Egyéb
55 milliót fizet közterület-használatért a Sziget
55 millió forint plusz áfa közterület-használati díjat kér az idén a főváros a Sziget fesztivál szervezőitől.
Lemondott az Alitalia vezére
Miután nyilvánosságra hozták a légitársaság tavalyi eredményét, lemondott az Alitalia vezérigazgatója, Andrea Ragnetti.
Gyorsan elkelnek az Alkotmány utcában végzett hallgatók
A Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán idén januárban Idegenforgalom és szálloda szakirányon végzett hallgatók közel fele már a záróvizsga idején konkrét állásajánlattal rendelkezett. Újdonság a 2013-as évben, hogy az idegen nyelvű képzés hallgatói (angol és német BA) kelnek el a leggyorsabban.
Fogyasztóbarát lett a szegedi fürdő
(MTI) – Az országban hatodikként és a fürdők közül elsőként kapott fogyasztóbarát tanúsítványt a Napfényfürdő Aquapolis Szeged, az erről szóló oklevelet Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója adta át kedden Szabó Mihálynak, az üzemeltető Ligetfürdő Kft. ügyvezető igazgatójának.
Eredményes Kupon Világ
(MTI) - Magyarországon több mint 1,4 milliárd forint volt a Kupon Világ összforgalma 2012-ben, ami 57 százalékos növekedés az előző évhez képest - közölte a cég kedden.
Luxori hőlégballon baleset - 34 éves veszprémi áldozat
Brit, francia, hongkongi és japán turisták mellett a legfrisebb értesülés szerint egy magyar hölgy is életét vesztette a Luxor melletti légballon balesetben.

A Radiohead-alapító új sztárbandája az ötnapos Exit Fesztiválon
Az idén már öt napig tart az újvidéki Exit Fesztivál (július 10-14.), ahol fellép az egykori Radiohead-alapító Tom Yorke új bandája is.

Keressük a turizmus kutyáit!
Aki a kutyákat szereti, rossz ember nem lehet!
Aranynap-díj 2012
Ön szerint melyek a 2012-es év legjobb belföldi wellness szállodái?
2021-ig lesz Magyar Nagydíj
A magyar kormány egyetért azzal, hogy meghosszabbítsák a Forma-1-es Magyar Nagydíj szerződését, amelynek értelmében biztosított lesz a hazai futam megrendezése 2017 és 2021 között.
Rekordot döntött az USA turizmusa
Az előző évihez képest 9 százalékkal nőtt 2012-ben az Egyesült Államokba irányuló turizmus, amelynek forgalma 168,1 milliárd dolláros rekordot ért el - közölte hétfőn a kereskedelmi tárcára hivatkozva az amerikai külügyminisztérium.
Fogyasztóbarát a szegedi Napfényfürdő
Az országban hatodikként és a fürdők közül elsőként kapott fogyasztóbarát tanúsítványt a Napfényfürdő Aquapolis Szeged, az erről szóló oklevelet Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója adta át kedden Szabó Mihálynak, az üzemeltető Ligetfürdő Kft. ügyvezető igazgatójának.
Jól indult az osztrák téli szezon
Rekordot döntött a beutazó vendégek és a vendégéjszakák száma Ausztriában a 2012-13-as téli szezon első felében - közölte kedden az osztrák statisztikai hivatal.
1,4 milliárd forint felett volt tavaly a Kupon Világ forgalma
Magyarországon több mint 1,4 milliárd forint volt a Kupon Világ összforgalma 2012-ben, ami 57 százalékos növekedés az előző évhez képest - közölte a cég kedden.
Rombológránát a Várbazárban
Elszállítják a második világháborús rombológránátot a gyújtószerkezetével együtt a budapesti Vázbazár területéről kedd délután, a lezárást feloldották a környéken - tájékoztatta a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje az MTI-t.
Nyílt nap Ipolytarnócon
Az ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület is csatlakozott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Uniós fejlesztések nyílt napja - séta a kulisszák mögött elnevezésű programjához, így a látogatók szombaton a Nógrád megyei területen is betekintést nyerhetnek az uniós támogatásból megvalósult fejlesztésekbe. A rendezvény keretében országszerte közel 30 beruházást mutatnak be.
A konyha divatot teremt
A legújabb 2013-as konyhabútor és konyhagép kollekciókkal idén is a Konyhakiállításon találkozhatnak először a látogatók március 1-3. között a Budapest Sportarénában. Az eseményen több mint 100 kiállító mutatja be a hazai és nemzetközi gyártók újdonságait, melyek közül nem egy annyira friss, hogy egész Európában egy mintakollekció létezik még csak belőle.
Koppenhágai utazás a fődíj
Idén 60 éves az ISIC, a nemzetközi diákigazolvány – a világ talán legelismertebb nemzetközi dokumentuma. Ebből az alkalomból nemzetközi pályázatot írtak ki, melyre március 8-ig jelentkezhetnek bárki, aki diák.
Sárvár is kiemelt figyelmet kap az Utazás 2013 kiállításon
Február 25-én Budapesten tartották azt az összejövetelt, amelyen bemutatták azokat a magyar városokat,amelyek valamilyen okból kitüntetett figyelmet kapnak majd az Utazás 2013 kiállításon. Az idei év külföldi díszvendége Szlovákia, hazai díszvendége Nyíregyháza lesz. Ezen felül kiemelt kulturális városként Kalocsa, kiemelt fürdővárosként pedig Sárvár szerepel a közel hatvanezer vendéget vonzó kiállításon. A vasi települést Kondora István polgármester és Máhr Tivadar alpolgármester mutatta be az ország minden tájékáról összegyűlt újságíróinak.
Új igazgató a bécsi magyar szálloda élén
Új igazgató áll a La Prima Fashion Hotel Vienna**** élén.
Díjazták a világ legjobb Spa létesítményeit
Nagyszabású gálaesten adták át Londonban a 2013-as évre vonatkozó World Spa Awards díjakat.
A gyógyturizmusra építik a jövőt Mátraderecskén
A gyógyvízéről és a széndioxid száraz fürdőjéről nevezetes Mátraderecskén tavaly közel 30 ezer turistát fogadtak. A faluban található panziókan "telt házas" szezont zártak.
Megjelent a "Turizmus Magyarországon 2012"
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közelmúltban publikált, a belföldi és a beutazó turizmusban egyaránt kedvező tendenciákat jelző 2012. évi előzetes adatai alapján, a Magyar Turizmus Zrt. tizenkettedik alkalommal készítette el a Turizmus Magyarországon című magyar és angol nyelvű statisztikai kiadványát a KSH együttműködésével. A kiadványban a turizmus gazdasági szerepéről és a magyarországi belföldi és beutazó turizmus legfontosabb jellemzőiről olvashatunk.
Megjelent a Turizmus Magyarországon 2012
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közelmúltban publikált, a belföldi és a beutazó turizmusban egyaránt kedvező tendenciákat jelző 2012. évi előzetes adatai alapján, a Magyar Turizmus Zrt. tizenkettedik alkalommal készítette el a Turizmus Magyarországon című magyar és angol nyelvű statisztikai kiadványát a KSH együttműködésével. A kiadványban a turizmus gazdasági szerepéről és a magyarországi belföldi és beutazó turizmus legfontosabb jellemzőiről olvashatunk.
Meghívó szakmai továbbképzésre
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Nemzeti Egység Klaszter a „Jogalkalmazás javítása a mezőgazdasági szakigazgatásban 2.” című pályázat keretében szakmai továbbképzést hirdet.
Jövő tavasszal indulhat a Bubi
Jelentős állomásához érkezett a fővárosba tervezett közbringa-rendszer, a Bubi megvalósítását célzó projekt: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kiírta azt a közbeszerzési eljárást, amelynek győztese építi ki és üzemelteti majd az új rendszert. A beruházás keretében Budapest belvárosában a BKK, a Főváros Önkormányzata és az Új Széchenyi Terv forrásainak támogatásával sok nagyváros sikeres példájához hasonló kerékpáros közösségi közlekedési rendszert épít ki.
MotoCross Világbajnoksági és Mathiász Bor Olimpia tervek
Ülésezett az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága.
50 exkluzív étterem kínál különleges menüket
Az idei évben is a legjobb budapesti éttermeket próbálhatják ki a kíváncsi turisták és étteremlátogatók a TableFree Éttermi Napok idején, március 6-12. között.
Kerékpáros fejlesztések a balatonföldvári kistérségben
Kerékpáros túrázóknak alakítanak ki úthálózatot annak a turisztikai fejlesztési programnak a keretében, amelynek tavasszal kezdődő megvalósítására 181 millió forintos uniós támogatást nyert a Balatonföldvári Többcélú Kistérségi Társulás.
Ha elüti, megeheti
Ezentúl mindenki megeheti - néhány állatfajtából - azt, amit elüt autójával Montana államban. Az ezt engedélyező törvényt 19:2 arányban szavazta meg az amerikai tagállam törvényhozó testülete.
Itt a tavasz, itt az Utazás!
Február 28. és március 3. között rendezik meg Magyarország legjelentősebb turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2013 – 36. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítást.
Uj Péter újraindul
Hamarosan új híroldalt indít az Index egykori főszerkesztője. Az anyagi hátteret főleg magánbefeketetők segítségével teremtette meg.
Csütörtökön kezdődik az Utazás kiállítás
Február 28-tól március 3-ig tart nyitva az UTAZÁS 2013 a HUNGEXPO-n.
Páros kajakkal vág neki az óceánnak két magyar srác
Novemberben indul a világ leghosszabb, megszakítás nélküli kajakos útjára két magyar egyetemista, hajójuk építése gőzerővel folyik.
Soha nem látott katalógus-bemutató a Green Travelnél
Időutazás, sztárvendégek, terülj, terülj asztalkám – nagyszabású katalógus-bemutatót rendezett a hétvégén a Green Travel.
Új kilátók, tanösvények, kirándulóhelyek a Balatonnál
Több mint 312 millió forintos beruházással fejlesztik a Keszthelyi-hegység négy zalai településének erdei kirándulóhelyeit: ökoturisztikai látogatóközpont létesül Gyenesdiáson, három kilátót építenek Balatongyörökön és Válluson, új tanösvény és pihenőhely lesz Vonyarcvashegyen.
A fürdőknél nem sikersztori a SZÉP Kártya
A Magyar Fürdőszövetség tagjai körében végzett felmérést a Széchenyi Pihenőkártya 2012-es felhasználásának tapasztalatairól.
A világ ámulatos lombalagútjai
A The World Geography lenyűgöző fotós összeállítást készített a világ legszebb fákkal szegélyezett útjáról, melyek fölött a fák lombja összezárul, élő alagutat képezve.
Új ruhában a Heineken
A Heineken új, 0,5 és 0,33 literes palackok bevezetésével ünnepli 140. születésnapját. Mostantól világszerte ebben az egységes formában kerülnek a fogyasztókhoz az italok. A karcsúbb palackok így 192 országban jelennek meg - írja az mmonline.
Google Glass - a legújabb nagy dobás?
Útvonaltervezés, fénykép vagy videókészítés, légitársasági menetrendek, szótár - a Google Glass szinte minden funkciója jól használható lesz a turizmusban.
Argentin ügynökség dolgozik a Carlsbergnek
A Carlsberg globális hirdetési feladatait mostantól az argentin Santo kreatív ügynökség látja el - adta hírül a Marketinginfo.
A Mahir nyerte az ország standjait
A Mahir nyerte a legtöbb standot azon a tenderen, melyet a Magyar Turizmus írt ki az Utazás 2013 kiállításon megjelenő egyes standok tervezésére.
Zalakarost ismerhették meg a lengyel irodások
Lengyel utazási irodák képviselői ismerkedhettek Zalakaros és a balatoni régió fürdővárosaival a közelmúltban. A Regionális Marketing Igazgatóság szervezésében lezajlott turisztikai találkozón Zalakarost a Tourinform-iroda munkatársai, Fekete Csilla és Flórek Zsolt képviselték.
Szállodáink szolgáltatási színvonala Európa élvonalában (Frissítve!)
Nagyon jó a megítélése a magyar szállodáknak, ami a kiszolgálás minőségét illeti, derül ki a hotel.info összeállításából.
Turizmus és Profit 2013
Turizmus és Profit 2013
75 éves a Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Idén 75 éves a Margitszigeti Szabadtéri Színpad! Előadások, új bemutatók koncert, opera, balett, musical, klasszikus zenei műfajokban, egész nyáron a Budapesti Nyári Fesztiválon!
Idén is akcióban a bécsi gerillák
Tavaly ilyenkor a bécsi fürdők öltözőit árasztották el a Budapestre invitáló flyerek, az idei hideg, havas időjárásában pedig a szélvédőjükön találhattak „felmelegítő ajánlatokat” a bécsi autósok.
Nyugdíjba vonul Váczi Miklós
Nyugdíjba vonul Váczi Miklós, a Hotel Benczúr munkatársa, akinek búcsúztatóját vasárnap tartották a szállodában.