Fair Trade bolt nyílt Budapesten 

Fair Trade-mozgalom alapítója és legidősebb lánya a „saját szakállára” vágott bele egy Világbolt üzemeltetésébe.
Melyik az én közösségi médiám?

Melyik az én közösségi médiám? 

Közösségi médiás és mobilkommunikációs problémamegoldó tréninget tartottunk az elmúlt héten Budapesten, a Mozsár Kávézóban, ahol a résztvevőknek alkalmuk volt konkrét problémákat, kérdéseket is megvitatni az előadókkal.

Gyula nyit a sportturizmus felé 

Az eddig főleg gyógyturizmusáról ismert Gyula a sportturizmus felé nyit: korszerű sportlétesítményeit turisztikai szolgáltatások igénybevételével együtt kínálja a fürdőváros profi futballcsapatoknak téli és nyári edzőtáborozások időszakában.

Nőtt a pozsonyi szállodák kihasználtsága 

A pozsonyi szállodák átlagos kihasználtsága tavaly 10,4 százalékkal nőtt az előző évihez képest, így elérte az 51,4 százalékot - derült ki a turisztikai piackutatással foglalkozó STR Global társaság összeurópai felméréséből.

Felújították a népi kismesterségek tájházát Besenyszögön 

Egy helyi civil szervezet sikeres pályázata révén megújult a népi kismesterségek tájháza a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Besenyszögön; a szombati ünnepélyes átadás alkalmából nyílt napot tartottak a kiállítások, bemutatók megrendezésére is alkalmas épületben.

Önjáró autót fejlesztettek a britek 

Egészen olcsó lehet az önmagát vezető autó "robotsofőri" képességét biztosító brit technika, akár 100 fontra (35 ezer forintra) is lemehet az ára - jövendöli Paul Newman, az Oxfordi Egyetem professzora.

Szlovénia, Európa zöld ékköve 

A MÚOSZ Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztályának vezetősége felkérésére a Szlovén Köztársaság Magyarországi Nagykövete, Darja Bavdaz Kuret tájékoztató előadást tartott országáról a Vörösmarty utcai székházban.
Konzervatív üzletpolitika és két új klubhotel a Best Reisennél

Konzervatív üzletpolitika és két új klubhotel a Best Reisennél 

Mátraházán, a Lifestyle Hotel Mátra adott otthont a hetedik Best Daynek, az utazásszervező interaktív partnertalálkozójának.

A kulent népszerűsítik magyar és horvát Baranyában 

(MTI) - A helyi termékek, azon belül a jellegzetes alakú füstölt, fűszeres kolbászféleség, a kulen népszerűsítésébe kezdtek magyar és horvát Baranyában a napokban, hogy e gasztronómiai különlegesség készítésének és fogyasztásának hagyományait átörökítsék a fiatalabb generációkra.

Egyre népszerűbb Magyarország az oroszok körében 

Magyarország népszerűsége folyamatosan nő az orosz turisták körében, a hazánkba érkező turisták száma a tavalyi évben 30 százalékkal  nőtt, a legnépszerűbb magyar város  továbbra is Budapest, hangsúlyozza az orosz utazási irodák szövetsége.

Piréz gyerekműhely nyílt Budapesten 

A közelmúltban nyitott meg Budapesten, a Boráros tér közelében a Piréz Gyerekműhely, amelyet a magyar és migráns gyerekek integrációjára hoztak létre az Európai Unió Európai Integrációs Alapjának támogatásával.

A Soproni Idegenvezetők Köre is készül a Világnapra 

Négy időpontban indulnak városnéző séták Sopronban február 24-én, az Idegenvezetők Világnapján.

Kedden újra Idegenvezetők Klubja! 

Kedden újra Idegenvezetők Klubja!

Imázsfilmek, bringóhintó és bérelhető fejlámpák a TDM tervei között 

A Szilvásvárad Idegenforgalmi Egyesület 2011-ben lett TDM, tudtuk meg Horváth Sándortól, az egyesület marketing menedzserétől. Tavaly pályázatot nyújtottak be szervezetfejlesztésre és az Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program keretében nemrég, közel 33 millió forintot nyertek el.

Nőtt a belföldi vendégéjszakák száma 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrégiben jelentette meg a kereskedelmi szálláshelyek 2012. évi előzetes statisztikáit, amelyek a 2011-es rekordév eredményeit is meghaladják.

Zár a moszkvai PRODEXPO kiállítás 

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter orosz agrárvezetőkkel közösen nyitotta meg a moszkvai „Prodexpo 2013” élelmiszeripari kiállítást, közölte a Magyar Turizmus Zrt.

Május elsejéig kell átállni az új kasszákra 

A mai Magyar Közlönyben megjelentek szerint az új pénztárgépekre való átállás időpontja: 2013. május 1.

Napi 80 millió forintot „fizetnek be” az osztrák turisták a magyar államkasszába 

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete frissen elkészítette éves jelentését az osztrák beutazóforgalmunk 2012. évi értékeléséről.

Közeledik az idei EDEN pályázatok benyújtási határideje 

Már csak két hét áll az érdeklődők rendelkezésére, hogy induljanak a Kiváló Európai Desztinációk díj magyarországi pályázatán.

Átadták az Év falusi vendéglátója díjakat 

2013. február elején a Tanyapedagógiai konferencia keretében adták át a Vidékfejlesztési Minisztérium Darányi Ignác termében a 2012. év falusi vendéglátó díjakat, közölte a FATOSZ.

Tagváltozás a Sport-és turizmus bizottságban 

Tagváltozás a Sport-és turizmus bizottságban

Megnyílt a 20. FeHoVa 

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke nyitotta meg csütörtökön Budapesten a 20. FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) kiállítást.

Megoldódhat a mátrai áramprobléma 

Az Elmű/Émász megvizsgálja, hogy a Mátrában mely szakaszon lehet földkábellel kiváltani az elektromos légvezetéket a Felső-Mátrában immár rendszeressé vált áramszünetek felszámolása érdekében. Erről azt követően jött létre megállapodás, hogy csütörtökön Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott megbeszélést folytatott az érintett szervezetekkel.

Körpanorámás, úszó szauna épült a délegyházi tavon 

Körpanorámás, vízen úszó közösségi szaunát avatnak szombaton Délegyházán. Az úgynevezett egyes tóra épített különleges létesítmény egy nemzetközi projekt magyarországi elemeként, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) koordinációjának köszönhetően került a tavairól is ismert Pest megyei településre.

Jobb eredmény a Danubiusnál 

A Danubius Hotels Nyrt. 2012 negyedik negyedévében 1,515 milliárd forint adózás előtti veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 2,318 milliárd forint veszteséggel - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Hagyomány és turizmus konferencia 

A Csabagyöngye Kulturális Központ és a Tourinform Iroda turisztikai konferenciára várta a szakembereket, a turisztikával foglalkozó szervezeteket, a vállalkozókat, a közművelődési munkatársakat és az érdeklődőket az IfiCasinoba. A konferenciát tizenegyedik alkalommal rendezték meg – a hagyományoknak megfelelően – ezúttal is a Csabai Farsanghoz kötődve.

Balkáni csillagvirág és csomborlevelű veronika 

Gyönyörű nevek és fantasztikus képek - megjelent A Körös-Maros Nemzeti Park növényvilága című kötet. 

Szakmai párbeszédet és turisztikai szakállamtitkárságot sürget a TUTSz 

Állásfoglalást adott ki a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége a magyarországi turizmus 2012. évi folyamatairól.

Új Executive Chef a Lifestyle Hotel Mátrában 

Mostantól a sokszoros bajnok (Erfurti Szakács Olimpia ezüstérem, Magyar Nemzeti Gasztronómiai szövetség zsűritagja, Expogast Luxembourg diploma, Epogast Luxembourg Nemzeti Válogatott ezüst- és bronzérem, Gastro-Art kupa, Kecskemét, aranyérem) Kovács Tibor is a mátrai wellness szálloda csapatát erősíti. 

Új igazgatója van a Buddha-Bar Hotelnek 

Fazekas Tamást nevezték ki a Buddha-Bar Hotel új igazgatójának. A szakember két éves közel-keleti kitérő után tért vissza Budapestre.

A jövő turisztikai szakembere az "élménytervező" 

A turizmus és vendéglátás szak a tíz legnépszerűbb képzés közé tartozik évek óta, és a helyzet várhatóan nem változik a jövőben sem. 

Hurts és Billy Talent a VOLT-on 

A VOLT szerelmeseinek Valentin napra érkezett a hír, hogy az idei fesztiválon – mások mellett – fellép a Hurts, a Billy Talent és a Papa Roach. A majd’ tucatnyi frissen bejelentett előadó közt szerepel Sven Väth, Fritz Kalkbrenner, valamint a Gus Gus csapata is

Győzelem a világ legnagyobb bioborversenyén 

A legjobb boroknak járó nagy aranyérem elismerést szerezte meg az egri Gajdos Pincészet 2009-es Cabernet Franc Selection bora a világ első számú bioborversenyén, a németországi Mundus Vinin, a díjat szerdán adták át Nürnbergben.

Szakmai Fórum az UTAZÁS kiállításon 

Az Utazás kiállítás szakmai napján, február 28-án a megnyitót követően számos, a turisztikai szakma mindennapjait érintő témáról tartanak előadást.

Vitarendezési eljárást kér a Malév Air Tours 

A ’Nemzetközi Utazásszervezések’ 8,4 milliárd forintos keretéről szóló tendert elbíráló döntőbizottsági határozat és értékelés alapján a Malév Air Tours Kft. összesített ajánlata nem tette lehetővé a Közbeszerzési és Ellátási Igazgatósággal (KEF) történő szerződéskötést, írja közleményében az utaztató.

Zacskóba végzik dolgukat a luxushajó utasai 

Vizelettől átázott szőnyegek, túlcsorduló vécék, zéró klimatizálás, zéró áram, kevés élelmiszer, bennszülötté váló utasok jellemzik a Mexikói-öbölben hánykódó Carnival Triumph luxushajót, írja a Velvet.

Hongkong kiteheti a "megtelt" táblát 

Megteltek Hongkong szállodái és turisztikai létesítményei, a szárazföldi Kínából 380 ezren lepték el a várost a holdújév első három napjában - jelentették a helyi lapok csütörtökön.

A németeknél a Miele 

A német fogyasztók a háztartási gép gyártás területén úttörőnek számító Mielét a „valaha volt legjobb márka” díjjal jutalmazták a „legjobb termékmárka” kategóriában.

Franciák a hunyók a lóhúsbotrányban 

(MTI) - Az európai lóhúsbotrányban érintett francia beszállító, a Spanghero tudta, hogy lóhúst adott el marhahúsként a Findus nevű, fagyasztott hústermékek előállítására és nagybani forgalmazására szakosodott svéd vállalat francia alvállalkozójának - jelentette be Benoit Hamon, a gazdasági, pénzügyi és külkereskedelmi miniszter mellé rendelt francia fogyasztóvédelmi miniszter csütörtökön.

We Love Balaton 

A néhány hete Európa legjobbjának választott Balaton Sound fesztivál főszervezői és a We Love Budapest portál vezetői új és hiánypótló projektet indítanak útjára.

Átfogó Balaton kutatás: jó, jó, de miért zöld a tó vize? 

Olyan nagyszabású és részletes Balaton kutatást végzett a nemzeti turisztikai marketingszervezet (MT Zrt) a Balatoni Regionális TDM Szövetséggel karöltve, amelyre a közelmúltban nem volt példa. Halassy Emőke, a cég Kutatási Irodájának mb. irodavezetője ma ismertette a tavaly nyáron végzett, majd ősszel kiértékelt kutatás eredményeit Almádiban, a Ramada Hotel & Resort Lake Balatonban.

Ideiglenesen bezár több nemzetközi hírű szentendrei kismúzeum 

Költségtakarékossági okok miatt egy hónapra bezár szerdától Szentendre hét nemzetközileg is ismert kiállítóhelye - tájékoztatta az MTI-t a Ferenczy Múzeum igazgatója kedden.

Helyreállítják a delphoi romvárost 

Hatszázezer eurós - 175 millió forintnak megfelelő összegű - felújítási munkálatok kezdődnek a görögök egyik legjelentősebb turistaközpontjának és régészeti területének számító delphoi romvárosban.

Románia schengeni csatlakozása: Hága engedett 

Hollandia nem köti már Románia schengeni csatlakozásának ügyét az úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmushoz (CVM), amelynek keretében az Európai Bizottság a román igazságszolgáltatás reformját követi figyelemmel - közölte kedden a bukaresti külügyminisztérium.

Új aloldalt nyitott a lovas szolgáltatóknak az MKEH 

Új tartalommal bővült a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapja.

Feltérképezik a Kárpát-medence gasztro-turizmusát 

Szakmai újdonságnak számít a Kárpát-medence kulináris földrajzának feldolgozása, amely két különálló projekt keretében valósul meg, európai uniós támogatással.

Turisztikai szakmai gyakorlat Amerikában 

A turizmus szakképzésben Pécsett résztvevő hallgatók, szakmai gyakorlatukat akár Amerikában is tölthetik.

Lóhúsbotrány: már vágóhidakat is bezártak 

Tovább gyűrűzik a lóhúsbotrány. Nagy-britanniai vágóhidakat zárattak be kedd este rajtaütésszerű vizsgálat keretében a brit élelmiszer biztonsági hatóságok. Eközben újabb, marhahúsosként árult termékekben találnak nagy mennyiségű lóhúst és most már sertéshúst a szigetországban.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!