Debrecen és Hortobágy összefogott

Az utazást, a szállást, az étkeztetést és számos programot magába foglaló turisztikai csomagokat kínál júliustól Debrecen és Hortobágy; a marketingakció célja a cívisváros és a régió vendégéjszaka-számának a növelése.

Halasi Csaba, a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület elnöke csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján elmondta: Debrecen 11 szállodájának részvételével bemutatják a régió eddig nem ismert arcát is. A turisztikai csomag 3-4 napos programokat kínál, elsősorban a városi és pusztai rendezvények köré szervezve. Ismertetése szerint július 14-től egy hónapon át jár majd Budapest és a cívisváros között a "Debrecen Express", egy InterCity vonathoz kapcsolt múltidéző vasúti kocsi. Ezen utazva a vendégek ízelítőt kapnak a régió történelmi örökségéből és helyi specialitásokat kóstolhatnak. Halasi Csaba rámutatott, hogy Debrecen fejlődése az elmúlt évtizedben a kultúra területén is érzékelhető volt. Míg korábban kizárólag a Virágkarnevél vonzotta a turistákat, addig ma már egész nyáron rendeznek programokat a városban.

Ezek közül kiemelte a Debreceni Nyár szabadtéri koncertsorozatát, az Ifjú Zeneművészek Nyári Akadémiáját, a Campus Fesztivált, a Debreceni Borkarnevált valamint a hortobágyi Hídi Vásárt. Nem célunk Hajdúszoboszlóval konkurálni, sőt, a fürdővárosba érkező vendégeket kívánjuk még néhány napos maradásra bírni Debrecenben - tért ki a megye legnagyobb turisztikai vonzerejét jelentő város kínálta lehetőségekre Halasi Csaba. Az akció ősszel is folytatódik majd: a várossá válásának idén 650. évfordulóját ünneplő Debrecenben október 1. és november 13. között helyi különlegességekkel - "650 év ízei 650 forintért" - várják a résztvevő szállodákban a városba látogatókat. Az elnök az MTI érdeklődésére elmondta: az marketingakciótól elsősorban azt várják, hogy a tavalyi 310 ezer debreceni vendégéjszaka száma nem csökken, sőt a Széchenyi Pihenő Kártya bevezetésével és a szolgáltatások bővítésével hosszú távon emelkedik is. 

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.