Bővül és megújul a Tó Hotel Bánkon

Jól halad a bánki Tó Wellness Hotel 2010 szeptemberében indult, nagyszabású fejlesztése. Karacsné Zagyva Juliannát, a Tó Hotel Kft. ügyvezető igazgatóját arról kérdeztük, hol tart a beruházás.

A szálloda a bővítési munkálatok idején is látogatható?

Igen, folyamatosan működünk. A fejlesztés ütemterv szerint halad, így vendégeink június 24-től birtokba vehetik az új szobákat és szolgáltatásokat.

A vendégek nyugalma jelenleg is biztosított?

Mivel az új épületszárny külső nyílászárói már a helyükre kerültek, semmiféle munkazaj nem zavarja a szállodában pihenőket. A húsvét utáni két hétben nyitjuk össze a régi épületet az újjal, ekkor kapcsoljuk össze a műszaki megoldásokat: a számítógépeket, az elektromos és telefonos hálózatot, a klímát, a fűtést. Az étterem ebben az időszakban is működik majd, az alapszolgáltatásokat ellátjuk.

A beruházás tervezésekor milyen szempontokat vettek figyelembe?

Számunkra elsődleges vendégeink véleménye. 2002 óta működik a szálloda, volt időnk tapasztalatokat gyűjteni. Különösen telt háznál éreztük, hogy a wellnessrészleg bővítésre szorul. Ugyanakkor természetesen igyekszünk lépést tartani a piac újdonságaival is, hiszen minél több szolgáltatást nyújt egy szálloda, annál szívesebben választja a vendég.

A szolgáltatási körön túl a szállodai kapacitás is bővül. Utóbbit mi motiválja?

Céges foglalásoknál a helyszínválasztás létszámfüggő. Eddig negyvenfős rendezvényeket, konferenciákat, továbbképzéseket tudtunk vállalni, a jövőben ez a kapacitás megduplázódik. Ráadásul a korábbihoz hasonlóan az új konferenciaterem is elválasztható lesz, egy-egy csoport így kényelmesen kettéosztható, ha a program úgy kívánja.

Céges vagy egyéni vendégek keresik inkább a szállodát?

Hétköznapokon főleg cégeket fogadunk, a környező ipari parkokból. A hétvége inkább az egyéni vendégeké. Éves ciklusban a nyár és az évvége az egyéni foglalások időszaka, tavasszal és ősszel a vállalati tréningeknek, konferenciáknak van szezonja.

Számítanak-e változásra a szálloda kihasználtságában?

A jelenlegi 36 szobával 50% fölötti a kihasználtságunk, egyes években 16 000 vendégéjszakánk is volt. 58 szobával is szeretnénk tartani a minimum 50%-os kihasználtságot. Mivel több lesz a szolgáltatás, és a környéken hasonló jellegű szálloda nem működik, ez a cél megvalósítható.

Új piacokat is megcéloznak?

Igen, nyitunk például a német piac felé, nemsokára Dortmundban mutatkozunk be egy kiállításon. Itt már a nyári foglalásokat népszerűsítjük, hiszen július elején hajómodell-kiállítás és -világbajnokság lesz a Bánki-tavon, amelynek fő támogatója a Tó Hotel.

A jövőben külön figyelmet fordítunk azokra a vendégekre is, akik szobafoglalás nélkül szeretnék igénybe wellness-szolgáltatásainkat, sportlétesítményeinket, éttermünket. Arra számítunk, hogy az új szaunatér, az úszómedence, a streetball, a tenisz és nem utolsósorban a 42 elemes magas kötélpálya komoly vonzerőt jelent majd környékbelieknek és távolabbról érkezőknek egyaránt. Budapestről is elérhető a szálloda egy órás, kényelmes autózással.

Attól nem tartanak, hogy a „külsősök” miatt a szállóvendégek kiszorulnak a wellnessrészlegből?

Egyáltalán nem, hiszen a wellness területe 600 négyzetméterrel bővül. Ilyen méretű wellness 90-100 szobás hotelekre jellemző Magyarországon, míg a Tó Hotel 58 szobával várja a vendégeket június végétől.

Változtat a szálloda besorolásán a beruházás?

Úgy gondoljuk, hogy tartani fogjuk a jelenlegi három csillag superior besorolásunkat. Június végén kötelező újraminősítenünk a szállodát, ezt akkor tudjuk majd megtenni, amikor készen vagyunk a bővítéssel-átalakítással. Szolgáltatások tekintetében négycsillagos lesz a hotel, a szobák mérete azonban valószínűleg nem fog minket négy csillagra jogosítani. Számunkra az a legfontosabb, hogy a vendég jól érzi-e magát nálunk, visszajön-e, és ez nem a szobák méretén, nem is a csillagok számán, sokkal inkább a szolgáltatások minőségén múlik.

Az árszínvonalat befolyásolja a bővítés?

Szeretnénk az árainkat a három csillag superior kategóriában tartani. Ennek érdekében azt tervezzük, hogy a szobaár egy alapszolgáltatáscsomagot fog tartalmazni, és az a vendég, aki ennél többre vágyik, külön térítésért igénybe vehet további szolgáltatásokat is.

A környéknek milyen egyéb turisztikai vonzereje van?

Először is maga a tó, amely emberi léptékű, átlátható. A vendég a szobája ablakából élvezheti a panorámát, egyszerre lát hegyet, erdőt, vizet. A tó körbejárható, javasolt túraútvonalak közül is válogathatunk. Horgászok napijegyet válthatnak, szezonban vadászni is lehet a környéken. Autóval is érdemes elindulni: a Tó Hotelből könnyen elérhető a Mikszáth-kúria, a Tolnay Klári Emlékmúzeum, gyerekes családok számára érdekes a Sehol-sziget játékpark Nőtincsen. Lehet tehát válogatni, de szállodánk kibővülő wellnessrészlegében is úgy elrepül egy hétvége, hogy a vendég szinte észre sem veszi.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.