A külképviseleteken is igényelhető lesz ujjlenyomatos útlevél

Ezentúl a külképviseleteken is lehet ujjlenyomatos útlevelet igényelni, a nagy forgalmú helyeken akár már a jövő héttől - jelentette be Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára szerdán Budapesten.

Néhány héten belül valamennyi külképviseleten lehetőség lesz arra, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok bejelentkezhessenek az ujjlenyomatos útlevél iránti eljárás megindításához - mondta a külügyi sajtótájékoztatón az államtitkár.

Legkorábban a csíkszeredai, kolozsvári, szabadkai, londoni, berlini, müncheni és berni külképviseleteken lesz elérhető a szolgáltatás - mondta el az MTI-nek Bába Iván.

A Külügyminisztérium, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által tavaly áprilisban indított informatikai fejlesztéssel olcsóbbá, gyorsabbá és színvonalasabbá válik az ügyintézés - tájékoztatott az államtitkár, hozzátéve, hogy a környezetbarát technológiának köszönhetően jelentősen csökkenthető a papírfelhasználás.

A papír alapú ügyintézésről a teljes körű elektronikus ügyintézésre való áttéréssel lehetővé válik a második generációs biometrikus útlevélkérelmek benyújtása a külképviseleteken; ilyen útlevelet eddig csak a magyarországi okmányirodákban lehetett kérelmezni.

Az elektronikus adattovábbítási működtetéséhez a Külügyminisztérium ujjlenyomat, fénykép és aláírás vételére alkalmas korszerű berendezéseket állít üzembe a külképviseleteken. Az útlevélkérelmeket, illetve az egyes állampolgársági eljárásokban indított ügyeket a külképviseletek elektronikus terjeszthetik majd fel a hazai hatóságokhoz a konzuli ügyvitelt támogató rendszeren keresztül.

Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy külföldön élő magyar állampolgárok nagy számban folyamodnak magyar útlevélért. Bizonyos esetekben szükség van a magyar állampolgárság megállapítására, a kérelmezők egy része - például régen kivándorolt családokról, sokadik generációs külföldi magyarokról van szó - ugyanis ezt nem tudja megfelelő módon alátámasztani. A magyar állampolgárság megállapítását évről évre több ezren kérelmezik, leggyakrabban Észak-Amerikából, Izraelből és Nagy-Britanniából.

Végh Zsuzsanna elmondta, hogy korábban, amikor az okmányokat postai úton kellett eljuttatni a magyar hatósághoz, néha hónapokig várni kellett az ügyek rendezésére. A teljesen elektronikus ügyintézéssel, amikor minden csatolt dokumentum beszkennelve jut el Magyarországra, a folyamat lényegesen felgyorsul - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a magyar állampolgárság igazolása iránti igény különösen Magyarország 2004-es EU-csatlakozásával nőtt meg.

A fejlesztéseknek köszönhetően - a nagyobb jogbiztonság érdekében - létrejött a hivatásos és tiszteletbeli konzulok jogköreit nyilvántartó informatikai rendszer is.

A tárca tájékoztatása szerint "Az elektronikus ügyintézés megvalósítása a Külügyminisztérium tevékenységi körébe tartozó hatósági eljárásokban" című projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulhatott meg.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.