Csúsznak az átadások Pécsen és környékén

A tervezettnél később, várhatóan csak a hó végén veheti birtokba a közönség a Nagy Kiállítóteret, és az orfűi aquaparkot.

Június 30-án megkezdődött a pécsi Régi Vármegyeházán kialakított Nagy Kiállítótér műszaki átadás-átvételének folyamata, azonban az már bizonyos, hogy az eredetileg erre a helyszínre tervezett „A művészettől az életig” – Magyarok a Bauhausban című kiállítást másutt, a Káptalan utca 4. szám alatti, már teljes egészében felújított épületben rendezik meg. A Nagy Kiállítótér átadásával kapcsolatos eljárás huszonnyolc napon át tart. Mindez azt jelenti, hogy a tervezettnél várhatóan egy hónappal később nyithatják meg a látogatók előtt az épületet.

A Nagy Kiállítótér – Múzeum utca projektet az EKF-program keretében a megyei, és a pécsi önkormányzat, továbbá a Pécs2010 Menedzsmentközpont közösen, konzorciumi együttműködéssel építteti. A munkálatok összességében mintegy egymilliárd-kilencszázmillió forintba kerülnek, a beruházást a megyei önkormányzat irányítja. A késés oka, hogy nem találtak elegendő mennyiségű vizet, ezért az eredetileg geotermikus energiára épülő hűtés-fűtést más módon kellett megoldani. A közelmúltban lehullott sok csapadék is közrejátszott a csúszásban, ugyanis az hátráltatja az épület kiszáradását.

Csúszik az aquapark is

Legalább hatvanezer embert várnak az idei Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára, amelyet július 13-tól Orfűn rendeznek meg. A találkozó résztvevői azonban még biztosan nem kereshetik fel az átadás előtt álló orfűi aquaparkot. A létesítményt várhatóan csak a hó végén nyitják, a tervezettnél mintegy két héttel később. A Nagy Kiállítótér ugyancsak a tervezettnél később, az egy hónapon át tartó átadás-átvételt követően fogadhat látogatókat.

– Az orfűi építkezést többek között az is hátráltatta, hogy a nagy esőzések idején a tó vize betört a munkaterületre – mondta Horváth Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke. – A beruházás ennek ellenére tulajdonképpen elkészült, de például még nem nőtt ki a fű, így nem vállalhatjuk a megnyitás kockázatát – tette hozzá.

A politikus elmondta azt is, vizsgálják, pontosan milyen tényezők vezettek a késedelemhez, így az esetleges kötbérrel kapcsolatban is egyeztetésekre van még szükség. A Baranya Megyei Önkormányzat beruházásában végzett, milliárdos értékű építkezések részeként a strandmedence területén új, feszített víztükrű élménymedencét, versenycélokra is alkalmas medencét, és pezsgőmedencét alakítottak ki. Az élményfürdőben a felnőttek mellett a gyerekekre is gondoltak, a létesítmények egy része kimondottan számukra épült. (bama.hu)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.