Egzotikumokkal bővíti kínálatát az utazom.com

Dynamic packaging-rendszerrel és egzotikus árualappal bővíti kínálatát a téli szezonra az eddig elsősorban kalandtúrákat szervező utazom.com.

Az idén tavasszal alakult, indulásakor elsősorban aktív turizmusra specializálódott utazásszervező, szeptember elsejével belépett a hagyományos utazási irodák és a repülőjegy-értékesítők közé: a téli szezonra új dynamic packaging rendszerrel és rendkívül versenyképes egzotikus árulappal készül.

Márffy György, a Bookline korábbi és az utazom.com jelenlegi tulajdonosa elmondta, hogy a céggel hasonló sikereket szeretne elérni, mint a könyvértékesítésben mára etalonná váló Bookline-nal. „Igyekeztünk korábban már bizonyított szakembereket megszerezni és egy inspiráló környezetben kihozni belőlük a maximumot.

Az új termékek egy tudatos építkezési stratégia részét képezik, úgy gondolom, hogy még rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik az internetes utazási irodai értékesítésben” – nyilatkozta a turizmusonline.hu-nak.

A marketingért és a stratégiai tervezésért Lizán Balázs a felelős a cégnél, aki 2011 májusáig marketing igazgatóként a Budavár Tours csapatát erősítette. „Mindig izgalmas kihívás egy új céget elindítani és az üzenetét eljuttatni a potenciális utasok számára.

A tulajdonostól szabad kezet kaptunk, így számunkra is egyszerűbb megvalósítanunk kezdeti célunkat, azaz hogy az értékesítést ne a rendszer, hanem sokkal inkább az utasok igényei felől közelítsük meg. Nagy segítség számunkra a közösségi platformok nyitottsága, így termékeink egy része ezek segítségével éri el végső formáját. Még csak a kezdetén vagyunk az útnak, de már számos, olyan előremutató és pozitív visszhangot kiváltó szolgáltatást sikerült bevezetnünk, melyek iparági újdonságnak számítanak.”

A cég stratégiai árualapjának minőségét Hudanik Zsolt, az Eupolisz korábbi szakmai vezetője felügyeli. Tapasztalata nagyban hozzájárul a kalandtúra értékesítés hazánkban merőben újszerű kivitelezéséhez. „A legnagyobb kihívás számomra, hogy az eddig csak egy szűk réteghez eljutó aktív turisztikai programokat az eddigieknél sokkalta több ember számára elérhetővé tegyük, és valódi alternatívát kínáljunk például a hétvégi városlátogató programokkal szemben.

Tapasztalatból mondom, hogy már néhány túrázással, biciklizéssel vagy éppen kajakozással eltöltött nap nem csak a testnek, de a léleknek is felfrissülést jelent.” A cég komolyan veszi a termék bevezetését a piacra, számos ingyenes programot kínál az utazás ezen válfaját felfedezni kívánók számára. „Ingyenes túráink remek alkalmak az utasaink számára, hogy megismerjék az utazom.com-ot és az általa képviselt minőséget.”

Az egzotikus árualap elkészítése és kezelése Fajta Gábor feladata, aki a marketing igazgatóhoz hasonlóan szintén a Budavár Tours-tól érkezett. Az idei télre válogatott egzotikus programokkal készül.

„Az árualap összeállításakor elsődleges célom volt, hogy a piacon már megszokott úti célokat új köntösben, rendkívül versenyképes árakkal társítsam. Annyit elárulhatok, hogy az egyik specialitásunk Kuba lesz, de minden értékesítő számára javaslom, hogy figyelje partner hírlevelünket, mert nemcsak a kínálatban, de az értékesítési jutalék kapcsán is meglepetéssel készülünk.”

Az utazom.com nem csak utazási iroda, egyben utazási magazin is. Létrejötte nagyban köszönhető a cég egyik alapítója, Kovács K2 Attilának. Hangvételével, stílusával és a kalandokat személyesen átélő szerkesztőtársainak segítségével az ország egyik meghatározó, mára több száz valódi élményt tartalmazó utazási magazinja jött létre az utazom.com oldalon belül.

Attila felel a Facebook oldal tartalmáért is. „Nagy felelősség több mint 30.000 rajongóhoz szólni minden nap. A visszajelzés azonnali, akár pozitív akár negatív. Itt nincs lehetőség hibázni, de szerencsére ez nem is fordul elő gyakran, hiszen a saját, meglehetősen kalandos életünk adja a tartalmi alapot, és ezt őszintén tudjuk képviselni.”


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.