Budapest az összesítést tekintve a 10. helyen áll az index szerint, kevéssel megelőzve a 11. helyre sorolt Milánót. Budapest az „árszínvonal” kategóriájában érte el az egyik legjobb eredményt, a vizsgált városok közül a hatodik lett. A magyar főváros kiemelkedő helyezését megalapozta, hogy az „árszínvonal” kategóriában vizsgált szempontok közül a négycsillagos szállodai szobák árának rangsorában a lista harmadik helyére került. Az „árszínvonal” kategóriában a város annak is köszönheti magas pontszámát, hogy Budapesten kedvező az ételek és italok árfekvése, a magyar főváros itt az első öt város között szerepel. Budapest annak ellenére szerezte meg a hatodik helyet az „árszínvonal” kategóriában, hogy a forint nemzetközi valutapiacokon jellemző volatilitása erősen lefelé húzta az eredményt. A „szállodák és a közlekedés” kategóriájában Budapest Prágával osztozik a 11. helyen. Budapest itt nagyrészt a jó minőségű szállodai helyeknek köszönheti jó eredményét; az elérhető szálláshelyek szerinti rangsorban a város a 4. helyre került. Ugyanebben a kategóriában Budapest több mint tucatnyi más várossal együtt a hatodik helyen áll a tömegközlekedés
minőségét tekintve. Budapest összesített pozícióját rontotta a „kényelem” kategóriában elért gyenge eredmény. Itt a 33 vizsgált helyszín közül a 21. helyen áll. Ebben a kategóriában a főváros alacsony pontszámot kapott az idegen nyelv használhatósága szempontjából, mivel a világnyelveket (angol, francia, orosz, kínai, arab, spanyol) beszélő látogatók valószínűleg nehezen tudnak kommunikálni a budapesti üzletek és szállodák személyzetével. A gyenge eredményhez az is hozzájárul, hogy a városban található üzletek viszonylag rövid ideig tartanak nyitva hétköznap. Az EIU Globe Shopper City Index – Europe felmérés 33 európai nagyváros vonzerejét méri a nemzetközi bevásárlóturizmust vizsgálva. Minden várost öt kategória – üzletek, árszínvonal, kényelem, szállodák és közlekedés, illetve kultúra és klíma – 38 szempontja szerint rangsorol. „A Globe Shopper City Index – Europe felmérés megmutatja, hogy melyik európai város alkalmas arra, hogy előnyt kovácsoljon a kontinens nemzetközi vásárlói körében megalapozott hírnevéből – mondta el a kutatásról Alasdair Ross, az Economist Intelligence Unit globális termékigazgatója. Az eredményekből egyértelműen kiderül, hogy a nemzetközi bevásárlóturizmus szempontjából elengedhetetlen, hogy meglegyen a kényelem, az elérhetőség és az ár megfelelő egyensúlya” – tette hozzá Ross.
A felmérés eredményei
Az alábbiakban találhatók a felmérésben részt vevő 33 város eredményei. Az öt kategória teljes és részletes listája a http://globeshopperindex. eiu.com/ weboldalon érhető el. A pontszámok 0-tól 100-ig terjednek, a 100 pont jelenti a legjobb vásárlási környezetet. A vásárlók bármikor felfedezhetik, hogy melyik az egyéni igényeiknek leginkább megfelelő, ideális európai bevásárlóváros. A http:// globeshopperindex.eiu.com/ weboldalon áttekinthető a Globe Shopper City Index felmérésből készített lista.
A felmérés módszertana
Az EIU Globe Shopper City Index – Europe felmérés 33 európai nagyváros vonzerejét méri a nemzetközi bevásárlóturizmus szempontjából. Minden várost 38 szempont szerint rangsoroltak, ezeket öt kategóriába rendszerezték: üzletek, árszínvonal, kényelem, szállodák és közlekedés, illetve kultúra és klíma. A kritériumokat többek között olyan kvantitatív módszerekkel értékelték, mint az utasszállító repülőgépek éves száma, az elemzésben helyet kaptak olyan kvalitatív mutatók is, mint a lehetőség a sikeres alkura a különböző üzletekben. A rangsorolt városokat látogatószám és gazdasági jelentőség alapján választották ki, de ügyeltek a földrajzi sokszínűségre is.