Véget ért a Pécsváradot és Beremendet is érintő zarándokút-fejlesztés

Befejeződött az a határon átnyúló program, amely a közép-európai zarándokút infrastruktúrájának fejlesztését, valamint a magyar-horvát határvidék turisztikai vonzerejének növelését tűzte ki célul. A két baranyai települést is érintő projekt a „Középkori zarándoklatok értékein alapuló, Pécsvárad-Beremend-Nasice településeket érintő tematikus zarándokút fejlesztése” címet viselte. Június 30-ával több mint egyéves munka ért véget.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Pécsvárad az eddiginél is felkészültebben várja a zarándokokat – röviden így foglalta össze a projekt eredményeit Gászné Bősz Bernadett. A település alpolgármestere a pályázati program zárórendezvényéhez kapcsolódó sajtókonferencián ismertette a megvalósult fejlesztéseket. Eszerint Pécsváradon a várat, a hajdani bencés monostort érintették a munkálatok: a várkertben egy ivókutas-pados pihenőhely mellett fedett zarándokpihenőt is készítettek; sőt, a várat körülölelő zarándokösvényt is létrehoztak, amely információs táblákkal is segíti majd a sétálók tájékozódását. Ezenkívül lecserélték az ágyútorony zsindelyes tetőzetét, a múzeumi térben zarándokfogadó helyet alakítottak ki, a vár Szent László terme pedig kiállítási vitrinekkel gazdagodott. Mindez – mondja az alpolgármester – tovább növelheti mind a Pécsváradi élményvár, mind az egész település idegenforgalmát.

Pécsvárad mellett Beremend, valamint a horvátországi Nasice érintett a projektben. E három település önkormányzatának közös kulturális öröksége, hogy a középkorban ezeken a területeken át vezetett zarándokút a Szentföldre. Ennek az örökségnek a megóvása, ápolása volt a pályázat célja. A fejlesztés része volt a többi közt 241 km hosszúságú zarándokút fejlesztése, jelzőtáblák kihelyezésével; zarándok információs központok kialakítása, kulturális vallási jelképek, értékek megőrzése, valamint annak ösztönzése, hogy bővüljön a hátizsákos turistákat megcélzó szolgáltatások (étterem, hostel stb.) köre.

A „Középkori zarándoklatok értékein alapuló, Pécsvárad-Beremend-Nasice településeket érintő tematikus zarándokút fejlesztése” című projektet a szóbanforgó három önkormányzat, valamint a szakmai munkát segítő Magyar Zarándokút Egyesület dolgozta ki és nyújtotta be. A fejlesztésre az Európai Unió társfinanszírozásában. a Magyarország – Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program pályázati felhívásának keretében került sor. A pécsváradi rész 137.728,92 euró, a teljes tematikus zarándokút-projekt összesen 393.415,66 euró támogatás révén valósulhatott meg, 2014 áprilisa és 2015. június 30. között.


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.