A külföldiek elhagyják Tokiót

Tovább súlyosbítja a földrengés és szökőár sújtotta Japán helyzetét a sugárfertőzéstől való félelem.

A Fukusima-1 japán atomerőműben kedden erősen hullámzott a légköri radioaktivitás szintje. Estére a 4. reaktornál olyan magasra nőtt, hogy lehetetlenné vált a normális, folyamatos munkavégzés az irányítóteremben - jelentette a Kyodo hírügynökség. Az alkalmazottak ki-bejárkálnak a terembe, illetve más helyszínen végzik az ellenőrzést.
    Az üzemeltető TEPCO cég már napközben elrendelte, hogy az erőmű 750 dolgozója közül csak a minimálisan szükséges 50 maradhat a munkahelyén.
    Az egészségre potenciálisan ártalmas szintű sugárzást először reggel mértek az erőműnél, miután történt ott két robbanás, és kigyulladt egy kiégett fűtőelemeket tartalmazó víztartály. Japán a nap folyamán értesítette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy a reaktorokat körülvevő zárt térből radioaktív gőzt engedtek ki, és hogy a 3. és a 4. blokk között óránként 400 mSv volt a sugárzás, ami hússzorosa annak, amely egy év alatt egyes atomipari dolgozókat és uránbányászokat ér. "Ez magas érték, de egy bizonyos helyhez és egy bizonyos időponthoz kötődik" - fogalmazott közleményében a NAÜ.
    Egy atombiztonsági tisztségviselő a japán gazdasági minisztériumból közölte: elképzelhető, hogy forrásban van annak a tartálynak a vize, amely reggel kigyulladt. Ha a víz elpárolog, akkor szárazra kerülnek a rudak, és esetleg már nem lehet őket visszahűteni, beindulhat bennük a nukleáris reakció. Nisijama Hidehiko nem volt hajlandó arról beszélni, hogy ez hova vezethet, csak annyit mondott, az üzemeltető minden tőle telhetőt megtesz a rudak felmelegedésének megakadályozására.
    A fővárosban a radioaktivitás szintje tízszerese a normálisnak, de ez nem károsítja az emberi szervezetet - közölte a kormány.
    A kedd reggeli két robbanás után nyolc órával az ENSZ meteorológiai szervezete közölte, hogy szerencsére egyelőre nyugati szél fúj a térségben, és a Csendes-óceán fölött szétoszlatja a szennyeződés alkotta felhőket.
    A pénteki 9-es rengés óta több száz utórengés volt az országban. Közülük két nagyobb kedd este történt Tokiótól 120 kilométerrel délnyugatra, illetve 325 kilométerrel északkeletre, a hétfokú japán skálán mérve 6-os, illetve 6,2-es erősségű.
    A legújabb hivatalos jelentés szerint bizonyítottan 3373 halálos áldozata van a pénteki rengésnek és a cunaminak. Az eltűntek száma 6746, így a halálos áldozatok valóságos száma meghaladhatja a 10 ezret is. 1897 sérült van. Négy nappal a katasztrófa után élve bukkantak romok alatt egy hetvenéves nőre és egy férfira.
    Elérheti a 450 ezret azoknak a száma, akik ideiglenes szálláson laknak, és több millió ember kénytelen beérni kevés élelemmel, ivóvízzel, gyér fűtéssel a nulla fokot alig meghaladó hidegben.
    A japán fővárosban is mérhető sugárszennyezés és a háborús állapotok miatt a külföldiek elhagyják Tokiót, a japánoknak viszont eszük ágában sincs, sőt nem értik a külföldiek viselkedését - mondta kedden az MTI-nek nyilatkozva Lukács Csaba, a Magyar Nemzet helyszínen tartózkodó tudósítója.
    A külföldi nagykövetségek - köztük a magyar külképviselet - tisztségviselői felszólították honfitársaikat, hogy ha tehetik, utazzanak el az országból, de legalább menjenek el Tokióból dél felé. A repülőgép- és a vonatjáratok azonban egyelőre nem képesek elszállítani a rengeteg utazni akarót. A japán hatóságok 443 Japánban tartózkodó magyar állampolgárról tudnak, de számuk valószínűleg sokkal több. A magyar nagykövetség minden olyan magyarnak küldött értesítést arról, hogy tanácsos elhagynia a fővárost, akivel van valamilyen kapcsolata. A japánok szemmel láthatóan nyugodtan viselik a helyzetet, és nagy állampolgári felelősségtudatról tesznek tanúbizonyságot. A tokiói üzletekben az emberek felvásárolták az élelmiszereket és a létszükségleti cikkeket, viszont miután már benzint sem lehet kapni, a boltokba sem szállítanak árut. Az utcák kihaltak - mondta Lukács Csaba.
    Megérkezett Tokióba a Magyar Református Szeretetszolgálat négytagú csoportja, amely hárommillió forint értékű élelmiszer-adományt vitt a katasztrófa túlélőinek. Erről a csoport vezetője, Osgyán Dániel számolt be a Japán fővárosból kedden telefonon az MTI-nek. Arról egyeztetnek a japán társegyház képviselőivel, hogy mire van szükség, és a segély hogyan jut el az érintett területre. A csoport szerdán visszaindul Magyarországra. "Annak ellenére, hogy a japánok alapvetően nyugodt emberek, kezd eluralkodni rajtuk a pánik" - mondta Osgyán. Hozzátette: a helyiek folyamatosan nézegetik okostelefonjaikat, figyelik a híreket, érezhető a feszültség.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.