MUISZ-elnök: várakozáson felüli az utazási kedv

Molnár Juditot, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnökét, az OTP Travel ügyvezetőjét kérdeztük a törökországi földrengés esetleges hatásairól, a szezon előtti foglalásokról, kilátásokról.

„A törökországi szerencsétlenség tekintetében sem az időpont, sem a helyszín szempontjából nem igazán érintettek a charteres utak. A katasztrófa helyszínei távol esnek a frekventált turisztikai úti céloktól, és ezzel a magyar utasok is tisztában vannak. Mivel májusban, júniusban indulnak a charterjáratok hazánkból a mediterrán országba, lemondásokkal sem igen találkozik a szakma. Törökország kiemelkedően kedvelt desztináció a magyar piacon, ahová már személyi igazolvánnyal is lehet utazni, nem számítunk arra, hogy elállnának az utazástól az oda készülő honfitársaink" – mondja Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke, az OTP Travel ügyvezetője lapunk kérdésére.

A szakember azt is elmondta, hogy a 2023-as év elején tapasztalt utazási kedv még az elmúlt évit is felülmúlja, és óriási érdeklődés tapasztalható a külföldi utazások iránt. „Rengeteg kolléga számol be arról, hogy kiugróan magas az érdeklődés és időarányosan jelentős a foglalási állomány a nyári szezonra. Az OTP Travel ügyvezetőjeként ugyanezt tapasztalom. Egzotikus üdülőprogramjainkra, európai és tengerentúli kulturális körutazásainkra, és tengeri hajóútjainkra egyaránt nagy a kereslet. Utóbbi lassabban indult, de már ebben a szegmensben is megnövekedett az igény" – hangsúlyozta Molnár Judit, és hozzátette, hogy a forint visszaerősödése rendkívül fontos a külföldi utazásokat szervező irodák számára. „A szakma bízik benne, hogy ez a helyzet stabilizálódik, és az elmúlt nyárral ellentétben idén nem okoz majd fejtörést a forint árfolyamának kedvezőtlen alakulása sem az utasoknak, sem az utazási irodáknak."

(Turizmus Online)


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.