Miért maradt el a világvége 2012-ben? 

Az elmúlt évtizedekben annyiszor hirdettek már világ végét, hogy az ember azt gondolná, mindannyian csak nevetünk az újabb teóriákon. A maja naptár állítólagos jóslata mégis lázba hozta a fél világot. Lássuk csak, miért is!?

Pályázatot hirdet a Design Terminál 

A Design Terminál idén is meghirdeti öltözéktervezési pályázatát. A téma a közép-európai kultúra.

Törökország híd lehetne Európa és a Közel-Kelet között 

A Magyarországon tárgyaló török kormányfő kijelentette: országa híd lehetne Európa és a Közel-Kelet között.

Rohamrendőrökkel törik le a kikötői sztrájkot a görögök 

Bevetették a rohamrendőrséget szerda reggel Pireuszban, a legnagyobb görög kikötőben, hogy véget vessenek a tengerészek sztrájkjának, ami miatt közel egy hete nem közlekednek a kompok Athén és a számos görög sziget között.
Erős volt a december a szálláshelyeken

Erős volt a december a szálláshelyeken 

8,2 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma 2012 decemberében a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
Tíz év után újra látogatható a Habsburgok kincseskamrája

Tíz év után újra látogatható a Habsburgok kincseskamrája 

Március 1-jén újra megnyitja kapuit a teljeskörűen felújított bécsi Kunstkammer, amelyet tíz éve nem láthatott a nagyközönség.
Mosolygós szálloda lett a Hotel Opál

Mosolygós szálloda lett a Hotel Opál 

A Mátra kapujában, a Gyöngyös belvárosához közel található három csillagos Hotel Opál Superior elsőként nyerte el hazánkban a "Mosolygós szálloda" címet.

Amerikai gyorsétteremlánc jönne 

Tőkeerős magyar franchise-partnert keres az amerikai Chuck E. Cheese's étteremlánc tulajdonosa, olyan vállalkozást, amely a szerződésért 75 ezer dollárt (mintegy 17 millió forintot), majd a bruttó árbevétel után havi 5 százalékot fizet – olvasható a Világgazdaságban.
Áremelés és biciklis hajó a Balatoni Hajózásnál

Áremelés és biciklis hajó a Balatoni Hajózásnál 

Nyolc százalékkal emelik a díjakat a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) járatain.

Váltás a veszprémi TDM élén 

Több olyan érdekes döntés is született a Veszprémi Turisztikai Egyesület hétfői közgyűlésén, ami akár hosszabb távon is jelentős hatással lehet a városban működő turisztikai vállalkozások, kulturális intézmények és az önkormányzat együttműködésére.

Összehangolják a székely megyék turisztikai programjait 

Az egységes Székelyföld megjelenítésének jegyében közös munkaülésen hangolta össze kedden a székelyföldi Hargita megye és Kovászna megye önkormányzatának vezetősége a két megye turisztikai és kulturális programjait.

A HITA is támogatja a Gombold újra! pályázatot 

A visegrádi négyek (V4) országai hagyományainak felhasználására szólítja fel a magyar tervezőket a Gombold újra! Közép-Európa; a harmadik alkalommal kiírt öltözéktervezési pályázat eredményhirdetése június 8-án a Central European Fashion Days keretében lesz Budapesten.

Hollókő önkormányzata lesz a világörökségi helyszín gondnoka 

Hollókő önkormányzatát kérte fel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a világörökségi terület gondnokságára, a megbízás hét évre szól.

Négy külhoni város lakói bulizhatnak ingyen a Hegyalján 

A fesztiválozók döntése alapján Kecskemét mellett négy külhoni település, Dunaszerdahely, Beregszász, Szabadka és Székelyudvarhely állandó lakói bulizhatnak ingyen az idei Hegyalja Fesztiválon június 25. és 30. között Tokajban.

Magyar Konyha Hete Beregvidéken 

A Beregszászi Turisztikai Tanács kezdeményezésére először kerül megrendezésre a magyar konyha hete, melyhez csatlakozott jó néhány helyi étterem és falusi vendéglátó. A kezdeményezés célja népszerűsíteni a helyi tájjellegű ételeket, felhívni az idelátogató turisták figyelmét a magyar konyha sajátos ízvilágára. A vendéglátóhelyek által nyújtott kedvezményeket kihasználva a helyi lakosoknak is lehetőségük nyíljon arra, hogy igénybe vegyék ezeket a szolgáltatásokat.

Újra támad a dohánykommandó 

Február második hetében újra fokozottan ellenőrzik a szórakozó- és vendéglátóhelyeken a nem dohányzók védelméről szóló törvény betartását – írta hétfői számában a Napi Gazdaság az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatra hivatkozva.

Vízumgondok, Malév-csőd és fekete szervezés 

Az utazási irodák helyzetéről, jelentőségéről, problémáiról írt tájékoztató levelet Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkárnak a MUISZ.

Mindjárt kezdődik a Kígyó éve 

Kelet-Ázsia legnagyobb ünnepe a február 10-én beköszöntő Holdújév, amelyről Budapesten is megemlékeznek. 

Rekordot döntött az osztrák turizmus 

2012 abszolút rekordév volt az osztrák turizmusban.

Új Vevőmenedzsment Igazgató a METRO Kereskedelmi Kft.-nél 

2013 februárjától Horváth Imre igazgatóként vezeti a METRO Kereskedelmi Kft. Vevőmenedzsment osztályát.

Megjelent a Kisalföld Travel 2013-as katalógusa 

32 országba kínál körutazásokat és városlátogatásokat az idén a Kisalföld Travel. 

Bécs után Budapesten a legdrágább a parkolás 

A parkolóhelyek az elmúlt években messze a legjövedelmezőbb ingatlantípusnak bizonyultak a BDO Magyarország összegzése szerint. A tanulmányból kiderül, Bécs után Budapesten hozzák a legtöbb bevételt a parkolóhelyek. 

Szórakozópark épül a városban, ahol Oszama bin Laden rejtőzött 

Nagy szórakoztató komplexumot létesítenek Abbotabád pakisztáni városban, ahol Oszama bin Laden terroristavezér, a világ legkeresettebb bűnözője 2011. májusi megöléséig rejtőzködött, írja az Index. 

A nagycenki kastélymúzeum rehabilitációját várják 

A nagycenki kastélymúzeum szellemi és anyagi rehabilitációjának mielőbbi megindítását várja a kiállítóhely új fenntartójától, a Magyar Nemzeti Múzeumtól az Országos Széchenyi Kör, amelynek több ezer tagja Széchenyi István életművének megismertetésén munkálkodik - mondta a szervezet alelnöke hétfőn az MTI-nek.

45 ezer magyar cég zárhat be idén 

Januárban 2401 cég szűnt meg Magyarországon, 61 százalékkal több, mint amennyit a megelőző év azonos időszakában töröltek a cégbíróságok, és úgy tűnik, hogy trendszerű változás zajlik, idén akár 45 ezer cég is erre a sorsra juthat - közölte az Opten Informatikai Kft. kedden az MTI-vel.

Mobilalkalmazás az Accortól 

Új mobilalkalmazást jelentetett meg az Accor, amellyel 90 ország 3500 Accor szállodájába foglalhatók szobák.

Az egészségturizmus és Budapest iránt érdeklődnek a svájciak 

Január 31. és február 3. között rendezték meg Zürichben Svájc legnagyobb turisztikai vásárát, a FESPO-t.

Bíztató tendenciák Spanyolországban 

2013. január 30. és február 3-a között 33. alkalommal rendezték meg Madridban Spanyolország legnagyobb turisztikai kiállítását a FITUR - 2013 vásárt, közölte lapunkkal a Magyar Turizmus Zrt.

Torkos Csütörtök: Három év alatt 100 ezres zuhanás 

Három év alatt százezerrel csökkent az 50 százalékos kedvezményes étkezést biztosító Torkos Csütörtök vendégeinek száma - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.

Tovább maradnak a vendégek a Tátrában 

Enyhe mértékben, de ismét nőtt a Tátrában töltött üdülések átlagos időtartama tavaly,  elérte a 3,6 napot.

Szilvia, az idegenforgalmi reménység 

Varga Szilvia kapta az idén az Év idegenforgalmi reménysége díjat.

Ikonikus nőalakok magyar reklámokban 

Összegyűjtöttük a magyar reklámtörténet szerintünk 13 legikonikusabb nőalakját. De melyik közülük a leg-legikonikusabb? Szavazzon!

Szabadszájú reklámmal hódít az USA-ban a Booking.com 

Vadonatúj kampánnyal népszerűsíti magát az online foglalási oldal, a Booking.com az USA-ban.

Vendéglátó és panziós képzés ingyenesen 

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület a Kőszeg és Vidéke Többcélú Kistérségi Társulással a regionet aktív projektnek köszönhetően kétféle ingyenes képzést indít - adta hírül a Vas Népe.

Megszépül Szekszárd belvárosa 

Két és fél milliárd forintos, nagyrészt európai uniós beruházással 2014 márciusára újul meg Szekszárd belvárosa - jelentette be a város polgármestere hétfőn Szekszárdon.

Már nem sértenek törvényt a nadrágos nők Párizsban 

Végre viselhetnek nadrágot Párizsban a nők is anélkül, hogy őrizetbe vételüket kockáztatnák: 200 éves törvényt hatálytalanítottak.

Üdítőitalt dob piacra az Angry Birds 

Az Angry Birds már régen nem csak a játékról szól, érkezik a film, újabb vidámparkokat terveznek, és úgy tűnik a Rovio üdítőitalaival is be akarja hálózni a világot - adta hírül a Social Times.

Elektromos busz várja majd a turistákat a Körösöknél 

A közelmúltban elnyert támogatásból több turistabarát fejlesztés valósulhat meg az idén a Körös-menti Turisztikai Egyesület területén.

1,2 milliárd forint a Magyar Turizmus Zrt.-nek 

A kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból a Magyar Turizmus Zrt. marketing tevékenységére 1,2 milliárd forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el elszámolási, a fel nem használt részre visszatérítési kötelezettséggel.

Változások a Hotel Atlantis menedzsmentjében 

A hajdúszoboszlói Hotel Atlantis****superior Medical, Wellness & Conference szállodaigazgatói posztját 2012. december 1-től Szuromi György, korábbi room division manager tölti be.

Az elmúlt 5 év legmagasabb vendégforgalma Bükfürdőn 

A tavalyi  évben 50 éves jubileumát ünneplő létesítmény - a gazdasági válság ellenére is - több vendéget fogadott, mint 2011-ben. 

Zalaegerszeg lett az Év Tourinform iroda fenntartója 

A Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére 2005-ben került bevezetésre egy, a Tourinform-irodák működését ellenőrző rendszer.

A Világgazdaság munkatársa lett az év turisztikai újságírója 

Idén is átadták az „Az év turisztikai újságírója” díjat a 21. Turisztikai Díjátadó Gálán és Évadnyitó Fogadáson. A Magyar Turizmus Zrt. a 2006-ban alapított díjjal a turisztikai ügyekben jártas újságírói kör működését és bővítését kívánja segíteni. Olyan nagyközönségi újságírók szakmai munkásságát ismeri el, akik rendszeres, objektív tájékoztatást adnak a magyar turizmus aktuális kérdéseiről, és pozitív írásaikkal hozzájárulnak a téma társadalmi presztízsének növeléséhez.

Lesz Tisza-tó törvény! 

A Tisza-tavi kampányindító rendezvényen szó esett a készülő Tisza-tó törvényről, az idei fejlesztésekről és arról is, hogy a régió minden tekintetben eredményes évet zárt.

(Készít)ettél már céklahamburgert? 

Az egyik legősibb, a világ minden táján kedvelt zöldségféle a cékla, amely nemcsak a gasztronómiában, hanem gyógyító hatásáról is ismert, és a természetes kozmetikai eljárások hívei is előszeretettel alkalmazzák.

Szavazáson dől el, melyik a sógorok kedvence 

Több mint ötszáz regionális étel közül választják ki a tíz legkedveltebb osztrák helyi fogást az Ausztria menüje 2013 gasztronómiai versenyen.

Csúcson a munkanélküliség Ausztriában 

Ausztriában a munkanélküliség januárban meghaladta a válság alatti legmagasabb értéket a pénteken közzétett adatok szerint.

Elkelt a Brigád Álommelója 

A Bónusz Brigád álommelóját és a hozzá járó havi 500 ezer forintnyi bónuszt a Blikknél és Bravónál dolgozó Németh Máté kapta, aki távozik jelenlegi munkahelyéről.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!