Az A38 lett a világ legjobb bárja!

(MTI) - A budapesti A38 hajó győzött "a világ legjobb bárja" címért tartott internetes közönségszavazáson, amelyet az egyik rangos útikönyvkiadó, a Lonely Planet rendezett.

A tavaly novemberben indult és kedden zárult "100 great bars of the world" elnevezésű versenyben az újbudai Duna-parton horgonyzó A38 állóhajóra 13 300 szavazat érkezett, a második helyen a rotterdami De Witte Aap klub végzett 9718 vokssal, a harmadik a szintén budapesti Szimpla Kert lett 4480-nal - szerepel a Lonely Planet honlapján.
"Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy megnyertük a versenyt, elsősorban azért, mert világ talán legkeresettebb útikönyve rendezte azt" - mondta Kozlov Sándor, az A38 sajtóreferense, programszervezője kedden az MTI érdeklődésére.
Hozzátette: a siker nemcsak az A38 érdeme és dicsősége, hanem Budapesté és egész Magyarországé. Kozlov Sándor szerint a világ legjobb bárja cím erősítheti az ország és a főváros turisztikai és kulturális vonzóerejét, sokszínűségét.
A versenyben számos klub és bár vett részt, a budapesti kulturális központ és szórakozóhely végig szoros versenyben volt holland vetélytársával, végül jó hajrával győzött. A Szimpla Kert mögött negyedik helyen végzett berlini Sage Restaurant óriási lemaradással, mindössze 268 vokssal következik.
A Lonely Planet 1973-ban indult, amikor a brit születésű, Ausztráliában élő Tony Wheeler megírta első útikönyvét. Az elsősorban hátizsákos turistáknak szánt bédekkersorozatban alapos, átfogó, bennfentes és naprakész információk szerepelnek, a kiadványt könnyű kezelni. A kiadóvállalat a 2000-es évek elejére a legnagyobb útikönyvkiadóvá nőtt, és 2011-ben a BBC kizárólagos tulajdonába került.
A 100 great bars of the world című versenyt évek óta megrendezi a Lonely Planet (http://www.lonelyplanet.com/competitions/singha-100greatbars2011/bar-list). A mostani vetélkedésbe húsz ország összesen száz bárját, klubját, kocsmáját válogatták be a szerkesztők.
Az A38-ot egy egykori ukrán uszály teljes átalakításával hozták létre. 2003. április 30-án Maceo Parker koncertjével avatták fel, azóta Budapest egyik kedvelt és nemzetközileg is ismert szórakozóhelyévé vált: zenei koncertek és fesztiválok helyszíne, bárral és étteremmel rendelkezik, 2010 óta önálló kiállítóteret is működtet.


Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.