Élőlánccal harcolnak strandjukért

A badacsonyörsiek a partjuk előtti bicikliúton élőláncot alkotva és a 71-es főút egyik oldalát lezárva követeltek Balaton-parthoz jutási lehetőséget szombaton, amire azért kényszerültek, mert a korábban strandul szolgáló helyi kempinget lezárta a pár éve tulajdonossá vált, és ott fejleszteni kívánó SCD Group.

Mintegy száz badacsonyörsi lakos vett részt az akcióban. A kétszáz méter hosszú, a rendőrség által is felügyelt félpályás útlezárás a hétvégi forgalom ellenére nem okozott különösebb fennakadást a közlekedésben.

Simonné Visi Erzsébet, a demonstrációt szervező Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, akciójukat addig fogják megismételni, ameddig sikerrel nem járnak, és ha kell, Brüsszelhez fordulnak segítségért. Beszámolója szerint a napokban a Parlament előtt is tiltakoznak, és petíciót kívánnak átnyújtani Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek.

Mint arról az MTI korábban hírt adott, Badacsonytomaj badacsonyörsi településrésze erre a szezonra teljesen strand nélkül maradt. Korábban a helyi kempingen keresztül jutottak fürdőzési lehetőséghez, amire álláspontjuk szerint szerzett joguk volt. A Balatontourist Zrt. kempinghálózatát évekkel ezelőtt megvásároló SCD csoport azonban úgy jutott a badacsonyörsi kemping területéhez a Veszprém megyei önkormányzattól, hogy a szerződésében nem szerepelt semmiféle ilyen jog. A vízpart nélkül maradó, emiatt már korábban tiltakozó helyieknek az SCD felajánlott térítésmentesen egy 3 ezer négyzetméternyi parti részt, de vita alakult ki azon, hogy ki tegye azt fürdőzésre alkalmassá. Az egyezség szerint az új fürdőhely átadásáig a helyiek továbbra is strandként üzemeltethetik és használhatják a kemping területét, amit ez év június elején lezárt az SCD Group helyi projektcége. Az SCD szerint teljesítették az egyezség rájuk eső részét, a helyieknek azonban erről más az álláspontjuk, ezrét nem vették át sem tavaly, sem idén nyár elején elején az új strandként átadni kívánt területet.

A kemping területén továbbra is fürdőzni kívánó badacsonyörsi civilek az ügyben birtokvédelmi kérelmet nyújtottak be, aminek az ábrahámhegyi körjegyző helyt adott. "Mivel ennek ellenére továbbra is lelakatolt kapukkal zárják le a badacsonyörsiek előtt a Balatonhoz jutás lehetőségét, hétfőn hatósági végrehajtást kérünk az ügyben, hiszen a határozat értelmében nincs halasztó hatálya annak, hogy az SCD fellebbezett, illetve további jogorvoslat lehetőségeket keres" - közölte Simonné Visi Erzsébet.

Elkán Péter, az SCD kommunikációs igazgatója korábban azt nyilatkozta az MTI-nek, a körjegyző határozatát jogellenesnek és értelmezhetetlennek tartják, ezért ha szükséges, akár bírósághoz is fordulnak.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.