Már csak a "visszahulló" források elosztása várható

Év közepéig befejeződik a 2007-2013. közötti európai uniós fejlesztési ciklushoz kötődő pályázatok meghirdetése - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára kedden Pécsen.

Csepreghy Nándor a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tavaszi konferenciasorozatának első állomásán tartott előadásában hangsúlyozta: az idén 140 milliárd forint értékben hirdetnek meg pályázatokat, de júliustól új kiírás csak az időközben fel nem használt, úgynevezett "visszahulló" források elosztására várható.

A helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy a teljes ciklusra elkölthető 8200 milliárd forintos keret 97-98 százalékára már meghirdették a pályázatokat, 90 százalékát oda is ítélték.

A kifizetések összegét az idén a tavalyi másfélszeresére, 1043 milliárd forintról 1500 milliárd forintra kell növelni, hogy a teljes keretet a határidőig le lehessen hívni - tette hozzá.

Csepreghy Nándor a következő, 2014-2020-as uniós fejlesztési periódussal kapcsolatban rámutatott arra, hogy Magyarország az Európai Unió összbüdzséjének csökkenése ellenére olyan megállapodást tudott kötni, amelynek eredményeként a támogatás egy lakosra számított összege a korábbi 660 ezerről 712 ezer forintra nő.

Hangsúlyozta, hogy az uniós és a hazai gazdaságpolitikai célok érdemi támogatására akkor van lehetőség, ha az ország a forrásokat koncentráltan használja fel, ezért a keretösszeg 60 százalékát gazdaságfejlesztésre, 40 százalékát ágazati fejlesztésre különítik el. A konstrukciókról, az operatív programok alapjairól májusban konzultációs folyamat kezdődik a kormány, továbbá a pályázatokban érintettek részvételével.

Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere ismertette: Pécs 2007 óta összesen 137 milliárd forint európai uniós forráshoz jutott. A pénz egy részéből valósultak meg az Európa Kulturális Fővárosa Program beruházásai, és kezdődött meg az úgynevezett négyszáz ágyas klinika modernizációja. A politikus egyben reményét fejezte ki, hogy a baranyai megyeszékhely a következő fejlesztési ciklusban is legalább hasonló nagyságrendű támogatásra tehet szert.

Szentgyörgyi Dávid, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. dél-dunántúli igazgatója azt emelte ki, hogy országosan már 23 programiroda segíti a gazdaság fejlesztését, s még a tavasszal további 10 iroda nyitását tervezik.

A legújabb iroda kedden, Szigetváron kezdte meg működését. Az átadáson Tiffán Zsolt (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, az Ős-Dráva program összehangolásáért felelős kormánybiztos azt mondta: a Kémesen működő Ős-Dráva Programiroda és a szigetvári iroda javítja a dél- és nyugat-baranyai vállalkozók pályázatokra való felkészülését, információkhoz és forrásokhoz jutását, mindez jelentősen hozzájárul a térség gazdaságának élénkítéséhez.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.