Balul sikerült bombamerénylet Bangkokban

Saját magát robbantotta fel az állítólagos iráni merénylő. Minden bizonnyal nem a thaioknak szánta a három arab férfi a hátizsákjukban cipelt több kiló C4-es robbanóanyagot - írja Bangkok Charlie.

Kedden délután fél három körül robbant fel az első bomba, még hozzá egy kétszintes házban - ez volt a három arab férfi rejtekhelye -, vélelmezhetően véletlen baleset volt, bombaszerelés közben. A ház nem turista övezetben található.

Ezt követően három férfi egyike vérző arccal lépett ki az utcára, nagy hátizsákkal, próbált taxit leinteni, de nem álltak meg neki. Begurult, elővett egy kis csomagot és az egyik taxira hajította. Bomba volt, ami lepattant a taxiról és a kocsi alatt robbant, a sofőr szerencsés módon megúszta az esetet. Ez volt a második bomba. Az arab férfi futva menekülni kezdett, a taxisofőr üldözte.

A harmadik bombát egy a helyszínre igyekbő rendőrautónak szánta, de a bomba vagy visszapattant, vagy beélesítve rögtön felrobbant - a lényeg, hogy a merénylő saját magát robbantotta fel. Az egyik lábát rögtön levitte a robbanás, a másodikat a kórházban amputálták, az egyik thai hírforrás szerint pedig a földön fekvő férfi egy üvegdarabbal megpróbálta a saját nyakát elvágni, de ebben az odaérkező rendőr megakadályozta.

A rendőrség később a Suvarnabhumi reptéren elkapta Mohummad Hazaei-t, a merénylő egyik társát, amint éppen Malajziába készült egy AirAsia járattal. A harmadik férfit jelenleg is körözik.

A hírekben iráni férfiakként szerepelnek, mert iráni útlevelük volt, illetve thai és amerikai mellett nagymennyiségű iráni pénzt találtak náluk. A házkutatás során 4 kg C4-es robbanó anyagot találtak, két rádió távirányítóval felszerelve - ilyen típusú bombával eddig a szakértők sosem találkoztak Thaiföldön.

Több hírben is szerepel, hogy a három iráni február 8-án érkezett Phuket repterén keresztül Thaiföldre. Később Pattayán, a Top Thai Hotelben bukkantak fel. Később pedig a felrobbant férfi hátizsákjában megtalálták a pattayai szálloda számláját.

A thai rendőrség egy svéd útlevéllel rendelkező libanoni férfi is letartóztatott, akinek a raktárában nagymennyiségű bombakészítésre is alkalmas műtrágya alapanyag volt. Jelenleg a thai rendőrök szerint nem találtak kapcsolatot a libanoni férfi és az iráni csoport között.

A nemzetközi visszhang a várható: az USA és Anglia újabb utazási figyelmeztetést adott ki, az izraeli hatóságok Iránt vádolják, Irán pedig tagad. Thaiföldön egyébként közel egy hónapja az amerikai nagykövetség figyelmeztetett nyilvánosan minden amerikai állampolgárt, hogy vigyázzanak, mert merénylet várható.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.