Alig pár héttel azután, hogy Magyarországon is 30 százalékra emelkedett a közvetett filmipari támogatás mértéke (lásd kapcsolódó cikkünket), Lengyelországban is hasonló törvényt fogadhatnak el hamarosan. A támogatás hazai formájának lényege, hogy az itt forgató produkciók a gyártási költségeik 30 százalékát igényelhették vissza a közvetett támogatás formájában. Lengyelországban játékfilmeknél a visszaigényelhető támogatás szintén 30 százalék, animációs filmek és szériák esetében 10 százalék lesz a Lengyel Filmintézet tervei szerint - írja a Variety.
Ezzel a lengyelek kissé későn reagálnak a régiós trendekre, hiszen Magyarországon 2004 óta létezik hasonló támogatás (igaz korábban kisebb mértékben), és Andy Vajna filmbiztosi szerepvállalása óta jelentősen megnőtt a hazánkban forgató külföldi produkciók száma. A Filmalap a Világgazdaságnak küldött adatai szerint egy átlagos napon országszerte legalább 5 különböző helyen forognak a kamerák, és 2017-ben összesen 2000 filmforgatási célú közterület-használati kérelem érkezett be Budapestre és vidéki helyszínekre.
Magyarország mellett nemrég Romániában is hasonló törvényt fogadtak el, Csehországban pedig 2010-ben fogadtak el egy 20 százalékos támogatási törvényt, amely hazánkhoz hasonlóan jelentősen felélénkítette az ottani filmipart.