4,5 milliárd forintból gazdálkodhat az MT Rt.

2006-ban a tavalyinál előreláthatóan félmilliárd forinttal több pénzből, összesen 5 milliárdból gazdálkodhat a Magyar Turizmus Rt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A társaság a központi költségvetésből elkülönített turisztikai célelő-irányzatból (TC) nem kap több pénzt, de egy az EU-s jogharmonizáció jegyében született rendelkezés alapján visszaigényelheti az áfát. Az így befolyó többletbevétellel a külképviseletek és a regionális marketing igazgatóságok marketingre fordítható büdzséjét növelik a tavalyi évhez képest 6, illetve 15 százalékkal. A szervezet központi marketingkerete mindössze 1 százalékkal emelkedik. A parlament döntése alapján az rt. 2006-ban a tavalyival megegyező mértékben, 4,5 milliárd forinttal részesül a TC-ből, ebből 2,9 milliárdot marketingre, 1,5 milliárdot működésre és 115 milliót egyéb költségeire fordít. Az rt. működési költsége megegyezik a tavalyi és egyben a 2000. évivel. 2006-ra 300 millió forint bevételre számítanak készpénzben, és 520 millióra a szolgáltatók által nyújtott kedvezményekben.

Az MT Rt. 2006-os marketingtervében a kiemelt küldőországok listája változatlan, és legfontosabb turisztikai termékeink továbbra is Magyarország, Budapest, Balaton, az egészségturizmus és a MICE. Idén az rt. visszatér a tematikus év hagyományához. A belföldi marketingkommunikációban 2006 a Bor és Gasztronómia éve lesz. 2007-ben a lovasturizmus, a természetjárás és a nemzeti parkok, 2008- ban pedig a világörökségek köré rendeződnek a társaság belföldi akciói. 2006-ban a marketingszervezet legfontosabb céljai között szerepel a turisztikai bevételeknek az infláció mértékét 3-4 százalékkal meghaladó növelése. A kereskedelmi vendégéjszakák számának 3,2 százalékos gyarapodását irányozták elő.

Turizmusfejlesztési források 2006-ban
 A Turisztikai Célelőirányzat elemei  milliárd forint
Korábbi évekről áthúzódó kötelezettségvállalások (korábbi évek pályázatai)  4,5
Nemzeti marketing- és promóciós tevékenység (Magyar Turizmus Rt. költségvetése)  4,5
Budapesti Tavaszi Fesztivál, közreműködői költségek, miniszteri keret  0,7
Műemlék gyógyfürdők pályázat  2,5
Kongresszusi központ projekt indítása  0,4
Összesen:  12,6
   
Egyéb turizmusfejlesztési források  milliárd forint
Turisztikai potenciál fejlesztése a régióban Regionális Operatív Programból – EU forrásokkal együtt  9,1
Balatonnal kapcsolatos feladatok támogatása (strandok, borturizmus, csatornázás, kerékpárutak)  0,6
Decentralizált területfejlesztési programokból a turizmusra fordítható keret a kedvezményezett térségekben  0,5
Decentralizált fejlesztési programokból turisztikai fejlesztésekre fordítható keret (hátrányos helyzetű térségek turizmusmarketingje, szolgáltatások fejlesztése)  0,6
Kerékpárutak fejlesztése  0,1
Kiemelt térségek (Velencei-tó, Tisza-tó, Dunakanyar) turisztikai infrastruktúrájának fejlesztése  0,2
 Regionális repülőterek  0,1
 Összesen:  11,2
 Mindösszesen:  23,8

 Forrás: Magyar Turisztikai Hivatal 


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.