Zamárdi mégis ragaszkodik a Balaton Soundhoz

Két év kihagyás után, csaknem háromszoros bérleti és háromszoros rekultivációs díj fejében újra Zamárdiban lehet a Balaton Sound elektronikus zenei fesztivál a településen tartott helyi népszavazás eredménye alapján.

Csákovics Gyula (független), Zamárdi polgármestere csütörtökön az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a 2800 szavazásra jogosultnak több mint fele adta le voksát, és a szerdai összesítés szerint mintegy 80 százalékuk a Balaton Sound visszahozatalát szeretné. A szeptember 27-ei képviselő-testületi ülés ez alapján hozza majd meg a döntését - tette hozzá.

A polgármester közölte: meglepte, hogy a szavazók ilyen arányban fogadnák vissza a rendezvényt, miután két éve még fesztiválellenes hangulat uralkodott a kisvárosban. A Balaton Soundot rendező Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt.-vel azonban nem szűntek meg a tárgyalások. Az elmúlt két év pedig bebizonyította, hogy a településnek szüksége van a bevételekre, és a szervezők sem találtak olyan jó helyszínt, mint Zamárdi három kilométeres szabad partszakasza - mondta a polgármester. Volt, akit az győzött meg - folytatta -, hogy a korábbi évi 55 millió forintos bérleti díj helyett 150 milliót, a 30 milliós strandrekultivációs összeg helyett pedig 90 millió forintot készek fizetni a szervezők a következő három évben a településnek. Változott az is, hogy a nulladik nappal együtt négynapos rendezvényt június végén, vagyis főszezonon kívül, és vasárnapot nem érintve szervezik meg a tervek szerint.

A másfél milliárd forintos költségvetésű Zamárdi a járvány miatt tavalyelőtt több mint félmilliárd forintos, tavaly négyszázmillió forintos bevételkiesést szenvedett el. "Elmaradtak a megszokott utcafelújítások, nagyobb fejlesztések, kivéreztek az intézményeink" - fogalmazott a polgármester. Megjegyezte azt is, hogy - miközben egyre nagyobbak a fenntartási költségek - óriási szabadstandjával Zamárdi biztosítja a térségben a Balatonhoz való hozzájutást azoknak, akinek nincs pénzük strandbelépőkre. A szervezők közleménye szerint a Balaton Sound 2007-óta "rajzolta fel" Zamárdit a nemzetközi fesztiváltérképre, azóta - világsztárok sorát felsorakoztatva - évről évre egyre népszerűbbé tette a déli part egyik legszebb települését. A fesztivál azóta többször lett Európa legjobb zenei rendezvénye, ezzel a város és a Balaton legnagyobb turisztikai és zenei-kulturális attrakciója - írták. "Nagy elismerés számunkra, hogy Zamárdi lakosai úgy döntöttek, ragaszkodnak a fesztiválhoz, ami a helyi turizmust is magasabb szintre emeli" - idézték Fülöp Zoltánt, a Balaton Sound főszervezőjét.

Forrás: MTI


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.