Beszámoló a Főszezon kiállításról

Beszámoló a Főszezon kiállításról

Falu a város szívében – jól sikerült a Főszezon

A fővárosban szeptember 17-18-án, szombaton és vasárnap rendezték meg a Főszezon belföldi turisztikai és szabadidő-kiállítást az Andrássykorzó egyik alrendezvényeként az Oktogon és Nagymező utca között. Idén a Főszezon – híven a „Falu a város szívében” szlogenjéhez – színes vidéki hangulatot teremtve tartalmas programokkal látta el a látogatókat. Galisz Tamást, a szervező G-mentor vezetőjét kérdeztem. – A kiállítás négy évig a WestEnd tetőteraszán volt, ahol a hely adottságai miatt korlátozott kiállítói számot lehetett csak szervezni. A kiállítás az idén elérte azt az érdeklődési szintet, amelyet már nem lehetett kielégíteni a régi helyszínen. Lehetőség adódott az Andrássy úton idén 10. alkalommal megrendezett Európai Mobilitási Hét részeként megszervezni a Főszezon korzót. Ezen a hétvégén kiválóan elfértünk és kiegészítettük ezt a rendezvényt a belföldi turisztikai kínálat bemutatásával, ahol a TeArtrum színházi korzó, a Közszolgálati korzó, a Civil korzó, az Alternatív Közlekedési korzó és a hatodik kerületi rendezvény is szép és érdekes látványosság volt.

- Hol rendezik meg a kiállítást 2012-ben?

– Jövőre is szeretnénk ezen a helyszínen megtartani, mert nagyon tetszett a kiállítóknak és a közönségnek is ez a megoldás, több mint 400 000 ember kereste fel a standokat. Sokan jelezték, hogy nagyobb standot szeretnének, és akik nem voltak jelen kiállítóként, de eljöttek megnézni a rendezvényt, azok is jelezték részvételi szándékukat.

- Volt-e kézzelfogható haszna a kiállításnak?

– A kiállítók sok konkrét foglaláson kívül számtalan komoly érdeklődőt is meg tudtak szólítani, amely remélhetőleg további vendéget jelent a hazai szálláshelyeken. Nagyon fontos ez, hiszen azon dolgozunk, ami az egyik szlogenünk: Legyen egész évben főszezon! Célunk ugyanis, hogy ne csak a nyári időszakban kiránduljunk, pihenjünk, hanem az év többi részében is.

– Sok műsor is vonzotta a látogatókat...

– A színpadi produkciókat alapvetően a népzenére építettük, hiszen elhivatottak vagyunk a vidék értékeinek, kultúrájának, hagyományainak bemutatására. Nagyon jó volt látni, amikor a sok néző táncolt, utánozta a színpadon bemutatott lépéseket.

- Idén nem volt díszvendégük. Mi várható jövőre?

– Idén ezt a szerepet nem adtuk ki senkinek, de jövőre három komoly érdeklődés már befutott.

TDM-konferenciára készülnek Móron

Két éve alakult meg Móron a TDM-iroda, amely a közelmúltban nyílt pályázaton nyerte el az országos TDM-konferencia rendezési jogát. Az eseményre november 10–11. között kerül sor. „Nagy elismerés ez nekünk, ugyanakkor komoly felkészülést is igényel a szervezés” – mondta Szegedi Torella, az iroda marketingmenedzsere. Ez nagy lehetőség a helyi vendéglátóknak és a turizmussal foglalkozóknak is, hiszen tanulhatnak egymástól, és kicserélhetik tapasztalataikat.

Új szolgáltatások Ráckevén

Novembertől már a társadalombiztosítás is támogatja a ráckevei Aqualand termálfürdő különböző szolgáltatásait. A fedett, termál-élménymedence melletti területen tangentor szobát alakítottak ki az Aqualand gyógyászati részleg szolgáltatási terület részeként – mondta el az Aqualand Termálfürdő igazgatója. Karczagi Sándor a TurizmusOnline munkatársának. Kiemelte, az új részlegben a tangentor mellett magnoterápia, gyógytorna, gyógymasszázs és balneoterápia is lesz. Az Aqualand területén található, 1040 méter mélységből feltörő 52 fokos gyógyhatású termálvizet 2007-ben nyilvánították gyógyvízzé. A fürdő mellett az idén átadott négycsillagos hotel is a fürdőzők kényelmét szolgálja. Huszonöt szobával, konferenciateremmel, 100 fős étteremmel, 150 személyes komplett kempinggel és három hatszemélyes apartman házzal várják a vendégeket. A jövőben a belső medencéhez egy kültérit kívánnak csatolni egy kiúszómegoldással. Ehhez a forrást részben pályázattal szeretnék előteremteni.

Bővül a Gosztola Gyöngye Wellness Hotel

A Lenti Gyógy-, Termál- és Élményfürdőtől 5 km-re fekvő Gosztola Gyöngye Wellness Hotel új szobákkal és konferenciateremmel bővül. Az eddig 27 szobás, 70 férőhelyes wellness- szállodában márciusban kezdődött a munka, amelynek eredményeként 13 szobával és egy száz személy befogadására képes konferenciateremmel bővül a létesítmény. Jövőre még egy élménymedencét építenek, amelynek szétnyitható ablakai lesznek – tudtuk meg Horváth István marketingigazgatótól. Jellemzően háromnapos tartózkodásra rendezkednek be a vendégek – mondja Horváth István, aki szerint nyáron 98 százalékos telítettséggel működnek.

A Fried kastély Lilioma

Az ősz beköszöntével egyre több a céges rendezvény a Fried kastélyban, ahol a 160 négyzetméteres bálteremben nagyobb konferenciákat is tartanak – tudtuk meg Magyarpolányi Katalintól, a simontornyai Fried Kastélyszálló budapesti értékesítőjétől. Tavasszal nyitott a szálloda új, Liliom nevű szárnya, amelynek szobái antiallergén bambuszparkettával vannak burkolva, és a legmodernebb fal hűtő-fűtő rendszerrel felszerelve. Az értékesítő szerint bár főleg belföldi vendégek érkeznek, felbukkannak olasz, orosz és spanyol vendégek is.

Felújítások a Benczúr Hotelben

A budapesti Benczúr Hotelben a standard szárnyban szinteket újítanak fel. „Két szinttel már februárban készen voltunk, most a bevétel függvényében haladunk tovább” – mondta a hotel értékesítési vezetője, Palik Csaba. A legerősebb hónapjuk augusztusban volt, 76 százalékos telítettséget értek el, egyébként átlagosan 50-60 százalékban foglalt a hotel.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.