„Hol vagy? Cádizban? Az meg hol van?” – kezdte rémülten böngészni a térképet norvég útitársam két évvel ezelőtt, amikor tinédzser lánya hazatelefonált nyári vakációjáról. Az efféle reakcióval valószínűleg nem maradt volna egyedül; mostanáig inkább csak a vitorlázók és szörfözők fedezték fel a Gibraltártól nem sokkal északra, az Atlanti-óceán partján fekvő Cádizt, amely állítólag Európa legrégebbi városa: háromezer éves. Pedig nem érdemes kihagyni, ha valaki már Andalúziában jár. A hangulat hamisítatlanul mediterrán: keskeny utcák, amelyeket úgy terveztek és építettek, hogy legalább az egyik oldaluk mindig árnyékos legyen, balkonos és/vagy spalettás házak, hangulatos, kiülős kávéházak, ahol éjjel egykor még októberben is javában zajlik az élet, pálmafás terek, végtelen tenger. Az idő kellemes, 26-27 Celsius-fokos, a városban valóban mindig fúj a szél. Az öböl tele vitorlásokkal és szörfözőkkel, és néhány strandolót is látni még a parton.
Ezt a hangulatot lényegében közelebb is megtalálni, de Cádizban más is van, valami otthonos keresetlenség, ami néha kopottságnak is tűnhet, olyasmi, mint amikor a szüleihez vagy egy nagyon közeli barátjához megy vendégségbe az ember, ahová nem kell kiöltözni. Ráadásul meglepetéseket is tartogat: amellett, hogy időnként az épületeken is fel lehet fedezni mór stílusjegyeket, találni lehet megkapóan szép és ápolt belső udvarokat is. Közülük nem egyben kávézó vagy étterem is üzemel.
Érdekes élmény volt megnézni a Cádiz egyik legmagasabb tornyában működő „camera obscura”-t, ami lényegében egy tükörrendszeren át egy parabolaernyőn látható felnagyított kép (olyasmi, mintha egy diavetítő és egy periszkóp kereszteződése lenne).
És még valami, amit én innen Magyarországról mindig irigyelni fogok: az ember kimegy Cádizban a piacra, és a tengerből frissen kifogott kagylókat, rákokat, polipokat és egyebeket vehet. Egy kiló ára reggel a 7-8 eurót(!) is eléri, de szombat délután, néhány órával a piac bezárása előtt zuhanni kezdenek az árak: a táblákra krétával írják az egyre alacsonyabb összeget – körülbelül harminc perccel záróra előtt már 2 euróért is lehetett venni egy kiló kagylót. A Cádiz közelében fekvő kisvárosok is kínálnak érdekes látnivalókat. Jerez de la Fronterában gyártottak például először sherryt, amely állítólag a nevét is innen kapta. Egymást érik a jó nevű, ismert borospincék – én az Osborne nevet ismertem korábban –, ahol van minden: körülvezetik a látogatókat, filmeket vetítenek a borospince történetéről, van ajándékbolt, kóstoló.
Jerez jó néhány éttermében flamencotáncosok lépnek fel. Depresszívebb hajlamú nézőknek szerencse, ha nem értik a pontos szöveget; a rövid, énekkel, gitárral kísért, táncban előadott történetek vége mindig tragikus, bár ezt a zene is sejteti. Érdekes, milyen kevés eszközzel milyen intenzív élményt tudnak adni az előadók, és szerintem az is, hogy ez a borongós, tragikus és nyilván szenvedélyes tánc éppen errefelé született.
A gyönyörű Ronda
A két város között, Malagától körülbelül egyórai buszozásra fekvő Rondát tartják a bikaviadalok hazájának, ahol a legnagyobb matador, Pedro Romero is dolgozott. Van itt egy ma is működő aréna, ahol évente már csak legfeljebb három-négy bikaviadalt tartanak, részben a költségek miatt (egy matador és egy bika „fellépti díja” is több száz euró körül van, és mind a kettőből kell legalább három- négy), másrészt kérdéses az is, a fiatalok menynyire nyitottak erre a látványosságra.
Ez is elég lenne, hiszen érdekes barangolni az egyébként meglepően kicsi arénában és nézegetni, hol tartották a bikákat és hol várakoztak a torreádorok, de a kicsi Rondában van más látnivaló is. A település a Sierra de Ronda hegység közelében fekszik, ami mindig is a társadalom kivetettjeinek kedvelt búvóhelye volt; nyilván nem véletlen, hogy Rondában banditamúzeum is működik. És ezzel még mindig nincs vége: van egy lélegzetelállító szakadék a város közepén.
A mórok erőssége
A több mint 500 ezer lakosú Malaga a Costa del Sol központja, Barcelona után a második legnagyobb kikötő Spanyolországban. Gazdag történelmi és kulturális emlékekben – vannak ősi sziklarajzok és dolmenek, 711-ben innen indult az arab hódítás, és itt volt a mórok utolsó fellegvára. Az igényesebb szórakozásra vágyókat a Picasso Múzeum és a Modern Művészetek Múzeuma várja. Malaga szülötte egyébként – Picasso mellett – a szobrász-építész Pedro de Mena és Antonio Banderas is.
Malaga tipikusan mediterrán település; a napsütéses napok száma meghaladja a háromszázat. A Montes de Málaga lábánál fekszik, megvan a tenger, a pálmafák, a római arénarom és a várrom is. Nyilván több turista látogatja, mint Cádizt, mert itt elegánsabbak az éttermek, a kávéházak. A város katedrálisa püspöki székhelyként is szolgál. Érdemes megkóstolni a híres malagai bort is. A városban és a környékén számos homokos strandon lehet fürdőzni.
A spanyol konyha
A spanyol konyha fűszeres, laktató; szeretik a húst. Sok paradicsomot használnak, mindenhez adnak olívabogyót, a tenger mellett pedig halak és az egyéb herkentyűk is az asztalra kerülnek. Népszerű finomság a tapas: vékonyra szeletelt kolbász, füstölt hús, olajbogyó és sajt, hozzá sós keksz vagy pirított kenyér, néhol apró rák és kagyló, valamint zöldségek. Jó spanyol borok és tortilla, paella, gazpacho és sangria...
Spanyolország idegenforgalma számokban
A Spanyolországba érkezett, egy éjszakánál többet ott töltő turisták száma 2005 első tíz hónapjában 49 336 805 volt, ami 6,1 százalékkal több, mint 2004 hasonló időszakában. A vendégéjszakák száma ugyanebben az időszakban 220 928 136; ami 4,7 százalékos növekedés. A turizmusból az év első tíz hónapjában 29 104 millió euró bevétele volt Spanyolországnak, ami 2,7 százalékkal több a 2004-esnél. A legnagyobb küldőország továbbra is Nagy-Britannia, ahonnan éves szinten mintegy 11 millió vendég érkezik, azt követi Németország körülbelül 10 millió, majd Franciaország 7,5 millió látogatóval. A sorban a következő Portugália, Olaszország, a Benelux államok és Skandinávia millió alatti számokkal. (Forrás: Spanyol Idegenforgalmi Hivatal)
Munkatársunk a Spanyol Idegenforgalmi Hivatal meghívására látogatott el Andalúziába.'