Ellenálló baktériumok

Az indokolatlan, helytelen és túlzott antibiotikum használat miatt az elmúlt években az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok jelentek meg. Ez az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon és ezen belül Európában is, amely ráadásul nem csak a beteg emberek gyógyítását, hanem az állategészségügyet is érinti. Az Európai Betegségmegelőzési- és Járványügyi Központ (ECDC), az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hétfőn hozta nyilvánosságra ezzel kapcsolatos tanulmányát, amely az emberekre, állatokra és élelmiszerekre vonatkozó adatok összevont elemzését tartalmazza, és amelyhez hasonló eddig még nem készült Európában.

Az Európai Bizottság kérésére készült elemzés öt különböző európai adatszolgáltatási hálózat eredményeit foglalja egybe. Az úgynevezett monitorozási hálózatokban az Európai Unió tagállamai, valamint Izland, Norvégia és Svájc vesznek rész. Az ellenálló baktériumok elleni küzdelem egyik kulcsa, hogy a szakemberek és a döntéshozók minél pontosabb képet kapjanak az antibiotikumok felhasználásról. Ezt a célt szolgálja a különböző adatgyűjtési rendszerek (emberi és állatgyógyászati) eredményeinek összefoglalása. A jelentés annak a sorozatnak az első közleménye, amelyeket az EMA, az EFSA és az ECDC a különböző monitorozási hálózatok által gyűjtött adatok alapján tervez nyilvánosságra hozni.

Az emberek többsége természetesnek veszi, hogy az antibiotikumok bármikor rendelkezésre állnak, amikor csak szükség van azokra. Csakhogy ez hamarosan a múlté lehet. Minden egyes helytelenül felhasznált antibiotikum adaggal erősebb lesz az a néhány baktérium, amelyik már ellenállóvá vált az adott szerrel szemben. Az egészségügyi ellátással összefüggésben Európában és ezzel együtt hazánkban is az antibiotikum rezisztencia jelenti az egyik legnagyobb betegbiztonsági kockázatot. A tanulmány a többi között megállapítja, hogy az antibiotikumok felhasználásában az egyes európai országok között jelentős különbségek vannak. A statisztikai adatok szerint az emberi célú gyógyításban hazánkban az európai átlagnál kevesebb mennyiségű antibiotikumot használnak fel.

Az antibiotikum rezisztencia visszaszorítására az Európai Bizottság 2011-ben akciótervet fogadott el. A most közzé tett, több tudományterületet felölelő kutatás ehhez is hasznos információkkal szolgál. Az adatok alapján – a tervek szerint – új módszertant dolgoznak ki a probléma kezelésére, továbbá meghatározzák azokat a legfontosabb tennivalókat, amelyeknek a humán- és az állatgyógyászatban is elsőbbséget kell élvezniük. Így biztosítható, hogy a jövő generációi számára is rendelkezésre álljanak olyan hatásos antibiotikumok, amelyet segíthetnek legyőzni a különböző baktériumok okozta fertőzéseket.

Az antibiotikumokat csak akkor szabad használni, amikor indokolt. A helytelen, illetve túlzott antibiotikum használat ellenálló baktériumok kialakulásához vezethet. Az antibiotikum hatástalan az olyan vírusok által okozott fertőzésekre, mint az influenza vagy a nátha. Ha betegségére antibiotikumot írtak fel, gyógyulása érdekében orvosa utasításainak megfelelően szedje!

A teljes tanulmány elérhető az alábbi címen:

http://www.ecdc.europa.eu/en/publications/Publications/antimicrobial-resistance-JIACRA-report.pdf

Az antibiotikum rezisztenciáról további információk találhatók az ÁNTSZ honlapján:

https://www.antsz.hu/felso_menu/lakossagi_tajekoztatas/jarvanyugy/europai_antibiotikum_nap


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.