1901–1920 között élte virágkorát a városban a Gödöllői Művésztelep: az itt csoportosult, a szecessziós összművészeti irányzatot követő művészek a világkiállítások magyar pavilonjaiban és emblematikus épületeken (Zeneakadémia, Országház) hagytak maradandó nyomot. Egykori, szecessziós stílusú műteremházaik megtekintésére túrákat szervez a Városi Múzeum, amelyekben egyébként a művésztelep alkotóinak festményei, bútorai és az európai hírnevű gödöllői szőnyegek is megtekinthetők. Gödöllő őrzi Ady és Léda, Ambrus Zoltán, Ottlik Géza emlékeit is. A Szent István Egyetemen 1986-ban hozták létre a régi mezőgazdasági gépek parkját, amely a világon is egyedülálló: 10 000 négyzetméteres kiállítótérben 2000 eredeti és zömében működőképes műtárgyat őriz. Az egyetem kollégiumi szobáit és előadótermeit turisták is igénybe vehetik. Idén nyílt meg a város egyik felújított, szecessziós épületében az Erzsébet királyné Szálloda, amelyben rendezvénytermek is bérelhetők. A főtéren áll az indonéz Világbéke- gong, amelyet Európában elsőként Gödöllő kapott meg. A máriabesnyői kegytemplom 2008-ban elnyerte a Basilika Minor címet, és az altemplomban megnyitották az ország egyetlen Máriamúzeumát. A bazilika, a kripta, a kolostor, a refektórium, a múzeum és a pince megtekintésére csomagokat állítottak össze, orgonakoncert is rendelhető. A szomszédos Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házat felújították: 2-4 ágyas szobákban, illetve diákszálláson kedvező árú szálláslehetőséget, házias konyhát és korszerű előadótermeket kínálnak. Gémesi György polgármester szerint a város megteremtette az infrastruktúrát ahhoz, hogy nagyobb számban tudja fogadni a turistákat. A következő években megvalósul az Erzsébet park és a Kálvária rekonstrukciója is. A vasútállomás egykori pompás Királyi Váróterme helyreállítása után nevezetesség lehet.
Értékőrző Gödöllő
A város „rejtett” értékeit mutatta be nemrégiben Gödöllő önkormányzata és a Matur Budapesti Tagozata.
Egy korty Ázsia reggelire
Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése
A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével
A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata
A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
Interjú
Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.