Előléptetések a magyar McDonald's-nál

2010 november 1-jétől Égi Zsolt látja el a hazai McDonald's üzemeltetési igazgatói feladatait, míg Gáspár Ferenc 2011. január 1-jei kezdettel HR igazgatói pozícióban folytatja munkáját az étteremláncnál - adta hírül hétfőn a HR portál.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Égi Zsolt az Államigazgatási Főiskola elvégzését követően 2000-ben csatlakozott a gyorsétterem-lánc vezetői tréningprogramjához. Karrierjét az első hazai McDonald's étterem étteremvezető-helyettes tréningeseként kezdte. Két év múlva étteremvezetővé nevezték ki, 2003-ban üzemeltetési konzultánssá, majd 2005-ben szenior üzemeltetési konzultánssá lépett elő. Egy újabb előléptetés után, 2006. december 1-jétől már az összes vállalati éttermet üzemeltetési menedzseri pozícióban irányította.

2008-tól szenior üzemeltetési menedzserként a McDonald's valamennyi (vállalati és franchise) étterme mellett az azokat támogató üzemeltetési konzultánsok munkáját, valamint az éttermi munkatársak képzéséért is felelős Tréning Osztály tevékenységét is koordinálta. Eredményeit stabil üzemeltetési és tréning csapat felállítása és az e-learning rendszerszintű bevezetése fémjelzi. Igazgatói kinevezésével eddigi felelősségi köre az éttermek üzemeltetését támogató IT osztály irányításával is kibővül.

 

Gáspár Ferenc Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán megszerzett közgazdász diplomáját követően 2005-ben csatlakozott a vállalathoz HR konzultánsként. 2007-ben HR menedzserré, majd 2008-ban HR osztályvezetővé lépett elő.

Feladatai közé tartozott többek között a külsős vezetői felvételi folyamatok irányítása és a megváltozott munkaképességűek éttermi foglalkoztatását célzó projekt koordinálása. Gáspár Ferenc vezetése alatt indult el 2007-ben a McDonald's Felvételi Iroda, ahol azóta is központosított rendszerben, az étteremlánc által nyújtott karrierlehetőségeket bemutatva választják ki a cég jövőbeli munkatársait. Olyan fejlesztések fűződnek eddigi munkájához, mint a dolgozói és vezetői motivációs rendszer kidolgozása - melynek révén a kimagasló teljesítményt nyújtó munkavállalók a korábbiaknál magasabb bónuszt érhetnek el -, a béren kívüli juttatási rendszer kialakítása, vagy a hűséges dolgozókat jutalmazó Törzsgárda program továbbfejlesztése. Munkája eredményességét jelzi a 2010-ben a hazai McDonald's-nak ítélt Világgazdaság-Hewitt Legjobb Munkahely díja.

(forrás: HR Portal)


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.