Egy nap Zwack Sándorral

Aki megy, aki jön, aki várakozik – júliusban a reptéren az Unicum mindenki számára látható, elérhető, és kóstolható lesz.

Árakció, figyelemfelkeltő digitális city lightok, reggel 7 és este 19 óra között megállás nélkül kóstoltatás 2 helyen is a reptéri terminálon belül – így összegezte újságíróknak Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. elnöke az Unicum történetében példátlan reptéri promóciót. A vállalatvezető azon a sajtóeseményen beszélt nagyszabású márka-építési terveikről, amelyen előzetesen kiértékelték az éppen lezárult Unicum-Heinemann Duty Free promóciót, és átadták a kapcsolódó játék fődíját. A szerencsés nyertes exkluzív ajándéka egy nap Zwack Sándorral, aki személyesen mutatja majd meg a misztikus Unicum pincét, és a kecskeméti Zwack Pálinka Manufakturát. A nyertes ugyanakkor kóstolóval egybekötött Unicum és minőségi pálinka mesterkurzuson is részt vesz

A Heinemann Duty Free nagysikerű, szezononként változó téma köré felépített reptéri promóciójának tavaszi fordulója a „Small Toys, for Big Boys” címet kapta, ennek egyik eleme volt az Unicum termék-kihelyezés, illetve a kapcsolódó játék, amelyben több százan vettek részt.

Az éppen lezárult Unicum-Heinemann promóció tavaszi fordulójának nyertese Salló Miklós, aki egy német dohányipari berendezéseket gyártó cég munkatársaként nagyon sokat utazik, a sajtóeseményen sem tudott részt venni egy vártaln külföldi munka-út miatt. Legjobb barátja képviselte. Kovács Tamás elmondta, barátja nagyon meglepődött, amikor értesítették, hogy ő nyert, egyáltalán nem is számított rá. De nagyon örül, hogy megismerkedhet az Unicum-legendával, illetve ellátogathat egy igazi pálinka manufakturába, mégpedig Zwack Sándor társaságában.

Zwack Sándor ezt követően a nyertes barátját is meghívta a nyeremény-napra, az Unicum márka történetében is példátlan júliusi promócióról pedig elmondta, nemcsak azokat szólítják meg, akik utaznak, hanem a várakozókat is. „A repülőtéri vásárlás, illetve várakozás mindig különleges helyzet. Mi most ebbe a helyzetbe csempészünk élményt azáltal, hogy mindenki számára elérhetővé tesszük az Unicumot. Büszke vagyok, hogy mi vagyunk az a magyar márka, amelyik először jelenik meg ilyen volumenű promócióval a reptéren.”


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.