Evolúciótagadók vállalkozása

Éles alkotmányjogi vitát robbantott ki Kentucky amerikai szövetségi államban egy Noé bárkájának mása köré felépítendő szórakoztatópark, amelyet állami támogatással kíván létrehozni egy olyan egyházközösség, amely tagadja az evolúciót.

A bibliai ihletésű skanzenben tervek szerint ott lesz még Bábel tornyának 30 méteres makettje, egy első századi közel-keleti falu, és a látogatók különleges effektusoknak köszönhetően átélhetik az ószövetségen néhány legendáját is. Láthatják majd azt is, hogyan választotta ketté Mózes a Vörös-tengert. A gyerekek számára lesz egy kis állatkert és egy bibliai témájú játszótér. Az ószövetségi turisztikai attrakció neve Találkozás a bárkával. Kentucky mindehhez nagyvonalú adókedvezményt ígért.

Amióta Steven L. Beshear kormányzó 2010. december 1-én bejelentette a tervet, többen azzal vádolták meg, hogy megsértette az amerikai alkotmány első módosítását, amely az állam és az egyház szétválasztásáról rendelkezik. A demokrata párti Beshear ezt cáfolta, és elutasította az azt firtató kérdéseket, hogy mi a személyes véleménye a kreacionizmusról. "A kentuckyi polgárok nem azért választottak meg kormányzónak, hogy a vallásról vitatkozzak - mondta egy sajtókonferencián. - Azért választottak meg, hogy munkahelyeket teremtsek." A 150 millió dollárból 2014-re elkészülő park várhatóan 900 munkahelyet teremt majd. Az üzemeltetők remélik, hogy az első évben akár 1,6 millió látogatót tudnak a parkba csalogatni.

A szórakoztatópark ötlete történetesen ugyanannak a szervezetnek a lelkészi hivatalában született, amely a kentuckyi Petersburgban megépíttette a tavaly 1,2 millió látogatót vonzó Teremtés Múzeumát. Az ebben megtekinthető diorámák tagadják az evolúciót, és azt sugallják, hogy az emberek és a dinoszauruszok békésen éltek egymás mellett az isteni teremtés hat napja alatt. Az 1993-ban megalakult, Válaszok a Teremtésben (Answers in Genesis) elnevezésű kreacionista felekezet szerint a Föld mindössze 6000 éves, amit a legtöbb ókonzervatív bibliakövető keresztény is vitat.

Kentucky idegenforgalom-fejlesztési törvénye értelmében a turisztikai látványosságok 10 év leforgása alatt visszaigényelhetik költségeiknek akár az egynegyedét is a forgalmi adóból. A Találkozó a bárkával így 37,5 millió dollárt kaphat majd vissza. A felnőtt belépőjegy ára 30 dollár körüli lesz. (MTI)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.