Egyéb

Balatoni Regionális TDM: átgondolt vízszint-szabályozás szükséges
Óvatosságot és a Balatonhoz látogatók, valamint a turizmusban érintettek érdekeinek megfelelő, átgondolt vízszint-szabályozást kér a Balatoni Regionális TDM Szövetség, amely a Sió-zsilipnél tartott helyszíni sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a téma fontosságára.
Egy szál virág Jakó Lajosnak
Régóta tudtuk, hogy az egészsége már nem a régi, tavaly szerepelt is lapunk „Cukros cukrászok” című összeállításában, ahol egyébként bevallotta, hogy néha egy-egy islernek, linzerkarikának vagy saját készítésű macskanyelvnek nem tud a betegsége kiderülése óta sem ellenállni.

Új marketingvezető a Four Seasonsben
A Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest új marketingigazgatójává Fouad Shafikot nevezték ki, aki valódi veteránnak számít az ágazatban, közölte a szálloda.

3 millió építőkockából (is) épült a világ első Lego szállodája
Bár 3 millió Lego elemet is beleépítettek, zömmel hagyományos anyagokból készült a most megnyílt kaliforniai Lego Hotel.
Személycsere az Aviareps-nél
Hoffmann Tamás távozik az Aviareps-től.
Több mint egy ebéd
Jótékonysági akciót indított az V. kerületi önkormányzat helyi éttermek bevonásával. A kezdeményezés lényege, hogy a vendéglátóegységek nagycsaládosokat látnak vendégül egy-egy hétvégi ebédre.
Már csak a "visszahulló" források elosztása várható
Év közepéig befejeződik a 2007-2013. közötti európai uniós fejlesztési ciklushoz kötődő pályázatok meghirdetése - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára kedden Pécsen.
41 előállító 95 terméke viseli már a HÍR védjegyet
A Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) gyűjteményben Magyarország 7 régiójának 300 tradicionális mezőgazdasági terméke és élelmiszere található, közöttük különböző fűszerek, növény-és állatfajták, italok, zöldségek és gyümölcsök.
Nem érinti a robbantás a londoni maratont
Nem törlik a vasárnapi londoni maratoni futóversenyt a bostoni maratonon elkövetett robbantásos merénylet ellenére sem - közölte kedden a brit kormány illetékes szakpolitikusa.

Hatalmas földrengés rázta meg Iránt
Negyven éve nem volt ilyen erős rengés Iránban, a földmozgások még Pakisztánban, Indiában és a Közel-Keleten is érezhetők voltak, írja a BBC.
Személyi változások az Unitravelnél
Az elmúlt hónapokban számos pozícióba nevezett ki új kollégát az utazásszervező.
Nemzetközi Turizmus Konferenciát tartottak Győrben
2013. április 12-én immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán a Nemzetközi Turizmus Konferencia. A konferencia délelőtti plenáris előadásán a szakma jeles képviselői adtak elő.
Régi helyszín új köntösben a belvárosban
Április 9-én nyílt napon mutatta be partnereinek és az érdeklődőknek teljes körűen felújított, új, belvárosi rendezvényhelyszínét, a Paulay Termet az idén tizedik születésnapját ünneplő Budapest Party Service.
Számos újítás a miskolci Operafesztiválon
Idén 13. alkalommal szervezik meg az operafesztivált Miskolcon, egy héttel később, mint megszoktuk: június 14-23. között.
Átadták az Év Terméke Díjakat
(MTI) - A fogyasztók értékelése alapján választották ki azt a 12 terméket, amelyek az idén elnyerték az Év Terméke díjat - tájékoztatta a versenyt szervező Product of the Year Kft. az MTI-t.
Egri Csillag Fesztivál az Egri Várban
Április 27-én második alkalommal rendezik meg Eger új fehérbora tiszteletére az Egri Csillag Fesztivált. Az Egri Bikavér fehér párjának elkészítését minden évben egyre több pincészet vállalja, megmutatva ezzel borvidékünk kiváló adottságait, a termőhelyi karaktert és a sokszínűséget.
Segít a Szentkirályi is
Segít a Szentkirályi is
Történelmi sörrészvény bukkant fel a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klubon
Háború előtti sörös témájú képeslapok, egy történelmi Dreher részvény felbukkanása és néhány nemzetközi újdonság keltette fel leginkább a Magyarországi Sörcikkgyűjtő Klub kiállítóinak és látogatóinak érdeklődését a napokban rendezett találkozón.
Giglio szigete is kártérítést követel
Nyolcvanmillió euró kártérítést követelt Giglio szigete a Costa Crociere hajótársaságtól a Costa Concordia tengerjáró hajó okozta károkért a katasztrófáról hétfőn tartott első előzetes tárgyaláson.
Kóstoló tömegek, csillogó poharak
Aki az elmúlt évben topgasztronómiai rendezvényekre látogatott, sokszor találkozhatott a Miele Professional Pohárcserélő Pontjával, ahol, ha szánt rá egy percet, meg is várhatta, amíg poharát ragyogó tisztára mosogatja az erre a célra kifejlesztett készülék.
Utoljára emel bringát a fővárosban a kritikus tömeg
Utolsó nagy felvonulására készül a budapesti Critical Mass.
A hungarikumok a magyarság csúcsteljesítményei
A hungarikumok olyan sajátos teljesítmények, amelyek a magyar nemzet 1100 éves Kárpát-medencei történetéhez kapcsolódnak, fontos, hogy megismerjük őket, védelmezzük, és velünk legyenek a mindennapokban is – hangsúlyozta a „Hungarikumok a Parlamentben” címmel szombaton tartott eseményen Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke.
Ki robbantott Bostonban és miért?
Az Egyesült Államok ki fogja deríteni, hogy ki és miért hajtotta végre a bostoni robbantásokat, és felelősségre fogja vonni a tetteseket - jelentette ki hétfőn Barack Obama amerikai elnök.
Új turisztikai szakdiplomata Moszkvában
Az Oroszországban működő nemzeti turisztikai külképviselet vezetői posztját 2013. április 2-tól Fábián Sándor tölti be, aki Aranyossy Mihályt váltja a poszton - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
Innovatív TMSZ mobil applikáció
Elkészült a Turisztikai Managerek Szövetségének (TMSZ) My e-Hotel platformra épülő mobil applikációja.
Mi lesz a Rácz fürdővel?
Nemzetközi felkészüléssel, pályázatokkal és a címben említett rejtelmes beruházással foglalkozott az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága április 15-i ülésén.
Kézműves remekek kerestetnek!
Pályázaton keresi a legjobb magyar kézműves termékeket a kamara.
Oroszok hihetetlen kalandjai Hévízen
Vasárnap egymás után két orosz charterjárat is landolt a sármelléki repülőtéren. Ha minden jól megy, egész évben lesz összeköttetés Moszkva és a Balaton Airport között.
A MOB arany fokozatú támogatója lett a Tensi
Arany fokozatú támogatóként komplex utazási szolgáltatást nyújt a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) a Tensi annak a szerződésnek a keretében, amelyet hétfőn írt alá Szabó Bence, a MOB főtitkára és Boros József, az utazási iroda ügyvezető igazgatója.
Ingázó képviselő lesz Bánki Erik
Megtartja európai parlamenti képviselői mandátumát Bánki Erik (Fidesz), aki nyártól Budapestről fog ingázni Brüsszelbe a bizottsági és parlamenti ülésekre.
Jön a III. Országimázs Konferencia!
Melyek a legfontosabb tényezők, amik egy ország vagy egy főváros arculatát befolyásolják? Erre a kérdésre annyi válasz lehetséges, ahány alkalommal felmerül, és ahány ember felel rá. Egy romkocsma tulajdonosa, egy fesztivál igazgatója, egy belvárosi üzlet vezetője, de még az idegeneket útbaigazító járókelő is éppúgy része egy város arculatának, mint a vezető állami szervek.
Kétéltű városnéző járművek álltak forgalomba Tokióban
Kétéltű városnéző járműveket állított forgalomba egy cég Tokióban, a "csobbanós körútként" hirdetett utakon a szokatlan buszok a japán főváros utcái mellett annak egyik folyóján is végighaladnak.
Gyertek Barcelonába konferenciázni!
Barcelona MICE kínálatának képviselői és hazai kiutaztatók randevúztak hétfőn a budapesti Boscolo szállodában. A cél: tovább növelni a Magyarországról konferenciákra és incentive-utakra indulók számának növelése.
Távozik a Burger King vezére
A Burger King éléről a ketchupjairól méltán híres Heinzhez távozik Bernardo Hees vezérigazgató - adta hírül az investor.hu. A híres befektetési guru, Warren Buffett cége által bekebelezett Heinz, ezzel egy igazi "nagyágyút" igazolt le, aki az utóbbi években sikeresen megújította a Burger Kinget, ami így méltó ellenfelévé vált a nagy rivális McDonald's-nak.
FB-n a BK
FB-n a BK
Idén is lesz Nemzetiségi Találkozó Ráckevén
2013. április 28-án idén is megrendezik a Nemzetiségi Találkozót Ráckevén.
Prága Budapestre költözött
Prága hangjai, kortárs épületei, söre és gasztronómiája és a világ legismertebb cseh filmrendezője, Jiři Menzel idézte meg Prágát Budapesten egy izgalmas kulturális rendezvény keretein belül.
Az olcsó budapesti szállodákat keresik a turisták
Átalakul a Magyarországra érkező utazóközönség szerkezete. A Malév csődje és a fapados légitársaságok térnyerésének hatására az országba érkező turisták száma emelkedik, ám csökkent a több vendégéjszakát itt töltők aránya - írja az atv.hu.
Díjaztuk a legjobbakat
A Hotel Benczúrban megrendezett teadélutánon ünnepélyes keretek között vehették át az elismeréseket az Iránytű kommunikációs verseny díjazottjai.
Ifjúsági szállás építése kezdődött Kömlődön
Kiránduló és táborozó osztályok elhelyezésére alkalmas ifjúsági szállás építését kezdte meg a református egyház a Komárom-Esztergom megyei Kömlődön, a Kerényi Béla Református Diakóniai Intézmények lakóotthonának tetőterében - mondta a helyi gyülekezet gondnoka hétfőn az MTI-nek.
270 támogatott klaszterprojekt
A turisztikai klasztereket is számításba véve összesen 273, a vállalkozásokat és más szervezeteket piacszerzési céllal összefogó klaszterprojekt kapott támogatást a most záruló uniós költségvetési ciklusban - közölte Király Gyöngyi, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Operatív Programok Irányító Hatóság munkatársa hétfőn Szegeden.
Arab újságírók viszik Hévíz jó hírét
Arab újságírók viszik Hévíz hírét a közeljövőben, miután a szakmai csoport tagjai személyes élmények alapján tapasztalhatták meg Hévíz vendégszeretetét és ismerhették meg világhírű sajátosságait.
Új tanúsítvány a legjobb hazai élelmiszereknek
Jön az Arany Szalag!
Továbbra is a SZÉP kártya a legnépszerűbb
Továbbra is a SZÉP kártya a legnépszerűbb, de az Erzsébet utalvány idén már csak kevéssel marad le
A Starbucks is ad felfüggesztett kávét
A Starbucks is csatlakozik a hirtelen népszerű kezdeményezéshez, a felfüggesztett kávék mozgalmához.
Átalakul a Magyarországra érkező utazóközönség szerkezete
A Malév 2012 eleji csődje és a fapados légitársaságok térnyerése átalakította a Magyarországra érkező utazóközönség szerkezetét: miközben az országba érkező turisták száma emelkedik, csökkent a több napra ide látogatók aránya, és az országba érkezők kevesebbet költenek - mondták az MTI-nek szakemberek.
Áprilisban is folytatódik a Business Klub
Áprilisban is folytatódik a Business Klub, a Vendég & Hotel nagysikerű szakmai programja. A hazai vendéglátó és szállodai szakma képviselőit ezúttal a most száz éves fennállását ünneplő Radisson Blu Béke Hotelbe invitáljuk, ahol egy gasztronómiai világszenzációt is megismerhetünk: megtudjuk, mi az a Brain Food.
Az ETC alelnöke lett Horváth Gergely
Április 11-én Dublinban tartotta 84. közgyűlését a 33 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC). A közgyűlés fő napirendi pontja a szervezet elnökének és alelnökeinek újraválasztása volt. A következő három évre az ETC új elnökének Manuel Butler urat, a spanyol turisztikai marketingszervezet (Tourspain) vezérigazgatóját választották. A szervezet egyik alelnöke Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese, a másik alelnök pedig Marios Hannides úr, a ciprusi turisztikai szervezet vezetője lett. Az ETC fő célja Európa mint turisztikai desztináció promóciója a tengerentúli küldőpiacokon.