Eszcájg az aussi Mekikben 

A Sydney déli, tengerparti külvárosában Warilla-ban lévő étterem öt héten át tartó akció keretében vezetné be az innovációkat. Az új irányt az éttermet működtető házaspár kezdeményezte, amikor szüleik heti látogatása során a szervírozott menükhöz evőeszközöket szolgáltak fel.
Nyugdíjba vonul a világ legcsúnyább repülőgépe

Nyugdíjba vonul a világ legcsúnyább repülőgépe 

Nyugdíjba vonul a világ legrondább repülőgépe, írja a Tourexpi. 

Szabályozhatják a helyi pénzeket 

Szabályok közé szorítanák a helyi pénzeket: az NGM-ben elkészült az a javaslat, amely felügyeleti intézményeket helyezne a jelenleg teljesen szabályozatlan rendszerek fölé, tőkekövetelményeket írna elő és meghatározná, hogy milyen befektetésekben tarthatók a helyi pénzekért befogadott forintok – írta a Napi Gazdaság keddi számában.

Ügynökséget választott a Dining Guide 

A Dining Guide a Shine Budapest nevű ügynökséget választotta 2013-as kiadványai és rendezvényei népszerűsítésére. A cég első feladata egy napokon belül kezdődő esemény kommunikációja.

Számos új szálláshely az KOMPAS kínálatában 

A napokban jelent meg a KOMPAS idei 100 oldalas horvát és szlovén utazási katalógusa.

Milánó helyett Dortmundba repül a fapados 

A Wizz Air áprilistól repül Dortmundba Debrecenből, milánói járatát ugyanakkor megszünteti. 

Nők igazgatói székekben - elismerés a Marriottnak 

A Marriott International elnyerte a National Association for Female Executives (NAFE; Amerikai Női Vezetők Országos Szövetsége) elismerését, amely a legjobb 50 cég közül a 10. helyre sorolta a szállodaláncot, amely alapelveivel és a mindennapi gyakorlatával is biztosítja a női vezetők fejlődését, előrelépését. A Marriott szállodáiban kiemelkedően sok magas presztizsű és felelősségteljes poziciót töltenek be nők, sőt igazgatótanácsának is van két női tagja. 2002 óta összességében 80%-kal nőtt a nemzetközi láncnál a női vezetők aránya.
A Facebookon adták össze a pénzt, hogy az idős házaspár közösen utazhasson a tengerhez

A Facebookon adták össze a pénzt, hogy az idős házaspár közösen utazhasson a tengerhez 

Megható történet zajlott az elmúlt napokban a Facebookon a szemünk előtt: egy utazási irodai kolléga gyűjtést szervezett, hogy az idős házaspár közösen utazhasson a tengerhez. A férj eredetileg csak feleségét tudta befizetni az útra születésnapi meglepetésként, akinek minden vágya az volt, hogy még egyszer láthassa a tengert. A pénz összegyűlt, a pár közösen utazhat, a szakmának emberségből ötös!

Beváltotta a reményeket az Erzsébet utalvány 

Mind Guller Zoltán miniszteri biztos, mind Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter rendkívül elégedetten nyilatkozott a tavaly forgalomba került Erzsébet-utalványról azon a sajtótájékoztatón, amelyet február 12-én a pesti Károlyi-Csekonics Rezidencián tartottak.

Kutya egy buli lesz 

Idén május 16-19. között a világ vezető kutyás társadalma hazánkra figyel, hiszen ekkor tartják a Hungexpo teljes területén a World Dog Show 2013-at, azaz a Kutya Világkiállítás idén tavasszal Budapestre költözik. 

Bemutatkozott a "Gyógyító régiók" projekt 

A Magyar Tudományos Akadémián tartott tájékoztatón ismertették azt a programot, mely Svájc több mint egy millió svájci frankot érő támogatásából valósul meg. 

Magyar kihívás a washingtoni követségi séfek versenyén 

Hungary Challenge (Magyarország-kihívás) elnevezésű versenynappal vette kezdetét a követségi séfek idei összecsapása vasárnap Washingtonban, a tavalyi Embassy Chef Challenge Nagydíjának nyertese, Merényi Viktor tiszteletére.

Igazi Waczak szállót nyitottak Angliában 

Sikeresen működik az a brit szálloda, ahol a személyzet szándékosan pokrócként viszonyul a vendégekhez és meglehetősen gorombán bánik velük, ám emiatt a világ talán legvidámabb szállójával szolgál.

Határon átnyúló borturisztikai fejlesztés a Dél-Dunántúlon 

Borturisztikai szolgáltatások közös fejlesztésébe kezdett egy horvátországi település és két magyarországi szakmai szervezet a napokban, az egy évig tartó projektre 405 ezer eurót költenek.

Közös V4 jelenlét az orosz piacon 

A Visegrádi országok sikeresen működnek együtt az oroszországi turisztikai piacon is.

Üdülési, gasztronómiai és golf ajánlatok Prágában 

22. alkalommal zajlott Prágában Csehország legnagyobb nagyközönségi utazási vására. A február 7. és 10. között rendezett kiállítással párhuzamosan zajlott a Top Gastro gasztronómiai és a Golf World Prague szakkiállítás is, közölte lapunkkal a Magyar Turizmus Zrt.

Innováció és tradíció a Budapest Boat Show-n 

A Budapest Boat Show az innovációt és a klasszikus értékeket helyezi idén a középpontba. A nagyközönség olyan fejlesztéseket láthat testközelből a február 14-17. között nyitva tartó hajókiállításon, amiket ezelőtt még soha, de a tradicionális vitorlázás rajongói sem maradnak látnivaló nélkül.

Jubilál a csütörtökön nyíló FeHoVa 

Február 14-én nyílik a 20. FeHoVa a Budapesti Vásárközpontban. A Fegyver, Horgászat, Vadászat nemzetközi kiállítást a térség legjelentősebb rendezvényeként jegyzik a vadászok, s egyben a legnagyobb hazai horgászbemutató szerepét is betölti. A jubileumi alkalomra gazdag programmal készül a szervező HUNGEXPO.

Malév Air Tours: a Nagy Semmi Megsejtése 

A Népszabadság mai cikke azt sugallja, összefüggésben áll, hogy a Malév Air Tours a Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft. tulajdonába került és az, hogy az iroda bekerül az állami utaztatók körébe. Az iroda ezzel szemben évtizedek óta foglalkozik kormányzati utaztatással. 

Új kereskedelmi vezető a Szentkirályinál 

A Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél 2013. januártól Barnáné Vitárius Márta tölti be a kereskedelmi vezetői pozíciót.

Tavaszra újra a régi lesz az egervári várkastély 

A tervek szerint április végére fejeződhet be az egervári reneszánsz várkastély rekonstrukciója - közölte a település polgármester hétfői sajtótájékoztatóján.

Kíváncsi a legnagyobb viking hajóroncsra? 

A valaha felfedezett legnagyobb viking hajóroncsot állítják ki idén nyáron a koppenhágai Nemzeti Múzeumban.

Többet spóroltak meg tavaly a szlovákok 

Éves szinten 5,6 százalékkal nőtt tavaly a lakossági bankbetétek összege Szlovákiában - derült ki a Postová Banka elemzéséből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI pozsonyi irodájához.

Klisé a lánykérés a London Eye-on 

Ötezer pár jegyezte el egymást eddig a londoni óriáskeréken, az ötezredik a hét végén tette. Ajándékul minden évben mehetnek egy kört ingyen a keréken eljegyzésük évfordulóin.

Idén is keresik az év ifjú szállodását 

Az idei évben is megjelent a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Dr. Menyhárt Lajos Alapítványának "Az év ifjú szállodása 2012" pályázati kiírása a Szövetség honlapján. 

Gyógyfürdős médiatendert hirdettek 

Közbeszerzést hirdetett a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. médiaügynökségi feladatok ellátására. A jelentkezés határideje február utolsó harmada.

Csatlakozási lehetőség V4 akciókhoz 

A „Visegrádi Együttműködés” országai igen sikeresen működnek együtt az oroszországi turisztikai piacon is. A 2013. évi együttműködés részleteinek kidolgozására, az egyes akciók időpontjának meghatározására február 7-én a Magyar Turizmus Zrt. moszkvai irodájában került sor.

Öten meghaltak a luxushajó biztonsági próbája során 

Öt tengerész életét vesztette vasárnap egy brit-ciprusi üdülőhajóval történt balesetben a Kanári-szigeteknél, írja a ma.hu az MTI alapján.

Front Office Manager váltás a Lifestyle Hotel Mátrában 

Személyi változás történt Mátra egyik legnépszerűbb wellness szállodájának Front Office vezetői pozícióján.

Az utazástól a szex is javul 

Az idei Valentin napra inkább utazással lepje meg kedvesét, mint apróbb vagy nagyobb ajándékokkal, javasolja közleményében a U.S. Travel Association arra kutatásra hivatkozva, melyet a szövetség megbízásából készített a közelmúltban a TravelEffect.com. 

Egészséges kisbaba született a repülőgépen 

Egészséges baba született néhány napja az Emirates légitársaság egyik ázsiai járatának fedélzetén. 

YOYO Európa Bajnokság lesz Budapesten 

Idén első alkalommal lesz Magyarországon a helyszíne 2013. február 23-24 között az  Európai Yo-Yo Bajnokságnak. A megmérettetéset a Pecsa Music Hallban tartják.

Idén is Thaiföld nyerte a nemzetközi hószobrászversenyt 

A hóművészek nemzetközi összecsapását az idei évben negyvenedik alkalommal rendezték meg Japánban, a Sapporo Hó Fesztiválon. Thaiföld az elmúlt három évben verhetetlennek bizonyult a versenyen.

Melyik hónapban érdemes az idén szabadságra menni? 

Az idei jogszabályváltozások következtében jelentősen eltérhet a munkavállaló fizetése attól függően, hogy melyik hónapban megy el szabadságra. Egy online kalkulátor segítségével Ön is kiszámolhatja, melyik hónapban érdemes szabadságra mennie.

Telt házas volt a busójárás 

Mintegy 80 ezren kísérték figyelemmel a szervezők becslései szerint a busójárás fő programjait vasárnap Mohácson, ahol csütörtöktől rekordlétszámú jelmezes űzi a telet és köszönti a közelgő tavaszt.

A francia sajtót támogatja a Google 

Három hónapos egyeztetést követően megegyeztek a francia sajtó és az amerikai internetes óriás képviselői, írja az emasa. A tárgyalásokat Francois Hollande kormánya azzal a céllal kezdeményezte, hogy a „szerzői joghoz közeli” díjat csikarjon ki a keresőmotor által felhasznált francia médiatartalmak után.

Jót tett a cigistop a vendéglátóhelyeknek 

Az ÁNTSZ szerint a korábban füstös bárokban új vendégek jelentek meg, és a tanárok fele leszokott a dohányzásról a tavalyi szigorítás óta.

A New York Kávéház a legszebb 

Újabb magyar siker: az UCityGuides választásán a budapesti New York Kávéházat jelölték meg a világ legszebb kávéházának. A site Budapestet a kávéházi kultúra vezető városai közé sorolja.

A Liget Budapest évi 1,5 millió turistát vonzhat  

Öt év múlva adják át a megújult Városligetet az új múzeumi negyeddel; a projektre a kormány 120 milliárd forintot szán, jórészt uniós forrásból - közölte az emberi erőforrások minisztere vasárnap Budapesten.

Partnert választott a szállásközvetítő 

A Be Social ügynökséget bízta meg Facebook-oldalának gondozásával a Szállás.hu. Az első jelentős közös munka a Valentin-napi kampány volt. 

Orosz Ákos Lappföldön is bizonyított 

A finn vodka legnagyobb mesterei újra összegyűltek. A mixerverseny bázisát volt, aki motoros szánon, más sífelvonón, míg megint mások kutyaszánnal közelítették meg. A Lappföldön rendezett versenyen hazánkat idén Orosz Ákos képviselte, miután a novemberi magyarországi előválogatót ő nyerte. Ákos annak ellenére, hogy első alkalommal vett részt a rangos eseményen, rögtön az első tíz között végzett a rendkívül erősnek számító mezőnyben.

Jobb-e kártyával fizetni külföldön? 

A forint euróhoz viszonyított gyakori árfolyamváltozását szemlélve sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy készpénzzel vagy bankkártyával éri-e meg inkább külföldön fizetni. A MasterCard 2013 januárjában hét különböző bank által kibocsátott, forintszámlához kapcsolódó betéti- és hitelkártyával végzett próbavásárlásokat egy szlovéniai üzletben. A kártyatársaság elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a fogyasztó készpénz, vagy bankkártya használat esetén járt volna jobban a teszt napján.

Több, mint Kocsonyafesztivál 

Magyarország egyik legismertebb, turisztikai nívódíjjal is kitüntetett fesztiválja mára kinőtte Miskolc sétálóutcáját, így a február 22-24-e között 13. alkalommal megrendezésre kerülő esemény belakja az egész belvárost.

Utasbiztosítás telefonról 

Mobiltelefonon köthető utazási biztosítást dolgozott ki az Union Biztosító és a magyarországi Generali csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító (EUB) a három mobil szolgáltatóval - közölte az Union és a Generali az MTI-vel.

Több diákcsoport és horgászturista a Tisza-tónál 

A tavalyinál ugyan szerényebb mértékben, de tovább bővülhet az idén a belföldi vendégforgalom a Tisza-tó térségében - közölte a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketingigazgatóságának vezetője az MTI-vel.

Interaktívvá válnak a győri múzeumok 

Mozgalmasabbak, nyitottabbak lesznek a jövőben a győri múzeumok - mondta a városi és a megyei közgyűjtemény összevonásával február elsejével létrejött Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója az MTI-nek.

Mielőtt elindul, nézze meg az influenzatérképet! 

Már Magyarországot is pirossal jelölte a járványtérképen - a kontinens szinte teljes nyugati felével együtt - az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC). A piros az ötfokozatú skálán a legmagasabb szintet jelzi.

Még több uniós forrás jön Magyarországra 

Míg 2007 és 2013 között fejenként 660 ezer forintnyi uniós forrás érkezett Magyarországra, addig a következő hétéves EU-költségvetési ciklusban ez az összeg 712 ezer forintra nő - összegezte az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetésének elfogadásával záruló uniós csúcstalálkozó eredményét Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjúban.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!