A negyedév
során hatvanszázalékos
volt a kihasználtság, húsvétkor viszont
elérte a kilencven százalékot. Bükfürdőn bázis alatt, Sárváron bázis
felett zárták a negyedévet. Az igazgató azt is elmondta, már nem a
klasszikus üdülésekről szól a magyar családok pihenési programja, inkább
a hosszú hétvégékről, a három-négy napos foglalásokról. A legvonzóbbak
a „három éjszakát fizet, négyet alszik” akciók, vasárnaptól
csütörtökig. A májusi többnapos programok is vonzóak. „Pozitívan
érint bennünket a forint gyengülése, ami átlagárnövekedést jelent a
számunkra. Hogy mit hoz a nyár és az ősz, még nem tudom, de azért
bizakodó vagyok – szögezte le Katz Péter. – Azért is nehéz jósolni, mert
annyira leszűkült a magyaroknál a foglalási idő, hogy legfeljebb az első
fél év végéig láthatunk el. A hazai idegenforgalom alakulása nagyban
függ a belpolitikai helyzettől, az EU-árfolyamtól és legfőképpen talán
az üdülési csekktől, illetve az azzal kapcsolatos tervezett változásoktól.”
Bükfürdőn szeretnék még inkább családbaráttá tenni a szállodát – tervezik
egy csúszdás gyermekmedence építését –, míg a sárvári ház
gyógyjellegénél fogva elsősorban az idősebbeknek ajánlott.
Bizakodás Bükön és Sárváron
„Az első negyedévben nálunk nem volt érezhető a gazdasági válság, és az idei szezontól a trendhez képest jobbat várok” – jelentette ki munkatársunknak Katz Péter, a bükfürdői és sárvári Danubius Health SPA Resort területi igazgatója.
Egy korty Ázsia reggelire
Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése
A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével
A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata
A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
Interjú
Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.