Az amerikai Fekete-hegységben fellelhető titokzatos helyszínt 1952-ben fedezte fel két főiskolás fiú, akik egy szabadidős faházat szerettek volna felépíteni a 16-os számú főút melletti erdőben vakációjuk alatt. Az általuk csak Kozmosznak hívott hely azonban olyan hihetetlen és megmagyarázhatatlan erőket sugárzott ki magából, hogy a felsőoktatási képzésben részt vevő fiatalok inkább felhagytak tanulmányaikkal, hogy 30 perces tárlatvezetés címén meggazdagodjanak a 100-150 méteres sugarú dél-dakotai helyszín adottságaiból.

A Rapid City-től pár kilométernyire megbújó zónában az ember nagyon hamar megzavarodik. Az általunk ismert természeti törvények ugyanis itt nem működnek. A kiöntött víz – a gravitáció ellenére – például nem lefelé, hanem felfelé csöpög. A levegőbe feldobott kavicsok és teniszlabdák először egy eltorzult röppályán felfelé, majd másodszor egy falevélhullás-szerű „ereszkedést” követően esnek vissza a földre. Vizuálisan úgy tűnik, hogy az ember magassága is megváltozik annak függvényében, hogy a Kozmosz-domb melyik részére áll.

A látogatók hol kisebbnek, hol nagyobbnak tűnnek, annak függvényében, hogy a földhányás melyik részére állnak. Ez az élmény nagyon hasonló, mint az Adalbert Ames amerikai tudós által tervezett, róla elnevezett Ames-szobában érzékelhető folyamatok esetében, ahol is a kutató azt kívánta szemléltetni, hogy az észlelt távolság milyen hatással van a látszólagos méretre, vizuálisan hogyan lehet becsapni az agyat és a szemet a binokuláris és a monokuláris jelzőmozzanatokkal.

A legmeghökkentőbb „természetfeletti” élmények a domb tetején fogadják az embert. Itt az egykori főiskolások ugyanis két kunyhót építettek fel, ahol például úgy lehet teljes biztonságban leülni egy négylábú székre, hogy az csak az egyik lábával érintkezik a padlóval. Bármekkora súlyú és kiterjedésű is az ember, a szék – a rajta ülő szemlélővel együtt – sohasem borul fel. Még akkor sem, ha himbálózni kezdünk el rajta. Szintén itt tapasztalható meg az a furcsa anomália, hogy a testünkkel hiába dőlünk vagy előre, vagy hátra 20-40 foknyit, mégsem fogunk felborulni.

Ezek a Kozmosz-dombon vélt, vagy valós torzulások azonban nem a bűvészet, vagy az illúzió tudományába tartoznak, hanem a valós, a természeti törvények által egy kissé megbolondított esetek közé, amelyet matematikailag és geológiailag is igazolni lehet. A domb ugyanis nem más, mint egy igazolt gravitációs domb, vagy más néven mágneses domb, ahol – mint a világ többi hasonló képződményéhez hasonlóan – természetszerű az optikai csalódás és a mágneses hurkok létrejötte.

A gravitáció helyi anomáliáját (amelyet kimutat például az Eötvös-inga is) arra utal, hogy a domb alatt hatalmas földalatti érckészlet lehet. Hasonló gravitációs eltéréseket okozhatnak a kontinentális lemezek széleinél jelentkező tektonikus mozgások illetve a földköpeny olvadt rétegeinek konvenciós áramlása. Ezeknél a pontoknál mindig eltérő a nehézségi gyorsulás is.

Ráadásul pusztán geometriai értelemben az „alacsonyabban” fekvő pontból bármikor felfelé gurulhat egy tárgy, vagy folyhat a víz, hiszen a mozgás szempontjából a két pont közötti nehézségi potenciál különbségének az előjele számít és nem az, hogy milyen messze vannak a tekintett pontok a Föld középpontjától. Summa summarum, az esetek mögött nem paranormális erőket kell sejteni.