) ügyvezetőjeként dolgozik. 2024. január elsejétől pedig ő lesz a turisztikai csúcsszervet vezérigazgatója.

Könnyid László elmondta: az új vezetéssel együtt 2024-től új feladatok is várnak a Magyar Turisztikai Ügynökségre. Eddig a turisztikai fejlesztéseken volt a fókusz, most pedig már lehet azzal is törődni, hogy a magasabb költésű, minőségi turistákra is fókuszáljanak. Dolgoznak azon is, hogyan lehet külön egységként kezelni Budapest és a vidék turizmusát, hiszen más a feladat a fővárosban és más a feladat vidéken - mondta el Könnyid László.

Azt is bejelentette: "Az elkövetkező évben a Magyar Turisztikai Ügynökség tevékenységében a fókuszt még inkább az értékesítés és a szabályozási környezet erősebb alakítása váltja fel."

Forrás: turizmus.com


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.